2022. június 30. csütörtök
Ma Pál névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

A vokssal kifejezett hála – Választás határok nélkül

Ha a határon túli közösségek politikai aktivitása a „jól szavazó magyarok” gesztusává degradálódik, akkor azok nemcsak, hogy kiengedik a kezükből saját sorsuk irányításának gyeplőjét, hanem arról is lemondanak, hogy egyenlő félként vegyenek részt a magyarországi politikai mezőben. Patakfalvi-Czirják Ágnes (Mérce):

Lehet-e beszélni a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogáról a “nemzetáruló vs. mélymagyar” szembeállításán kívül? Szavazzanak-e a határon túli magyarok jövő tavasszal az országgyűlési választásokon? A Választás határok nélkül sorozatunkban a következő hetekben konstruktív vitát szeretnénk generálni ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban – határon inneni és túli megszólalókkal.

(...) A konkrét magyarországi viszonyokat tekintve két nagyobb kategória termelődik ki a két érvrendszerek körül: a többségében jobboldali kötődésű határon túliak – akik nem élnek az országban, így magyarországi lakcímük sincs – és az aktuális kormánnyal szemben (vélhetően) kritikus, ellenzéki elvándorlók –, akik az országban születtek, de munka vagy egyéb célból elköltöztek, és megtartották magyarországi állandó lakcímüket.

A kétféle érvelés során folyamatosan előkerült az a kérdés, hogy van-e joga olyan állampolgároknak is szavazni, akiknek nem kell szembesülniük és együtt élniük döntésük következményeivel, akik nem fizetnek adót Magyarországon, és semmilyen módon nem járulnak hozzá az állam fenntartásához (explicite megnevezve a határon túli magyar szavazókat), valamint az, hogy aki elhagyja az országot, dönthet-e az otthon maradottak életéről?

Ez a vita többé-kevésbé lefolyt már a 2014-es parlamenti választások előtt, majd az eredmények elemzése során (de előtörténete gyakorlatilag a státustörvény magyarországi vitájáig nyúlik vissza), legutóbb pedig újra előkerült egy közvélemény-kutatás kapcsán.

A felmérés a következő kérdések mentén próbálta megvizsgálni, hogy mit gondolnak a könnyített honosítás intézményéről és a választójog kiterjesztéséről Magyarországon: „Ön helyesnek tartja, hogy a kormányzat a kettős állampolgárok szavazását megkönnyíti, míg a külföldön dolgozó magyar állampolgárokét szinte ellehetetleníti?”. Mivel a kérdés két ellentétes pólusként kezeli a levélben szavazó, határon túli állampolgárokat és a külképviseleteken szavazó, külföldön dolgozókat, kifejezetten tendenciózusnak tűnik.

Azokról a részekről nem is beszélve, ahol a kutatók összekötik az állampolgárságot a szociális juttatásokkal és azt próbálják megtudakolni, hogy „Ön helyesnek tartja, hogy a kettős állampolgárok jogosultak különböző szociális ellátásokra (gyes, nyugdíj, szociális támogatás, egészségügyi szolgáltatás stb.)?”.

A választási törvény és annak gyakorlata kapcsán sok szerző végigrágta magát a visszásságokon és a politikai haszonszerzés dramaturgiáin, én itt inkább a politikai értelemben is működő hála kérdését és az újratermelődő kulturális távolság problematikáját szeretném felvillantani.

A szakirodalomban közhelynek számít, hogy az állam és az állampolgárok közötti viszony általában kulturális kötelékek által meghatározott vagy területalapú lehet. Egyes szerzők azonban meggyőzően érveltek amellett, hogy létezik ezen kívül más, például morális viszony is, ami főleg abban tér el az előző kettőtől, hogy a kulturális kötődést nem adottságként, hanem egyfajta morális kérdésként ragadja meg, a viszony jellege pedig paternalista. Ilyen értelemben a „hálaszavazást” alapvetően a kötelesség, a morális keretben elbeszélt kötődés magyarázza.

A magyar állam történetében sok ehhez hasonló „lojalitási alkut” ismerünk: így jártak el például a 19. század végén a katolikus felekezetű brassói szászok, akik magyarként íratták be gyerekeiket az iskolába megemelve a „magyarok” számát a városban, hasonló lojalitási gesztusok tetten érhetőek az emancipációt követően az integrálódó zsidóság esetében is, vagy akár az 1921-ben Magyarországra szavazó soproni németekében.

A vokssal kifejezett hálával azonban a mai határon túli magyar közösségek bennragadnak abban a kiszolgáltatott helyzetben, amelyet a magyar kormány saját politikai hasznára próbál fordítani – egyelőre a vártnál kisebb sikerrel.

Ráadásul ezek a közösségek egy olyan viszonyrendszerben találják magukat, amelyből a saját politikai osztályuk – amely arra lenne hivatott, hogy a kisebbségi problémákat képviselje „otthon” és az anyaországban egyaránt – többé-kevésbé kiszorult vagy kiszorulóban van. Budapest pedig úgy jár el, mellőzve a helyi elitekkel folytatott konzultációt, ahogyan jónak látja. Hasonlóan ellentmondásos hír, hogy az RMDSZ politikai utánpótlásának képzésében aktívan részt vállalnak magyar szervezetek –  közvetetten ugyan, de ez akár az ellenőrzés eszközeként is működhet. A határon túli területekre juttatott hatalmas támogatások ezt a viszonyrendszert valószínűleg csak megerősítik, és megkockáztatható, hogy a klientúraépítést is szolgálják.

Ha a határon túli közösségek politikai aktivitása a „jól szavazó magyarok” gesztusává degradálódik, akkor azok nemcsak, hogy kiengedik a kezükből saját sorsuk irányításának gyeplőjét, hanem arról is lemondanak, hogy egyenlő félként vegyenek részt a magyarországi politikai mezőben.

A politikai hasznot hajtó hála úgy maradhat fenn, hogy a hatalmi centrum folyamatosan nagylelkű megmentőként lép fel, és egyfajta „apaállamként” köszönetet, elismerést vár el. Az elvárások legtöbbjét azonban nem kell explicit módon megfogalmazni, a „nemzeti kötelesség” ugyanis hozzátartozik azokhoz a belsővé tett gyakorlatokhoz, amelyeket a nemzeti szocializáció során elsajátítódtak.

Például az erdélyi magyar szocializáció során az egyik megtanulandó imperatívusz, hogy magyarrá nem születünk, hanem „válunk”, ez egy érdem és egy teljesítmény eredménye. A megbecsülés pedig azé, aki szorgalmasan közreműködik a párhuzamos erdélyi magyar valóság fenntartásában, tehát nem asszimilálódik a többségi társadalomba, magyarként próbál sikeres lenni, magyar házastársat választ, és magyar gyereket nevel. Az etnikai kategóriához hozzátapadt moralitás („magyarrá válni”, „magyarként élni”, „magyarnak maradni” mint érték) a nemzeti narratívákban a tisztaság, önzetlenség és egyfajta szakrális kötődés fenntartását teszi lehetővé.

A fentebb megidézett közvélemény-kutatás és a direktebb politikai célozgatások, miszerint a határon túliak a szociális és egyéb juttatásokért igényelnék a magyar állampolgárságot, érthető módon sokan sértőnek és megalázónak érzik. A nemzeti, kulturális értékek tisztaságáról irodalmon, vallási szövegeken, ünnepi beszédeken keresztül megtanult képzetek ütköznek a megvetendő anyagiassággal, megvásárolhatósággal és becstelenséggel.

A könnyített honosítással állampolgárságot szerzők választójogának átpolitizálását könnyen ki lehetett volna kerülni az elektronikus szavazás bevezetésével vagy a polarizáló diskurzusok tompításával (ahogyan például a román állampolgárságot felvevő moldovaiak választójoga esetében történt), de a hatalmi érdekek felülírták az egyszerű megoldásokat.

A budapesti hatalom stratégiája hármas ebben az ügyben: a kettős állampolgárság és a választójog kiterjesztésével szemben megfogalmazott kritikákra – a téma érzékenysége miatt – könnyen rá lehet sütni a „nemzetellenességet”, a határon túli közösségeket ért „becsületbeli” támadásokat kivédve a hatalom fenntarthatja kisebbségvédő és nemzetegyesítő pozícióját, harmadrészt a kisebbségi magyar eliteket nagyobb függőségben tartja, mivel olyan helyzetet alakít ki, ahol egyértelmű a magyarországi erőfölény, amelyhez a kisebbségek igazodni kényszerülnek.

A központosító és újranemzetiesítő magyar hatalom számára a kulturális távolságok és a polarizáló diskurzus fenntartása politikai érdek (ez bizonyos mértékben az ellenzék egy részére is érvényes). Ezért az sem reális, hogy a magyar–határon túli magyar kapcsolatokban a partneri viszony szilárduljon meg, ehelyett a paternalista uralmi viszony még több társadalmi problémát csomagol át szimbolikus üggyé és intézményt sajátít majd ki. Amíg ez nem változik, addig a parlamenten lobogó székely zászló csupán dekoráció marad, nem pedig a valós helyi igényekre adott adekvát gazdasági, kulturális és társadalmi válaszok szimbóluma.

 

2017. október 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Porosenko: Fegyver, fegyver és még egyszer fegyver kell

A volt ukrán elnök, aki annak idején tető alá hozta Putyinnal a Minszki megállapodást, kizártnak nevezte, >

Tovább

Az összeomlás forgatókönyvei

Most még az első szakaszban vagyunk, amikor úgy tűnik, hogy az Orbán-rezsim bukdácsol ugyan, de fennmarad, >

Tovább

Ki kellene terjeszteni a háborút Oroszországra is

De hogy van az, hogy Oroszország nap mint nap bombázhatja saját területéről Harkivot, de Ukrajna nem >

Tovább

Snyder-Habermas vita a német szerepvállalásról

Ha Putyin azt látja, hogy nem képes elérni célját, simán bejelenti, hogy győzött és valami új >

Tovább

420 forint/eurós árfolyam sem kizárt

Az apanázsra azért is szükség van, hogy megdobja a gazdaságot, amelynek növekedési üteme előreláthatólag lassul a >

Tovább

Riadókészültségben a magyarországi média

Létezik ugyan még egy maroknyi független orgánum, de ahhoz, hogy elérjék a közönséget, vagy a közönségnek >

Tovább

„Szélsőjobb: tánc a vulkánon”

Trump, Brexit, Magyarország, Lengyelország, Brazília és most még a Marine Le Pen-féle párt is 89 képviselőt >

Tovább

Homo orbanicus

A nemzeti nem-közösségnek nincs összetartó ereje. A nemzet elveszítette veszélytudatát. Egyenként mindenki érzi, hogy baj van, >

Tovább

Az orosz fenyegetések üresebbek, mint ahogy azt gondolnánk

Ezt bizonyítja – írja a Times -, hogy Vlagyimir Putyin idáig mindig abbahagyta a kardcsörtetést, amikor >

Tovább

Még sok a „ha” Ukrajna uniós útján

Timothy Garton Ash úgy ítéli meg, hogy Ukrajna uniós tagsága stratégiai döntés volna egész Európa számára, >

Tovább

Még sok a „ha” Ukrajna uniós útján

Timothy Garton Ash úgy ítéli meg, hogy Ukrajna uniós tagsága stratégiai döntés volna egész Európa számára, >

Tovább

A látványos uniós ajánlat csak kamu

A Die Welt német konzervatív lap úgy értékeli, hogy az Ukrajnának és Moldovának tett látványos ajánlat >

Tovább