2021. augusztus 5. csütörtök
Ma Krisztina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Kentaurbeszéd

A trianoni békeszerződés ratifikációja

A trianoni békeszerződés ratifikációja

A soproni népszavazás így túlmutatott helyi jelentőségén. Arra volt kései példa, hogy a stabilabb és kölcsönösen elfogadhatóbb határok kialakítása, s ezáltal Magyarország és új szomszédai közötti békésebb viszony és kölcsönösen előnyös együttműködés alapjainak megvetése érdekében hogyan lehetett és kellett volna egyéb határszakaszokon is eljárni. Romsics Ignác:

A nemzetközi megállapodások hivatalosan akkor léptek és ma is akkor lépnek érvénybe, ha azokat az aláíró államok törvényhozásai is elfogadják, s az ily módon törvényerőre emelkedett okmányt saját nyelvükön kihirdetik, és egymás között kicserélik. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés jogerőre emelkedésének ugyanez volt a feltétele.

1920 nyarán számos jel utalt arra, hogy a magyar várakozásokkal szemben nem a versailles-i rendezés összeomlásával, hanem megszilárdulásával kell számolni. Befejeződött a lengyel-orosz háború; a jobboldali német katonatisztek status quo ellenes szervezkedése dugába dőlt; 1920. augusztus 14-én Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén királyság olyan szövetségi szerződést kötött, amely kölcsönös katonai segítséget írt elő arra az esetre, ha Magyarország egyiküket megtámadná.

A magyar közvélemény, sőt a politikusok egy része azonban továbbra is illúziók rabja maradt. Egy ilyen vágyálomnak adott hangot a Budapesti Hírlap, Rákosi Jenő régi lapja, amikor szeptember 10-i számában arról írt, hogy „Románia bizonyos előfeltételek beállta esetén nem idegenkedik az Erdélyen kívüli magyarországi részeknek a visszaadásától”. Ezt szeptember 22-i jelentésében Fürstenberg német követ is megerősítette. „itt még mindig abban reménykednek” – jelentette Berlinbe –, „hogy Románia nem jelentéktelen területi engedményeket fog adni Magyarországnak Erdélyben”. Ezek a remények a szovjet hadsereg Románia elleni hadjáratának a feltételezésén alapultak. Pontosabban azon, hogy szovjet támadás esetén Románia kényszerítve lesz hátországát biztosítani, s ennek érdekében Magyarországnak engedményeket tenni.

Sokak szemében a törökországi fejlemények is okot adtak a reménykedésre. Az 1920. augusztus 10-én aláírt sèvres-i békével szemben, amely Trákiát és Szmirnát Görögországnak ítélte, Kemál pasa ugyanis ellenállást hirdetett. Az elnöklete alatti török forradalmi kormány és hadserege Anatóliába húzódott vissza, s szovjet támogatással onnan kezdte meg előbb az olaszok, majd később a görögök kiszorítását a török területekről.

Azok, akik az új rend gyors összeomlásával számoltak, azt akarták, hogy a magyar nemzetgyűlés ne ratifikálja az aláírt békeszerződést. Ennek a véleménynek először Zeőke Antal csíkszeredai születésű jogászdoktor és kisgazda képviselő adott hangot a nemzetgyűlés július 23-i ülésén. A budapesti parlamentnek – mennydörögte – egyszerűen nincs joga arra, hogy „döntsön az elszakított részek felett”. „Adjon alkalmat az entente nekünk arra, hogy az elszakított részek képviselői (...) döntsenek sorsuk felett.” Néhány nap múlva ugyanebben a szellemben beszélt a szlovák származású Dvorcsák Győző, az 1918-as Keleti Tót Köztársaság egyik vezetője, a magyarbarát szlovákok egyik exponense. „Mi tótok” – jelentette ki – „soha, semmiféle körülmények között nem fogjuk hozzájárulásunkkal véglegesíteni a jelenlegi állapotot.” Mindaddig, amíg a lengyel-szovjet konfliktus le nem zárult, a kormányzat nem ellenezte ezeket a felszólalásokat, sőt maga is időhúzásra törekedett. Ezt követően azonban a ratifikációra készült, különösen miután szeptember és október folyamán a nagyhatalmak képviselői egyre erélyesebben követelték a szerződés törvényerőre emelését. Az utolsó demars október 18-án érkezett, s ez november 1-ében, majd a magyar kormány kérésére november 15-ében jelölte meg a becikkelyezés határidejét.

Az október 26-án benyújtott törvénytervezetet a nemzetgyűlés november 13-én kezdte tárgyalni. Az ülés Huszár Károly kereszténypárti képviselő felszólalásával kezdődött, aki a külügyi bizottság előadójaként a becikkelyezést ajánlotta. Érvként a körülmények „ellenállhatatlan kényszerére” hivatkozott. Álláspontját többen nem osztották, és a ratifikálás megtagadása mellett érveltek. Friedrich István – Károlyi Mihály egykori hadügyi államtitkára – a legitimista politikusok egyik szószólójaként a főrendiház és a királyi hatalom „szünetelésére” hivatkozva ellenezte a szerződés törvényerőre emelését. Lingauer Albin, ugyancsak legitimista politikus, a kőszegi kerület képviselője Nyugat-Magyarország „német, horvát és vend lakossága nevében” utasította el a törvényjavaslatot. Sopron képviselőjeként tiltakozott a ratifikálás ellen Klebelsberg Kunó és mások is.

A vitában szót kért Teleki Pál, aki a kormánynak ekkor már nemcsak külügyminisztere, hanem július 19-től az elnöke is volt. A politikus bírálta azt az álláspontot, amely a szerződés „támogatóira” és „ellenzőire” próbálja felosztani a magyar politikusokat. A békeszerződést – hangsúlyozta – nem azért kell elfogadni, mert hiszünk annak igazságában, hanem azért, mert – „megértve a nemzet jövő érdekeit” - bele kell nyugodnunk a „mostani változtathatatlanba”. A teendő – tette hozzá – az ország, a nemzet belső konszolidációja, amelyből az elszakított részek magyarjai is „erőt meríthetnek”.

A ratifikációs vita a békeszerződés elfogadásával zárult. A 209 képviselő háromnegyede – Teleki tanácsát megfogadva – végül az „eszére”, és nem a „szívére” hallgatott. Mintegy ötvenen – köztük herceg Windischgraetz Lajos, gróf Sigray Antal, őrgróf Pallavicini György – azonban kivonultak az ülésteremből, és távollétükkel tiltakoztak az aktus ellen. A következő ülésen, november 15-én került sor a törvényjavaslat harmadszori olvasására és egyben elfogadására. Horthy kormányzó államfőként még ugyanezen a napon kihirdetési záradékkal és kézjegyével látta el az okmányt, amely ezzel törvényerőre emelkedett.

Ahhoz, hogy teljes értékű legyen, a békeszerződést azonban nemcsak Magyarországnak, hanem a szövetséges és társult hatalmaknak is ratifikálni kellett. Erre némi késéssel 1921 tavaszán és nyarán került sor. A brit parlamentben ez komoly vitákra adott alkalmat. A szópárbajban pró és kontra elhangzott mindaz, ami a háború alatt a Monarchiával, majd 1918-tól az utódállamokkal, illetve a magyar határokkal kapcsolatban jóslatként, kritikaként vagy aggodalomként néhányszor már megfogalmazódott. Közeledés azonban a „magyarbarátok” és az utódállamokat támogatók között nem jött létre. A külügyminiszter, Lord Curzon kitartott amellett, hogy a nagy fokú etnikai keveredés miatt Közép- és Kelet-Európában jobb határokat lényegében nem lehet húzni. A vitát követő május 5-i szavazáson a brit honatyák többsége Lord Curzont támogatta, vagyis a magyar békeszerződés elfogadására szavazott.

A francia alsóház június 7-én döntött a szerződés elfogadásáról. Itt – nem meglepő módon – még nagyobb többséggel, 478 szavazattal 74 ellenében fogadták el az előterjesztést. Említésre méltó azonban, hogy még azok körében is, akik megszavazták a javaslatot, akadtak kritikus szemű bírálói a szerződésnek. Közéjük tartozott maga az új miniszterelnök, Aristide Briand, az európai megbékélés és együttműködés elkötelezett híve, későbbi Nobel-békedíjas is. „Ki vonná kétségbe” – mondotta beszédében –, „hogy a magyar határ megállapítása némileg önkényesen történt? Elég ránézni egy térképre, végig követni ezt a határvonalat, hogy azonnal lássuk, hogy egyáltalán nem az igazságot szolgálja. Itt relatív megoldásokkal állunk szemben. Azt kell eldönteni, hogy eléggé a méltányosságon alapulnak-e ahhoz, hogy megelégedjünk velük?” Briand a francia honatyák többségével együtt igennel szavazott erre a kérdésre, ahogy később a szenátus tagjai is július 11-én.

1921 nyarára Olaszország, Japán és a kisebb hatalmak is ratifikálták a magyar békeszerződést, és az erről szóló okmányt megküldték a Nagykövetek Tanácsának. A ratifikációs okmányok kicserélésére július 26-án került sor a francia Külügyminisztérium épületében. Budapesten csak ezek után, 1921. július 31-én hirdették ki a békeszerződést. A corpus jurisba 1921. évi XXXIII. törvénycikként „cikkelyezték be”.

A békeszerződés aláírói és ratifikálói közül az egyik főhatalom, az Egyesült Államok hiányzott. Ez a békekonferencia néhány döntése miatti amerikai elégedetlenséggel magyarázható. Az Egyesült Államokkal Magyarország ezért különbékét kötött. Ezt az okmányt 1921. augusztus 29-én írta alá az USA magyarországi megbízottja és gróf Bánffy Miklós akkori magyar külügyminiszter. A megállapodás értelmében az Egyesült Államok élvezte mindazokat a jogokat és előnyöket, amelyeket a békeszerződés javára, mint szövetséges főhatalom számára megállapított, ám annak számos részét ugyanakkor nem ismerte el. Magyar szempontból különösen fontos volt, hogy a szerződés II. részére, vagyis a határokra vonatkozólag sem vállalt „semminemű kötelezettséget”. Az okmány nemzetgyűlési elfogadására 1921. december 13-án, a megerősítő okiratok kicserélésére december 17-én került sor. Becikkelyezése – 1921. évi XLVII. törvényként – ugyanezen a napon történt.

Mivel a békeszerződések életbelépéséhez három főhatalom ratifikálása is elegendő volt, az Egyesült Államok távolmaradása, illetve különbékéje nem késleltette a magyar határok de facto kijelölését. Ez az 1921 nyarán megalakult határmegállapító bizottságok feladata volt. Ezek munkája a csehszlovák-magyar és a román-magyar határszakaszon nem ütközött akadályokba. A jugoszláv-magyar és az osztrák-magyar határszakaszon azonban némi késést szenvedett, miután a baranyai háromszög még mindig délszláv megszállás alatt állt, a nyugat-magyarországi határsávot pedig a magyar fegyveres erők ellenőrizték.

A Délvidék kiürítésének határidejeként a nagyhatalmak augusztus harmadik hetét jelölték meg, aminek azonban a jugoszláv hatóságok vonakodtak eleget tenni. Ezért felkarolták, sőt ösztönözték a Magyarországról ide menekült forradalmárok – oktobristák és szocialisták – autonómia-törekvéseit. Így következett be 1921. augusztus 14-én a Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársaság kikiáltása Pécsett, amely azonban társadalmi támogatottság hiányában egy-két nap alatt dugába dőlt. A magyar hadsereg így augusztus végén mégis birtokba vehette a Gyékényestől Újszegedig húzódó új határvonaltól északra fekvő területeket.

A délszláv csapatok kivonulásával egyidejűleg a magyar kormánynak Nyugat-Magyarországot kellett volna átadni Ausztriának. Névlegesen ez meg is történt; a reguláris magyar katonaság elhagyta a területet. Ténylegesen azonban mégsem, mert az ekkor már Bethlen István által vezetett kormány tudtával odaküldött magyar szabadcsapatok feltartóztatták a terület átvételére készülő osztrák csendőrséget. Ellenséges államokról lévén szó, a nagyhatalmak hozzájárultak ahhoz, hogy a két fél bilaterális tárgyalások keretében rendezze határvitáját. Olasz közvetítéssel erre október 11-én került sor Velencében. A tárgyalások megegyezéssel jártak. Magyarország vállalta, hogy irreguláris fegyveres alakulatait haladéktalanul visszahívja. Ennek fejében Ausztria beleegyezett, hogy Sopron és környékének hovatartozásáról referendum döntsön.

Az 1921. december 14-16-án megtartott népszavazáson Sopron lakosságának 72,8, a Sopron környéki lakosságnak pedig 45,6 százaléka, tehát a megkérdezetteknek együttesen mintegy kétharmada a Magyarországhoz tartozás mellett szavazott. A város és környéke így továbbra is magyar terület maradt. A nemzetgyűlés ezért a Civitas fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címmel jutalmazta Sopront. Ausztria belenyugodott az eredménybe, és igazán komolyan a magyar revíziós célok között sem szerepelt Burgenland visszaszerzése. A soproni népszavazás így túlmutatott helyi jelentőségén. Arra volt kései példa, hogy a stabilabb és kölcsönösen elfogadhatóbb határok kialakítása, s ezáltal Magyarország és új szomszédai közötti békésebb viszony és kölcsönösen előnyös együttműködés alapjainak megvetése érdekében hogyan lehetett és kellett volna egyéb határszakaszokon is eljárni.

(Népszava)

 

2020. november 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

2022-ben Szerbia is választ, de az ellenzék még mindig nem tudja, induljon-e

A 2020-as választásokat bojkottálta az ellenzék nagyrésze, a teljesen a kormánypárt által uralt parlament egyszínűsége és >

Tovább

Orbán után epedeznek az amerikai konzervatívok

A Washington Post egyik vezető elemzője állítja ezt, miután a héten Budapestről megy a konzervatív amerikai >

Tovább

A 77 milliárd

Így aztán ha nem az egész országot kifosztó és azt önmaguk között leosztó maffiózók ellenőrzik a >

Tovább

Tucker és Viktor

Mindkét érintett fontosnak tartja az egykori Karmelita Kolostorban lezajlott találkozót. Orbán azt hiszi, hogy jól jön >

Tovább

Kilép-e Magyarország az unióból?

A Bloomberg hírügynökség sokatmondónak tartja Magyarország uniós tagsága ügyében, amit Varga Mihály mondott az ATV-nek, hogy >

Tovább

Az Orbán-kormány egy cinikus hatalmi gépezet

Karácsony Gergely számára akkor telt be a pohár az Orbán-kormánnyal szemben, amikor az a járvány kellős >

Tovább

Majdan: menekültek a visszatoloncolásról

A tudósító felkereste szerb földön a mindössze pár száz lakosú Majdan községet, ahol kb. 200 idegen >

Tovább

Vettel és Hamilton, a száguldó jótét lelkek

Hogy persze a Forma-1 fórum lett olyanok számára, akik javítanának az világon, az vitathatatlanul Hamilton érdeme. >

Tovább

A szivárvány színű Vettel

Sebastian Vettel olyan bukósisakot visel a Hungaroring hétvégi futamán, amelynek teljes felületére szivárvány színű matricát ragasztottak, >

Tovább

Mozgásba lendült a Balkán-útvonal

Burgenlandban van olyan nap, hogy 100 határsértőt is elfognak. Számuk az idén már az 5 ezer >

Tovább

A magyar homofób törvény tudatos provokáció

Várható volt, hogy az EU reagál rá, de a kormányfő meg akarja mutatni vele, hogy ő >

Tovább

A szexuális propagandáról

S persze kiskorú gyermek által elkövetett szexuális propagandának minősül az, amikor mondjuk egy tömegtüntetésen a kisgyermek >

Tovább