2020. november 29. vasárnap
Ma Taksony, Ilma, Filoména névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Bódis Gábor szíves érdeklődése – türelmes válasz

Losoncz Márk
Losoncz Márk
Bódis Gábor szíves érdeklődése – türelmes válasz

Van-e valamiféle tanulság? Az etnikai mikroverzumunkhoz képest „távoli” Budapesten és Belgrádban azt hiszik egyik-másik értelmiséginkről, hogy örök ellenzéki, patyolattiszta múlttal, (ön)kritikai szempontokkal, mindig mérlegelő, feltétlenül méltányos, nem fekete-fehéren, kétbitesen látja a világot. Nem sárba döngölő, nem a szimbolikus megsemmisítésre tör – hanem körültekintően informálódik, higgadtan érvel, egyensúlyt tartva vitázik. Nem kell hozzá mikroszkóp, csak egy kicsit közelebbi perspektíva, hogy másként észleljük a valóságot. Aki meg a „távoli” Budapesten van, az meg a Vajdaságban élők számára jelenhet meg torzan. Tévedések vígjátéka.

Bódis Gábor mintha kínos önellentmondás, súlyos belső feszültség lenne, talán még fájdalmas önmarcangolás is. Oximoron. Azt hallottam valahol, Bódis Gábor újságírónak mondja magát – mégsem tudja, hogyan kell információkhoz hozzájutni.

Vagy mégis? Nyilvánosan kérdéseket intézett hozzám, a Napló Vezérigazgatóság nevében (https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=3603779166328668&id=378425015530782). Becsülendő az őszinte érdeklődés, ráadásul a kérdések jól fókuszáltak – a kérdező szemlátomást évtizedek óta interjúzik. Az újvidéki Regionális Tudományos Központ kapcsán veti fel (amelynek koordinátora voltam): „kinőtte-e magát a központ intézménnyé? És a koordinátorok intézményvezetők-e azóta? Vagy a VMSZ patronálásával fabrikált valami még egyáltalán létezik?”

A kérdések nem teljesen érdektelenek, örülök, hogy alkalmat kaptam a megválaszolásukra. Máskor is szívesen segítek, Gábor, ha nehézségeid vannak. A világhálón is könnyen utánanézhettél volna, de sebaj.

Kissé zavar, hogy az emlékezeted akkor erősödött fel éppen, miután a szintén naplókörös Végel László egy cikkére válaszoltam (https://hu.autonomija.info/losoncz-mark-a-balkanrol-meg-egyszer-valasz-vegel-laszlonak/). Miért gondolod, hogy Végel László a hátszeled nélkül nem tud érdemben, meggyőzően reagálni az általam mondottakra? Teljesen önszorgalomból vagy külső késztetésre tetted, esetleg egyszerűen hagytad magad megvezetni, anélkül, hogy legalább minimálisan utánanéztél volna a dolgonak? Miért célod a befeketítésem, mire jó a releváns információk nélküli inszinuálás? De talán mindegy is, hagyjuk. A motivációid akár homályban is maradhatnak.

Tehát.

A Regionális Tudományos Központunk 2016-ban alakult meg, egy kényes pillanatban. A Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga által vezetett tartományi Tudományügyi Titkárság kezdeményezte, hogy – sok év után – végre legyen Vajdaságnak saját társadalomtudományi központja (a miloševići rezsim ’93-ban az utolsót is megszüntette). Az intézményemet, a Belgrádi Egyetem Filozófiai és Társadalomtudományi Központját szemelték ki a feladatra, mert úgy látták a tevékenységünket ismerve (nemzetközi projektek és kapcsolatok, gazdag eseménysorozatok stb.), hogy alkalmas partnerek lennénk. A vajdasági kutatóink tudományos pontszámai és a pályázatunkban felvázolt terveink ismeretében a tartomány támogatta a projektünket (mi több, az első három projekt közé kerültünk), irodáink is lettek Újvidék centrumában. Azonban a Központunk bírósági bejegyzése, megalakítása utáni időszakban hatalomváltás történt Vajdaságban – s a Haladó Párt egyértelmű túlsúlyba került.

Most némi elméletet veszek igénybe (szakmai ártalom, elnézést). A híres hirschmanni hármas szerint az alapvető társadalmi attitűdök: a kivonulás, a tiltakozás és a hűség – amelyek persze keveredhetnek. Ha például egy rendszert végképp teljesen elviselhetetlennek tartunk, kivonulhatunk belőle, abszolút nemet mondhatunk. E formának gazdag történelmi hagyományai vannak, a seccesio plebistől az általános sztrájkig, az absztinencializmustól a séparationig. Csak a rendkívül radikális, eltökélt, autonóm mozgalmárok képesek rá. A hűség, az adott keretekhez való ragaszkodás, az elvárások, a normák és a szabályok feltétlen tiszteletben tartása történelmileg szintén gazdag spektrumú, a La Boétie-féle önkéntes rabszolgaságtól a kompromisszumokon és opportunizmusokon át a „különbékéig” (a „különbékéről” lásd például: https://szabadmagyarszo.com/2020/02/24/ellenallasok-kulonbekek/). E ponton eszembe jut: vajon ha Bódis Gábor a múltamban vájkál, eszébe szokott-e jutni, hogy az általa – ha jól értem az összefüggéseket: – védelembe vett Végel László milyen hűséggesztusokat tett az egyes autoriter rendszereknek és milyen „különbékéket” kötött? Információhiány esetén segíthetek elsődleges forrásokkal, társadalomtudományi elemzésekkel, a nem felejtő kortársak bírálataival. Gábor, némiképp zavaró a szelektivitásod, önkényességed, egyoldalúságod.

A központunk más utat választott. Megpróbáltuk meggyőzni az újonnan megalakult, különösen a kezdetekkor feltérképezhetetlen tartományi hatalmat, hogy a „politikai felhőrégió” változásai ellenére se lehetetlenítsék el a munkánkat – hiszen a közjóhoz igyekszünk hozzájárulni a magunk tudományos eszközeivel, az eredendően kritikai attitűdünkről ugyanakkor semmilyen körülmények között le nem mondva, a tiltakozáshoz való jogot fenntartva. Baljós előjelű volt, hogy az új tudományügyi titkár szóba sem állt velünk, nem is jött el a megnyitó rendezvényünkre. A félelmeink később beigazolódtak.

A bizonytalanság ellenére belekezdtünk a munkába. Számos – szerb, magyar vagy angol nyelvű – rendezvényt szerveztünk meg, a témák igen sokrétűek voltak. A társadalmi elköteleződéstől a kortárs Spanyolországig, a felvilágosodás történelmi korszakától a kritikai praxis jelenségéig, a menekültválság nemi dimenzióitól az amerikai választásokig sok témát felöleltünk. Néhány rendezvényünkre különösen büszkék vagyunk, mert kulcsfontosságú társadalmi témákra összpontosítottak. Ilyen volt  a vajdasági multikulturalizmusról szóló – valóban multikulturális – beszélgetés (https://www.magyarszo.rs/hu/3180/vajdasag_ujvidek/154087/Multikulturalizmus-Vajdas%C3%A1gban-ma.htm), a Transition Without Justice elnevezésű konferenciánk (http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:UXeJiM01wAgJ:www.instifdt.bg.ac.rs/en/transition-without-justice-2/+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=rs), a szélsőjobboldalról és a fasizmusról szóló előadássorozatunk (lásd például: http://www.rtv.rs/sr_lat/vojvodina/novi-sad/predavanje-todora-kuljica-u-klubu-fabrika_777578.html), a Nyelv és a kisebbségek című tribün (http://www.zkvh.org.rs/index.php/vijesti/vijeti-iz-srbije/3787-tribina-jezik-i-manjine-u-vojvodini-danas) vagy a holokausztról szóló négy napos eseménysorozat (https://pannonrtv.com/tag/ujvideki-regionalis-tudomanyos-kozpont). Az eseményeink visszahallgathatóak az Intézetünk YouTube-csatornáján (https://www.youtube.com/user/ifdtbelgrade). Akinek van türelme hozzá, meggyőződhet arról is, hogy az eseményeinken rendkívül kritikus hangot ütöttünk meg (csak egy példa a médiábeli reakciók közül: https://beta.rs/vesti/drustvo-vesti-srbija/60674-tribina-istoricara-rehabilitacija-nedica-bila-bi-sramotan-i-nedopustiv-potez). Az eseményeink interdiszciplinárisak voltak, számos helyszínen és városban zajlottak, megannyi intézménnyel együttműködtünk.

Az új tartományi kormányt a kezdettől fogva irritálhattuk a társadalomkritikai hangvételünkkel. Feltételezem, különösen zavaró lehetett, hogy Vajdaságot (amelyet az egykori radikálisok a pokolba kívánnak) affirmatívan, a sokszínűségén való hangsúllyal emlegetjük, élesen bíráljuk a szerbiai államnak a szélsőjobboldallal szembeni türelmét (sőt, a legfelsőbb körök szoros együttműködését e csoportokkal), és sokszor magát a Vučić-rendszert, rengeteg ellenzéki, rendszerkritikus értelmiséginek hangot adva. Mindenesetre 2017 márciusában megfosztottak bennünket az irodáinktól, majd – jogellenesen – júniusban a projektünk is megszűnt. Nem volt releváns szerbiai orgánum, amelynél ne tiltakoztunk volna – mindhiába.

Emellett a sikereink zavarták az akadémiai szféra azon dolgozóit is, akik tudományosan gyengén teljesítettek, viszont elsősorban bennünket okoltak a pályázati kudarcukért – veszélyben érezték a korábban megvolt privilégiumaikat, egyszerű „megoldás” volt bűnbakokká tenni bennünket. Eközben hazug információkat terjesztettek rólunk. Bódis Gábor számára egy módszertani javaslat: jobb forrásokra építsen, ha van rá lehetősége. Végre itt az alkalom, hogy eloszlathassak egy további félreértést. Nem igaz, hogy a központunk „szervetlenül”, belgrádi irányítással alakult volna meg (bár felmerül a kérdés, hogy a tudományos intézményalapítás tényleg főként „szervesség” kérdés-e – egy ilyen intézmény ugyanis nem „szárba szökik"). A projektünknek – a jogi formaságok szerint is – kizárólag vajdasági munkatársai lehettek. Mindannyian – különböző módokon – Vajdaságban is kutattunk. Spontánul úgy alakult, hogy a kutatócsoportunk tükrözte Vajdaság sokszínűségét: ketten voltunk magyarok, továbbá egy szlovák és két szerb kolléga dolgozott a Központban (részletesebben lásd a Gyurkovics Virág interjújában https://hetnap.rs/cikk/Illuziok-nelkul-22858.html?fbclid=IwAR2us0IVQrhqLN6wqVf5dlXNF8ypeCqysQcaoUnNgznGmXwjSF_4nE7mB7s).

Egyébként is, nagyon örülök, hogy az Intézetünk gazdagította a szerb–magyar tudományos kapcsolatokat – három közös konferenciára is sor került. Elköteleződés és kritika címmel heteken belül megjelenik egy félezer oldalas tudományos kiadványunk a szerb–magyar együttműködés részeseivel (a szerb szövegeket Radics Viktória fordította). Az Intézet programjában az elmúlt évtized során számos magyar(országi) kutató szerepelt: Bagi Zsolt, Bakos Petra, Berkovits Balázs, Boros Gábor, Czétány György, Dévavári Zoltán, Farkas Henrik, Gagyi Ágnes, Gerőcs Tamás, Lendák-Kabók Karolina, Lóránd Zsófia, Losoncz Alpár, Miklósi Zoltán, Pavlovits Tamás, Pogátsa Zoltán, Szarvas Márton, Takács Ádám, Tamás Gáspár Miklós, Ullman Tamás, Tóth Szilárd János, Várady Tibor, Vataščin Péter, Vető Miklós és mások. A Központban öröm volt együtt dolgozni Rácz Krisztinával.

Bódis Gábor számára a válaszom összegzése: köszönjük az érdeklődést, továbbra is működik a Regionális Tudományos Központunk (https://ifdt.bg.ac.rs/osnovan-je-regionalni-naucni-centar-u-novom-sadu/), hivatalos tartományi támogatás híján is igyekszünk jelen lenni Vajdaságban. A központ pedig központ maradt. A koronavírus-válság remélhető lecsillapodásával újra rendezvényeket fog szervezni. 2016 óta több vajdasági lett az Intézetünkben, azaz több fiatal is, s a vajdasági szekción belül a hierarchiák megszűntek – még a koordinátori pozícióm is lényegtelenné vált. Bár Pásztor István házelnökként felszólalt a Központunk nyilvános megnyitóján, amelyre jóval a megalakulásunk után került sor, egy szimbolikus pillanat volt, a VMSZ-nek sem a központunk létrejöttéhez nem volt köze (a Demokrata Párttal és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával voltunk kapcsolatban), sem – a legjobb tudomásom szerint – a megszűnéséhez. Az Intézetünk és a Központunk ellen Zoran Avramović tette a legtöbbet, aki a 90-es években a Szerb Radikális Párt tagjaként fontos funkciót töltött be, s aki mostanság – haladóként is – Šešelj pártfogolásával és a szélsőséges nacionalizmusával okoz botrányokat (https://www.nedeljnik.rs/vedeovanje-slucaj-instituta-za-filozofiju-i-drustvenu-teoriju/; http://rs.n1info.com/Vesti/a601072/Svetski-naucnici-u-pismu-podrske-za-beogradski-Institut-za-filozofiju.html; https://www.blic.rs/vesti/politika/bez-srama-avramovic-dokazite-da-je-seselj-zlocinac/6xl7syl). A vajdaságiaknál tehát sokkal fontosabb erők döntöttek a sorsunkról. Ami a Központunkkal történt, sajnálatos példája annak, ahogyan az autoriter rezsimek ellehetetlenítik a kritikai hangon megszólaló intézményeket. Számos példa volt erre Kelet-Európában mostanság, nem vagyunk kivételesek. Mindenesetre ha kapcsolatokkal és összefüggésekkel kapcsolatban kívánusz inszinuálni, Gábor, érdemes utánanézni alapvető dolgolnak: a közhatalomban történő változások és az ütemezésük, az egyes személyek (és pártok) jogkörei és a tényleges hatótávolságuk, s végül a helyzet a társadalmi viszonyok összessége felől nézve. És esetleg a végén kiderül: az Intézetünk és a Központunk az autoriter rezsimmal harcban állt – az egyik csatát elvesztette, viszont egy másik háborút megnyert.

Most, hogy végre rendelkezik a releváns információkkal, Bódis Gábor előtt két út áll: kárörvend, vagy felháborítónak tartja a történteket. Szíve joga eldönteni. Jellemkérdés.

Különös módon Végel László gladiátoros cikke és Bódis Gábor posztja mintha egybecsengenének: mintha szerintük egyszerűen az autoriter rendszerek „tartalékseregéhez” tartoznék, vagy talán magukhoz az autoriter rendszerekhez. Csakugyan? Mi igaz ebből az inszinuációból? Aláírója voltam annak a közleménynek, amelyet a munkahelyem, a belgrádi Filozófiai és Társadalomtudományi Intézet dolgozói közösen, a Vučić-rendszer elleni tüntetéseket támogatva fogalmaztak meg, első ilyen kutatóintézetként az országban (https://www.danas.rs/drustvo/proteste-podrzali- profesori-i-zaposleni-instituta-za-filozofiju-i-drustvenu-teoriju/), amiért az Intézetünk egy évnyi vesszőfutást volt kénytelen elszenvedni (a részletekről a magyarországi sajtó egy része is beszámolt, a leginkább a Mérce: https://merce.hu/2020/03/03/megszunes-szelere-kerult-a-belgradi-filozofiai-es-tarsadalomelmeleti-intezet-mivel-kiallt-a-szerb-ellenzek-mellett/, illetve https://merce.hu/2020/06/11/a-szerbiai-kormany-levaltotta-a-belgradi-filozofiai-intezetre-eroltetett-embereit/). Az Intézetünk elmondhatatlanul büszke arra, hogy szinte egyetlen állami intézményként – a maga terepén – győzelmet aratott a Vučić-rendszerrel szemben. Egyúttal rendkívül hálásak vagyunk a sok száz regionális és nemzetközi támogatónknak (néhány név itt megtekinthető: http://balkans.aljazeera.net/vijesti/naprednjacki-udar-na-institut-za-filozofiju-i-drustvenu-teoriju).  Nagyon sok támogató volt – érthető módon, az analógiák miatt – Magyarországról is, többek között   a Közép-Európai Egyetemről (CEU) és az MTA-ból.

Hogy jómagam a Vučić- vagy az Orbán-rendszerről, esetleg a vajdasági magyar partnerükről hogyan vélekedem, számos írásomból kiderül (például itt: https://merce.hu/2020/06/20/kisertetjaras-a-peremvideken-valasztasok-a-vucici-szerbiaban/, vagy itt: https://merce.hu/2020/08/09/hogyan-lehetseges-a-rendszerkritika-a-biralat-harom-regisztererol/, vagy itt: https://www.noviplamen.net/glavna/cemu-partija-radikalne-levice/). Az Autonómia követői számára az Észverés című műsor révén az elmúlt hónapokban többször volt alkalmam kifejteni (amiért nagyon hálás vagyok), hogy mit gondolok a bennünket körülvevő autoriter rezsimekről és a nyúlványaikról. A műsor felvételei bármikor elérhetőek a világhálón.

Bódis Gábor egyébként nem most próbált meg befeketíteni először. Augusztus 29-én így kommentálta egy cikkemet a Napló Vezérigazgatóság oldalán: „így néz ki, amikor Pásztorék családi lakájszerzője megvédi a megvédhetetlent: a velejéig züllödt Magyar Szót. Teszi ezt a Pesti Srácok és a JRV stílusában” (https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=3441944599178793&id=378425015530782). Ezt azzal a cikkemmel kapcsolatban sikerült leírnia, amelyben ez állt: „vajon a vajdasági Magyar Szóban megjelenhetnek-e rendszeresen és az olvasó számára szembeszökően a regnáló VMSZ-t bíráló írások? Vajon végzi-e a lap a kontrollfunkciót, vajon a vajdasági magyar köz érdekeit szolgálja-e? Vajon kellőképpen tartózkodik-e az elfogultságtól? Nyilvánvalóan nem. 2011 óta az egyetlen napilapunk kifejezetten függő lap lett” (https://hu.autonomija.info/losoncz-mark-szabad-e-a-media/?fbclid=IwAR3LAA1oqwYXmiWFrFb-Pdq8wDgfHr_dVK3rwDYSnUVB-X3twgaDaxaj0H4). Ehhez nem is érdemes kommentárt fűzni. Vita tárgya lehet, hogy Bódis Gábor jó újságíró-e – de a jelek szerint semmiképpen sem jó újságolvasó. És vajon lehet-e jól írni a jó olvasás képessége nélkül? Lenne tippem, hogy kik azok, akik a markukba röhöghetnek Bódis Gábor elhibázott posztjai láttán. A hatalmon levők mindenesetre csak prosperálhatnak a Napló Vezérigazgatóság ilyen lépései révén. Egyébként a többi tag tudja, hogy Bódis miket posztolgat az ő nevükben is? Egyértértésüket adták? Tolnai Ottó vagy Pressburger Csaba áldásukat adták a befeketítő bejegyzésekre? Aligha.

Az elmúlt napokban rátaláltam Tamás Gáspár Miklós intő soraira, amelyeket a kezdő rendszerváltók számára fogalmazott meg: „semmilyen dehumanizáló »kritikát« nem szabad elfogadni. SENKIRŐL. Magam is élesen szoktam bírálni a magyar állam vezetőjét, de ennek semmi köze nem lehet Orbán személyének szimbolikus megsemmisítéséhez” (https://dinamo.blog.hu/2014/12/12/tgm_intelmek_kezdo_rendszervaltokhoz). Ezek a sorok vezettek a válaszomban is. Igyekeztem nem túlreagálni a dolgot egy hasonló, de jobban irányzott ellentámadással.

Miért hát a szimbolikus megsemmisítésemre való törekvés? Azon túl, hogy az ellenfeleim úgy támadtak rám, hogy az alapvető tényeknek sem néztek utánuk, vagyis sajnálatosan felkészületlenül fogtak neki a befeketítésembe (persze sejtem, hogy valójában mástól, egy régi és igénytelen rosszakarómtól érkezhetett a tipp, nem te vagy az igazi ludas, Gábor). Megpróbálom megfejteni azért a dolgot, legalábbis, ami Bódist és Végelt illeti. Hogy miért irányulhattak ennyire ellenem.

2013-ban meghívást kaptam a Napló Körbe. Nem kívántam tag lenni, mert több taggal szemben fenntartásaim voltak. Egy félreértés okán mégis tagként mutattak be 2015 januárjában, Zentán (https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/18137/Zenta-Evertekelo-rendezvenyt-tartott-a-Naplo-Kor.html). A súlyos belső feszültségek, a tagokkal szembeni méltatlan bánásmód gyorsan meggyőztek arról, hogy nincs sok keresnivalóm a körben.

Már az első fellépésem zavaró lehetett. Meglehetősen zöldfülűként, huszonhat évesen, az ilyenkor gyakori radikalitással úgy láttam jónak, ha a kör tagjai (ön)kritikusan szembenéznek az értelmiségi szerepvállalás nehézségeivel, kihívásaival.

Ilyeneket mondtam például: „amikor meghívást kaptam a Napló Körbe, eltökéltem, hogy mindenképpen az értelmiségi önbírálattal, az értelmiségi önkorlátozás szükségszerű voltával fogom kezdeni. Nem láttam ugyanis problémátlannak azt a hatalmi beszédhelyzetet, amelynek akár  magam is a részese lehetek. ... A 80-as, 90-es évek fordulóján szerte Kelet-Európában megerősödött egy olyan értelmiségi – kulturális illetve szakapparátusi – attitűd, amelyet végre szisztematikusan át kellene gondolni. ... Tegyünk fel magunknak egy ... kérdést: az értelmiségünk milyen ügyekben tiltakozott a leghevesebben az elmúlt években? Mindenekelőtt egy főszerkesztő leváltásakor és egy színházigazgató ügyében. Tegyünk fel egy másik kérdést is: hány szociális jellegű ügyben láttunk akármilyen értelmiségi kezdeményezést, tiltakozást, felháborodást...? Akármit?! Akármikor?! Hány ilyen ügyre emlékezünk? Az értelmiségi politizálás megmaradt szűk, elitista, kizárólag a saját érdekeltségi szférájára kiterjedő, túlkulturalizált értelmiségi rétegpolitikának” (https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=5589).

Az olvasmányélményeim alapján (Bourdieu és társai), valamint az erkölcsi-politikai meggyőződéseim miatt eleve aggályosnak találtam volna, ha egy elitista módon szerveződő értelmiségi körben való szereplésemet (mert a Napló Körbe csak „válogatott egyéniségek” kerülhettek be, a közember legfeljebb a végén kapott szót) nem az értelmiségi pozíció bírálatával kezdem. Eleve, ösztönszerűen tiltakozom a megkérdőjelezhetetlenül felhalmozott szimbolikus tőkével, az indokolatlan egyenlőtlenséggel, és a megszilárdult, de valójában alap híján levő hierarchiával szemben. Ezzel ma is így vagyok, ezért írtam a Végelnek írt válaszomban: „de miért kellene bármely közéleti szereplőnek szent tehénnek lennie? Mi történt a kritikai nyilvánosság eszményével? Ami bennünket illet, a ni Dieu, ni maître-hez hozzátennénk: ni intellectuel. Az értelmiségi sem lehet érinthetetlen, ami a bírálatot illeti. Ellenkezne a szerepével, ha másként volna.”

Eleve felrúghattam tehát egy konszenzust, a szent tehenek feltétlen tiszteletét. Némelyek szemében ez megengedhetetlen pimaszság lehetett, afféle trickster lehettem, rendbontó, bajkeverő, a közösségünk Till Eulenspiegele. Vagy Végel László gladiátoros hasonlatát tovább gondolva – és némi túlfeszített pátosszal –: Szpartakusz követője, akinek nem tetszik az egyenlőtlenség, a méltánytalanság. De az is lehet, meg sem értette mindenki, amit elmondtam.

Ám nem torpantam meg, a konszenzust még egyszer felrúgtam. Ugyanis az, hogy több egyenlőségelvűséget szerettem volna, a valódi, térfeleken túlnyúló párbeszéd iránti igényt is jelentette a részemről.

Amikor Laskovity Ervin interjúzott velem 2014-ben (vagyis még jóval az első naplókörös fellépés előtt), ezt nyilatkoztam: „a politikai közbeszédünk alapfeltételei is válságba kerültek, úgy vélem, sürgősen szükség lenne minél több új, a sebeket gyógyítani kívánó, terapeutikus hangra, az integratív útkeresés szándékával, megvitatható ellenjavaslatokkal fellépő szereplőkre. Újra meg kell teremteni az együttgondolkodás kereteit” (https://www.vajma.info/cikk/kultura/9182/A-lajkolo-esz-kritikusa.html). Amikor tehát hazatértem a fél éves külföldi ösztöndíjas távollétemből, abból indultam ki, hogy mindenkivel megpróbálok szót érteni, akivel (még) lehet, ezért fogadtam el – a súlyos fenntartásaim ellenére –, hogy szerepeljek a Napló Kör rendezvényén, illetve szinte párhuzamosan elfogadtam a meghívást a Magyar Nemzeti Tanács konzultatív testületébe (művelődés–oktatás–civil együttműködés). Hittem, hogy az értelmiségiek tudják, a világ nem fekete-fehér, továbbá, hogy tartalmas, újat hozó párbeszéd éppen ott alakulhat ki, ahol a beszélgetőtársak nem értenek egyet mindenben. Az utóbbi, az MNT azonban tüske volt Végel László számára, aki azt mondta, az értelmiségiek nem úgy vesznek részt a dialógusban, hogy a párt által szervezett értekezletekre járnak, hanem írásaikkal. Félretéve az érdektelen konceptuális problémát (a kulturális autonómiánk intézménye azért nem párt), ez a megállapítás igen furcsa – Végel Lászlónak a különböző elnyomó rezsimekkel/pártokkal való gazdag közös múltja ismeretében. Öt évvel ezelőtt illedelmesen hallgattam, de a türelmem némileg odalett.

Egyébként az MNT bizottságának ülésére csak egyszer hívtak – munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtam elmenni. Több alkalom nem volt (ez valamit elmond a konzultatív testületek jelentőségéről, és semmiképpen sem kedvezőt). A Napló Kör a megkérdezésem és – tudtommal: – belső szavazás nélkül törölt a „tagságából”, alapvetően a legnagyobb örömömre. Így lett a kétségbeesett párbeszédkeresésemből, a kérdéseimből háborítatlan párbeszéd- és válaszhiány. Mindkét esetben azt szerettem volna, ha kritikai szempontokkal, de dialóguskeresően szólalok meg. A Napló Körrel legalább kísérletet tehettem, az MNT esetében még csak azt sem. Bizonyára a „fiatalkori illúzióimon” múlott. Mivel a vajdasági magyar közélet mára végképp elmérgesedett, szinte bizonyos, hogy senki meghívását nem fogadnám el, ami bármilyen különösebb kötelékkel járna. Vajdasági magyar közéleti kérdésekről mindössze tucatnyi emberrel tudok beszélgetni – akiket sokra becsülök és szeretek. Nem akarok nekik kárt okozni azzal, hogy felsorolom a neveiket. Még az ő múltjukban is vájkálni kezdenének, ki tudja.

Szabó Ervin nagyon szeretett egy Nietzsche-idézetet, amely két útról szól. Az egyiken „az első számú kötelesség »a sorban menetelni és harcolni«, a második pedig: ellenség gyanánt bánni mindazokkal, akik nem hajlandóak beállni a sorba. A másik úton ritkábban találkozik vándorló társakkal, ez az út nehezebb, kanyargósabb és meredekebb. Akik az első úton haladnak, megvetik, amiért ő itt lassabban jut előre és gyakrabban kerül veszélybe, s megpróbálják magukhoz átcsalogatni. Ha pedig a két út valahol keresztezi egymást, amazok félrelökik, és bántalmazzák őt, vagy alattomosan elhúzódnak mellőle, hogy elszigeteljék.”

Van-e valamiféle tanulság? Az etnikai mikroverzumunkhoz képest „távoli” Budapesten és Belgrádban azt hiszik egyik-másik értelmiséginkről, hogy örök ellenzéki, patyolattiszta múlttal, (ön)kritikai szempontokkal, mindig mérlegelő, feltétlenül méltányos, nem fekete-fehéren, kétbitesen látja a világot. Nem sárba döngölő, nem a szimbolikus megsemmisítésre tör – hanem körültekintően informálódik, higgadtan érvel, egyensúlyt tartva vitázik. Nem kell hozzá mikroszkóp, csak egy kicsit közelebbi perspektíva, hogy másként észleljük a valóságot. Aki meg a „távoli” Budapesten van, az meg a Vajdaságban élők számára jelenhet meg torzan. Tévedések vígjátéka.

Öt éve még túl naiv voltam, amikor azt mondtam, „a politikai közbeszédünk alapfeltételei is válságba kerültek”. Miféle válság? Miféle közbeszéd? Nemsokára az utolsó ember lekapcsolja a villanyt.

A Napló szamárvezetője: a szövegben előforduló linkeket mindenki önszorgalomból a google-ben vagy más keresőben megjelenítheti. Losoncz Márknak meg további kemény VMSZ-, Fidesz- és SNS-ellenes intellektuális küzdelmet kívánunk!

 

2020. október 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Á la carte Európa felé halad az EU

Bármiféle javaslat, mármint hogy az unió váljon szét a szorosabb együttműködést szorgalmazó kemény magra, illetve a >

Tovább

Partraszállás

A megindult és 2021 tavaszától felgyorsuló partraszállási folyamat meghatározóbb lesz számunkra, magyaroknak, kelet-európaiaknak, mint vezetőink bármiféle >

Tovább

Orbán útja a mártíromság felé

Hollandiában lemondásra kényszerült a szélsőjobb vezére. Lassan lecseng Európában a Brexit mérgező hatása, ugyanakkor az unió >

Tovább

A lengyel-magyar javaslat: sohanapján, kiskedden

Nem enged a jogállam ügyében a lázadó magyar és lengyel kormány. Orbán és Morawiecki budapesti tárgyalása >

Tovább

Küzdelem a Nyugat lelkéért

A magyar és a lengyel kormány elleni küzdelem a Nyugat lelkéért indított harcot harangozza be. Biden >

Tovább

Az utolsó alkalom kínálkozik arra, hogy feltartóztassák Orbánt és Kaczynskit

Paul Lendvai szerint az utolsó alkalom kínálkozik arra, hogy feltartóztassák Orbánt és Kaczynskit, akik mindezidáig zavartalanul >

Tovább

Orbán bácsi

A gánti bánya sejtelmes késő-délutáni félhomályában a kivégzőkarót gondosan a gerincoszlophoz kalibrálva Orbán bácsi csak annyit >

Tovább

Kerül, amibe kerül, Európa nem adhatja be a derekát

A New York Times után egy nappal a másik nagy amerikai lap, a Washington Post is >

Tovább

Csak nyugi és gyerünk tovább, EU!

Ebben a helyzetben Európának meg kell őriznie a hidegvérét. Ha ugyanis a földrész nem nyújt segédkezet >

Tovább

Hol az út?

Két magas rangú EU-tisztviselő közül az egyik nemrég beteg, a másik korcs demokráciának nevezte Magyarországot, de >

Tovább

Az EU szavahihetősége forog kockán

Mármint a magyar és a lengyel kormánnyal kialakult jogvitában, ám az unió nem adhatja be a >

Tovább

Mennyire tud megálljt parancsolni Merkel a két jogállami huligánnak?

Azaz megoldást találni a decemberi csúcsértekezletig. A legfontosabb azonban az, hogy mielőbb folyósítani lehessen a pénzeket >

Tovább