Ma Jeromos, Honória, Hunor névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Állva pihenni, pihenve menni, menve megállni
Rácz József ifj.
A maraton olyan dolgokat ébreszt az emberben, amiket valaha valamennyire érzett már, de észrevétlenül vagy vezérelve felszívódtak benne.
Jövőre is itt a helyünk, de akkor már hosszabb távon. Ha ez ilyen simán megvan, az sem lesz nehezebb.
...
Én hozok zseblámpát, esőkabátot, térképet, zsebkendőt
Én hozok almát, körtét, epret, szőlőt, banánt, diót
Én hozok fényképezőgépet, mobiltelefont, mp3 lejátszót, GPS-t
Én hozok pezsgőtablettát, vitamint, konyhakerti ajzószereket, kávét
Mindenki hozzon valami izomlazítószert
...
Te is holnap kezdesz napi 5 km-t futni?
Te is holnap kezdesz napi 10 km-t bicajozni?
Te is holnap kezdesz napi négyszer lépcsőzni az 5. emeletre?
Inkább menjünk rövidebb távra, 58 km elég lesz
...
Mi kelünk 6-kor, te jössz fél 7-kor, velük találkozunk 7-kor, ő érkezik 10-kor.
Indulunk 10,27-kor.
Miután sok év totyogás után ráuntál a kóválygó tömegben menetelni, tudod, hogy csak két megoldás van: elsőként rajtolni, vagy kivárni – mint a pecázásnál – és annyi előnyt adni a ’csordának’, hogy a közös távot késve, békésen, ne közösen tedd meg.
Kiválasztod a kijelölt útvonalak közül az erre legmegfelelőbbet.
A nyugati középmaraton összesen ötvennyolc kilométer, a közös rész a sokasággal csupán tizenhét kilométer.
Ideális, ám mégsem sikerül eleget várnunk a rajtnál. Erre vártunk egy évig, és már nem bírtuk tovább. Ez az a nap, ez az a perc, „Szia Bada!”, „Szia Sztapár!”, indulunk. Indulni kell!
A csapat könnyen összeforr, mégis van elég ismeretségi rés, amit rögtön az elején frissen gyártott közös emlékekkel töltünk ki. Egy bandatag még a rajt előtt lemorzsolódik, de egyensúly megőrzőként befut egy új, s ezzel kezdetét veszi a Fruška Gora-i gyalogmaraton.
Öten ötvennyolc kilométer. Az első lépéseknél tisztázódik a táv, a vágy, s körvonalazódik a később szóba öntött stratégia: „megállunk-pihenünk, megállunk-pihenünk...
A meglepetésszerű fölállás jó alap az improvizatív újraismerkedéshez. Közeli emlékek, régi történetek, egy kör bemutatkozás és már meg is van az első útszakasz.
A taktikai lazaság még nem teljesen józanodott ki a hirtelen felszabadultságtól, elszabadultságtól, szabadságtól. Versenyképesek vagyunk; jó a tempó, a hangulat, a levegő. Jó ötlet volt eljönni.
Az időjárás a maraton receptjére készült. Nincs por, mert esett az eső, nem esik, mert már kisütött a Nap, nincs forróság, mert lágyan hűt a szél, nincs vihar, fékezik a fák.
A nem várt tökéletesség kiegyenlítődik, ugyanis tíz kilométer gyaloglás után beletorkollunk a tömegbe, amelytől szándékosan maradtunk le a rajtnál.
Megindulunk lefelé a lejtőn. Mindenki egymás alá-fölé csúszik, a madárhangot elnyomja a ’csorda bégetése’.
A lejtő egyenesben is folytatódik, ugyanis elérkezett a jó barátok által kívánt jó szerencse: az eső (az első). Ezek az első olyan lépések, amikor a csendből és a távolba révedő tekintetekből először hallatszik ki a felismerés, hogy milyen sok van még a végéig... Még végig sem sikerül mérnünk a hátralevőt, sőt még a hátrahagyottat sem, amikor az eső eláll. Hamar kiismerjük a módszerét: kivárja, míg a táskákból előássuk az esőkabátokat, még akkor is esik, amikor sikerül a kapucnit is föligazítani a fejünkre (hajviselettől függ a nehézségi szint), majd mire kimondhatnánk: „bevált a kabát, védve vagyunk, eshet az eső, amíg csak akar”, eláll. Beigazolódik a szentencia – ismétlés a tudás... Mi is jól megtanuljuk, amíg az eső ismétlésesen megered és eláll. Közönyösen ázva (megtagadjuk az imént ismertetett erdei törvényt) kortyoljuk az ingyen teát a választóponton, ahol kettészakadt a mezőny. Innen az ötvennyolc kilométeren távgyaloglók magukra (egymásra) maradnak. Utolsó turista perceinkben becsoszogunk egy monostorba (babiloni zavarában egyikünk vegyíti a kolostor és a manastir szavakat). Rövidnadrágosok nem mehetnek be, ezért kultúrszomjas barátunk maga deríti föl. Érdekesebb sárba lépkedni, tovább!
Szép lassan kihűl a füleinkből az emberzaj, újra beborít a lombokból hangzó csicsergés. A nyálkás környezet is mindinkább semlyessé válik. Az erdőt túladagolta az erős ’emberdózis’, de így, már kisebb mennyiségben felerősítik egymás hatását az erdő varázsa és a beléfecskendezett sétáló. A tájkép is gyakrabban változik, egyre többet mutat magából Fruška Gora. Nem győzünk ámuldozni a Gyűrűk Ura, vagy a Jurassic Park, a western filmek helyszíneit fölismerve. Nagyon hálás ez a táv, bár még talán felénél sem tarunk és fele annyira sem igaz, mint amennyire mi sem hisszük el, hogy „a nehezén már túl vagyunk”.
Miután kilométereken át csak öten vagyunk – senkivel sem találkozunk – közös ’ezt megérdemeljük’ hullám tör ránk. Következik a pihenünk-megállunk, pihenünk-megállunk és egy kicsit haladunk módszer bevetése. Fogy a doppingszer és izomlazító, s superlativusként sör egy kimondhatatlan nevű falu kimondhatatlannak címzett kocsmájában.
(Semmiképp sem támogatom a maratonon való züllést, de ha arra jártok, te is rábólintasz majd. És ha nem is, akkor aki éppen a sörét issza, bólint helyetted is.)
Egy réten a magaslesen összegezünk ehhez hasonlókat, majd elnyel az erdő, amit olyan sűrű lombkorona burkol be, hogy már érezni: a neheze most jön.
Az erdő elhallgat. Egy perc néma csönd senkiért. Abszolút némaság. A nappali madarak befejezték, az éjjeliek még nem kezdtek, mi pedig belesétáltunk a kettő közé. Hunyorogva botorkálunk egy erdei sugárúton, öten egymás mellett. Kivárjuk az ügyeletes madarak első sikítását, s csak azután kapcsoljuk föl a zseblámpát.
Koromsötét van. A csapat fokozatosan fárad. Hosszabb csend, néma menetelés. A fény az út(szakasz) végén az, ami felráz minket újra és újra. Az ellenőrzőpontokon friss teával várnak minket. Itt összetalálkozunk ismeretlen bajtársainkkal. Ilyenkor már jobban bízunk/örülünk egy-egy embernek, mint a délutáni meditatív gyönyörködés közben. Rövid szünetek, és haladunk tovább. Van már tervezett célba érési határidőnk is. A fizikai erőnk már átszakította a teljesítési határvonalat. Az akaraterő visz előre, innen már nem lehet visszafordulni.
Fokozódik a helyzet. Újra elered az eső (a sokadik) és egy új taggal bővül a csapat. Hatan tartunk a cél felé. Az eső nem akar elállni. Álmosan csorog a víz ránk, rólunk, mindenhonnan-mindenhova. Valószínűleg a baktérium álruhára emlékeztető esőkabátos szerelésünk rémítette meg a természetet, és azért akar erővel kimosni minket a betonra. Sikerrel jár. Eluralkodik a kedvetlenség: egyikünk kiszorul a semmi peremére, szótlanul ballag utánunk, már a fényt sem igényli. Másból az „ott vagyunk már?” visszhangzik, megint más sétapálcákkal mankózva araszol, sérült lábait vonszolva maga után. Ketten beszélgetnek. Hozzájuk csapódok – bennem van még életkedv, de zavar, hogy nem osztozhatok senkivel belőle-ők az utolsó reményem. Közelebb érve hallom, hogy „a privátok úgy használják ki a munkásaikat, ahogy csak akarják, kihasználják, hogy krízis meg szegénység!”. Megtorpanok, mégsem társulok hozzájuk. Öten-egyedül sétálunk tovább.
Az utolsó lejtő kritikus. Újra beleütközünk egy nagyobb gyaloglóhadba. Annyi eső leesett, hogy szinte négykézláb tudunk csak leereszkedni a sípályává ázott úton.
Előzőleg tervezett célba érés 01:00. Utolsó ellenőrzőpontnál 02:20-at mutat az óra. Már indulnánk is tovább – itt már nincs mit/hogyan kipihenni – amikor közhírré tétetik, hogy az út a célig – a maradék 2,5 km az 58-ból-egy megmászhatatlan emelkedő (itt eltűnik az időközben beállt hatodik). Szinte ’lefolyt a hegy’ a sok víztől. Beállunk a többiek közé, mi már nem teszünk próbálkozást sem, a kudarcot vallottaktól hallottak alapján. A szervezők taxit tanácsolnak a cél eléréséhez.
Taxiba ülünk, elkerüljük a pecsétes célt, Popovicát. A cél Újvidék. Ott majd öten öt ágyba, kádba, de még le sem értünk a hegyről...
Jövőre is itt a helyünk!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Menedék-ügyben 2015 óta a válság jelenti a normális állapotot
Miközben sem a jobb-, sem a baloldal nem képes életképes javaslatokkal előrukkolni, így az EU képtelen >
Szlovákia a választás után átcsúszhat Orbán táborába
A Nyugat számára nagy a tét, mindenesetre a szlovák politikában áttekinthetetlenek az erőviszonyok és igen nagyok >
Csak kétféle megoldása lehetséges: vagy Oroszország győz, vagy Ukrajna
Ha Oroszország győz, az bizonyosan nem jelenti Putyin katonai kalandjainak a végét, és a következő állomás >
Európa jobbra tolódása nincs kőbe vésve, a baloldalnak semmi oka az elkeseredésre
A munkásosztály soha nem vált le a baloldalról. A szegényebb körzetek mindig is a progresszív pártokra >
Európa „mini-Trumpjai” túlélték a bukását és most a visszatérésében reménykednek
Paul Taylor szerint a populisták, Orbántól kezdve Ficóig, jelenleg Washingtonra vetik vigyázó szemüket, mert a bukott >
Koszovó és Szerbia azt csinál, amit akar: Az EU-nak tekintélyproblémája van a Balkánon – és ez veszélyes
A jelek szerint a két szembeálló oldal egyáltalán nem szorgalmazza a kapcsolatok rendezését. Sőt a vasárnapi >
A fellazítás politikája
Nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl élő kisebbségi közösségekben is elsorvasztották a magyar nyelvű független médiát >
Így működik a Meloni-rendszer
Az olasz kormányfő olyan, mintha burok venné körül: amióta egy évvel ezelőtt megszerezte a hatalmat, egymás >
Nyugat türelme hamarabb elfogy, mint ahogy véget ér a háború
A Stanford Egyetem neves történésze Niall Ferguson azt látja, hogy kezd meginogni az amerikai támogatás. Az >
Harc a demokráciáért Kelet-Európában: Szerbia szinte már teljesen elveszett a Nyugat számára
Az egyik legjobb osztrák sajtóelemző kiábrándítónak nevezik, hogy Kelet-Európában folyik a harc a demokráciáért, de egy >
Ukrajnának és az USA-nak is új stratégiát kell kidolgoznia
A Washington Post biztonságpolitikai szakírója úgy látja, hogy Ukrajnának és az USA-nak is új stratégiát kell >
A Putyin-barátság fontosabb, mint a kiállás a magyar kisebbségek mellett
Nagy az eshetősége, hogy a 400 ezres szlovákiai magyarságnak ezúttal sem lesz önálló képviselete a pozsonyi >