2022. augusztus 12. péntek
Ma Klára, Hilária, Diána névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

Apám tyúkja

A Rádiókabaré felvétele. >

Tovább

Napi ajánló

Bob Dylan

„Kifejezném örömömet afölött, és megosztom a hallgatóval/olvasóval is, hogy kulturált vita (legfennebb némi túlzott malícia jelenik meg itt-ott, de az is elviselhető) övezi a pop-folk-rock énekes Bob Dylan, irodalmi Nobel-díját.”  Magyari Nándor László (Systemcritic):

“Az írás (écriture) fogalmáról van szó. Szigorú értelemben e fogalom nemcsak azt teszi lehetővé, hogy megkerüljük a szerzőre vonatkozó utalásokat, hanem egyben azt is, hogy újabban tapasztalható távollétéhez keretet adjunk. Az írás (écriture) fogalmának jelenlegi értelme valóban nem tartalmazza az írás (écrire) gesztusát, sem pedig annak a megjelölését (szimptómáját vagy jelét) amit a szerző mondani akart: tulajdonképpen nem egyéb, mint figyelemreméltóan komoly kísérlet arra, hogy végiggondoljuk bármely szöveg általános feltételeit; mind térbeli szétterjedésének, mind időbeli kibontakozásának feltételeit.” Michel Foucault – Mi a szerző?

Kivételes módon emlékeztetnem kell, itt és most, a kedves hallgatót/olvasót, hogy véleményt fogalmazok meg, sem az irodalomtudomány, sem a zenetudomány szakértője nem vagyok, és mégis ilyesmiről szól mai jegyzetem. Elsősorban azért, hogy kifejezzem örömömet az fölött, és megosszam a hallgatóval/olvasóval is, hogy kulturált vita (legfennebb némi túlzott malícia jelenik meg itt-ott, de az is elviselhető) övezi a pop-folk-rock énekes Bob Dylan, irodalmi Nobel-díját. És ez, amilyen ritka magyar nyelven, én éppen olyan kívánatosnak tartom, jó lenne, ha ragadós lenne a példa és más esetekben, más ügyekhez is hasonlóan szólnának, illetve állnának hozzá az egyetnemértő, de azért egymás véleményét és személyét tisztelő vitapartnerek. Másfelől pedig megragadom az alkalmat, hogy egy, a konkrét díj odaítélésétől tágabb kérdésben szóljak a jelenségről, melynek része ez a díj, és része lesz a részletes indoklás (egyelőre csak azt hallottuk, hogy „megérdemli, hiszen most kapta meg”), és az elfogadó díszbeszéd, (ha ugyan lesz ilyesmi), meg a róla szóló beszéd, úgyszintén. Megítélésem szerint ugyanis ez a Nobel-bizottsági döntés alapjaiban posztmodern jelenség, olyannyira, hogy nemcsak a posztmodern világlátás lényegét, hanem egyben annak nyílvánvaló korlátait is megmutatja. Messzire vezetne a posztmodern jelenség (akárcsak képzőművészeti, irodalmi, vagy társadalomtudományos, stb. szempontú) általános jellemzését adni, elégedjünk meg itt annyival, hogy a posztmodern, olyan fejleményről szól, amelyben a nagy, összefoglaló narratívák helyett, inkább a széttöredezett, önmagukra és egymásra állandóan reflektáló elbeszélések a mérvadóak, és bizonyos értelemben ebbe belefér a műfajok határainak az elmosódása (transzgressziója) is. Esetünkben a döntés mögött álló vízió, ebből a korszellemből, sőt ha úgy tetszik metodológiából fakad: a bizottság nem is törekszik arra, hogy Bob Dylan dalszövegeit egyetlen narratívában foglalja össze, mondjuk a nagy Nobel-díjas elődök és kortársakra vonatkoztatott, tudós, vagy köznapi elbeszélésekkel. Egyszerűen csak határtlép, statuálja, hogy a dalszövegek (nevezetesen a lázadó hobó, Bob Dylan dalszövegei), „ugyanúgy” belletrisztika, mint a nagy regények, versek, vagy novellák. És sokan éppen ezt a (velejéig posztmodern) határátlépési gesztust, mint nyitást és műfajhatár elmosást üdvözlik, a díj odaítélésében. És ide kívánkozik néhány megjegyzés az eljárás – korántsem etikai, vagy tisztán irodalom-, vagy műfajelméleti indíttatású – pragmatikájával, a gesztus posztmodern jellegével kapcsolatban. Az odaítélés gesztusa ráirányítja a figyelmet arra, hogy az irodalomelmélet maga is mennyire törékeny „meghatározatlan”, avagy elmosódott műfaj, legalábbis posztmodern keretben az. Hiszen az irodalmi (és nemcsak) művek értékelése, mindig valamilyen viszonylag jól látható, illetve belátható műfajhatárhoz való viszonyítás, és azután a műfajon belül érvényes szabályokhoz (legyenek kánonok) való további öszevetések kérdése. Végső soron a klasszikus irodalomkritika és elmélet, műveket és nem szerzőket hasonlít össze, mégpedig azon az alapon, hogy mi mennyire felel meg műfaji elvárásoknak, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne látná az újítást, a kreativitást (sőt), ne támogatná a kánonok rugalmas alkalmazását, sőt azok megújítását. Viszont föltételez egy olyan keretet, szélesebb narratívát, ami egyszerre szól a műről, a szerzőről, a kritikáról, és a befogadókról, az irodalomról, mint „folyamatról”, alkotásról és fogyasztásról, ahol ezek a fogalmak (mégha nehezen definiálhatók is) megfelelnek egymásnak, hasonneműek, valahogyan egymásra találnak. Én azt gondolom, hogy maga Bob Dylan (apropó még nem szólalt meg díjának kérdésében) sajátmagát, mint szerzőt elsősorban folk-rock zenésznek, lázadónak, polgárjogi harcosnak, stb. tételezi, és csak marginálisan, mintegy mellékesen írónak. Aztán a kritika eddig szintén ehhez a műfajhoz sorolta, számos Grammy-díjat, és polgárjogi kitűntetést is elnyert. Hallgatói (és ezt azért hangsúlyozom, mert olvasói tábora aligha számottevő) zenészként percipiálták, fogyasztották, alkotásait. (Itt az is fölmerül, hogy a populáris kultúra fogyasztói és a szépirodalom, amit mi más, ha nem maga az irodalmi Nobel-díj kanonizál, fogyasztói között van-e átfedés, illetve a két típusú genre fogyasztói kultúrája egymásra tevődik-e? És véleményem szerint a befogadói gesztus is elválasztja a népszerű, a popkultúrához tartozó művészeti alkotásokat a magas irodalomtól). És itt van a nagyon is helyénvaló kérdés, hogy az irodalom nem-e az a műfaj, amit önmagáért az irodalmi élményért, csendben és magányosan, sokszor visszalapozva, stb., olvasva fogyasztunk, iletve élvezünk? (Vajon nem az olvasás az irodalom egyetlen kifejezési eszköze?, teszi föl a kérdést jogosan, egy kritikus). A dalszövegek (és a megzenésített versek is ilyenek) – véleményem szerint – nem önálló irodalmi műfaj, zene és performansz nélkül, igen gyakran „csak” töredékként, amolyan féloldalas műfajként hatnak: leválaszthatatlanok a zenétől és az énektől, végső soron csak együtt érvényesülnek, okoznak akár felejthetetlen katarziszt, mint Dylan legtöbb dala teszi.

A műfajhatár átlépése a posztmodern „műfajtalanság”, illetve a „bármi lehet irodalom” gesztusának korlátait is megmutatja, mégpedig azt, hogy Dylan Nobel-díjának odaítélése, egyfelől tisztán „politikai” (a szó nem rossz értelmében, jó esetben irodalompolitikai, illetve az emberjogi diskurzust erősítő politikai) gesztusnak, másfelől meg tisztán ízlés kérdésnek tűnik, olyan szeretem/élvezem/fogyasztom (olyan cuki „kisöreg”, nemde?, rekedtes orrhagjával és nonkonformista attitűdjeivel – hol vannak már a hatvanas évekbeli lázadók, és mire is vitték?), vagy nem szeretem/nem fogyasztom, esetleg unom már, kérdésnek. Az a további fölvetésem, hogy vajon a „Dylan affér” nem azt mutatja-e, hogy a posztmodern csupán egy hóbortos „izmus”, mely lecseng és utána (máris) visszatérünk régebbi, kissé kötöttebb és lehatároltabb műfaji meghatározottságokhoz?(Ez nagyban függ a Nobel-bizottság jövő évi döntésétől, pl.). Paradox módon ugyanis, Dylan dalszövegei és zenéje nagyon is kapcsolódik egy régebbi korszak életérzéséhez és műfaji kötöttségeihez. T.k. a kor viszonyaihoz és kánonjaihoz képest nem is igazán újító, klasszikus folk-rock zene – talán ő a legkitartóbb az akkori beatnik nemzedékből, illetve leghosszabb életű –, viszont a posztmodern fogás, hogy műfajhatár tágításra „használják”, könnyen csődöt mondhat, akár a szerző nonkonformista gesztusainak folytán is. Biztosan nem lesz több olvasója a szerzőnek, de több hallgatója igen valószínű, hogy lesz.

2016. október 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

AZ FBI akciója, működik a jogállamiság

A Tagesanzeiger svájci újság a demokrácia életjelének nevezi, hogy az amerikai szövetségi rendőrség – a Fehér >

Tovább

Németország felébredt, hála az orosz elnöknek

Ezt állapítja meg az Economist vezércikke. Vlagyimir Putyin elkalkulálta magát Ukrajnában és megcibálta az alvó német >

Tovább

Húsz milliárdos kerítésmagasítás, közben Magyarország „déli határa gyakorlatilag ostrom alatt áll”?

A szerb hatalom nem biztosítja a polgárok személyi biztonságát, sérthetetlenségét, a tulajdon és egyéb jogainak békés >

Tovább

Németország Putyin nemzetközi nyomásának központjában

A német lakosság erőteljesen kiáll Ukrajna mellett és azt is támogatja, hogy szabaduljanak az orosz energiahordozóktól. >

Tovább

Putyin vabankot játszik Ukrajnában

A kínai államfő pedig fenyegetőzésbe kezdett Tajvan miatt - mindkettő azt mutatja, milyen veszedelmesek az autokraták. >

Tovább

Tántorgunk az emberarcú szolgalelkűségbe

A jelek szerint a hatalom készül a személyes szabadság további megnyirbálására. Nem kell hozzá durva erőszak, >

Tovább

Veszélyes fatalizmus az amerikai-kínai háborúval kapcsolatban

Tajvan miatt immár nem csupán lehetséges, hanem valószínű az amerikai-kínai fegyveres összecsapás. Gideon Rachman emlékeztet arra, >

Tovább

Bálványosi akármi

Ha elemeznénk, hogy akkor mit is mondott Pásztor Pista, akkor – az első benyomás alapján – >

Tovább

Csetepaté a szakadék szélén?

Egyre inkább kiélesedik a vita Orbán Viktor a Tusványoson előadott a fajkeveredésről szóló nézetéről.  Nem hiszem, >

Tovább

Merre tartanak az amerikai republikánusok?

Trump, aki imádja a nyilvánosságot, két órán keresztül ünnepeltette magát két napja Dallasban. Merthogy ezen a >

Tovább

Kishegyesi Bálványos

A fiatal és tapasztalatlan parlamenti államtitkár nem először mond valótlanságokat a vajdasági magyar közösséggel kapcsolatban. Annyira >

Tovább

Megoszthatja-e Putyin az uniót?

A háború minden egyes hónapjával csak nagyobbak lesznek a repedések az unión belül. Ám ha Oroszország >

Tovább