Ma Anasztázia, Tas, Oktávia névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Napi ajánló
Jeltöredékek
Ivo Andrić: Jelek az út mentén. Fordította Radics Viktória. Forum Kiadó, Újvidék, 2018, 557 oldal
Fő téma, ahogy erre a cím is utal, az utazás, a folyamatos úton lét állapota. „Az élet olyan, hogy senkinek sem javallott sokáig egyhelyben maradni, sem szellemi, sem materiális értelemben.” Habár Andrić hangsúlyozza, hogy számára az utazás gyakran nehézségekkel és szorongásokkal jár együtt, mégis, ahogy mindenki más is, folyton utazik. A feljegyzések egy jelentős részét (különösen a harmadik szakaszban) útirajzok, tájleírások és hangulatképek adják. Az utazások betekintést nyújtanak a különböző társadalmak és kultúrák mélyszerkezetébe. „Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.” Darida Veronika (Élet és irodalom):
Vannak szerzők, akiket érdemes (újra) felfedeznünk, a szerb klasszikus Ivo Andrić (1892–1975) közéjük tartozik. Habár fontos regényei (mint a Nobel-díjas Híd a Drinán, vagy a Vihar a völgy felett, Omér pasa), novellái és esszéi (Beszélgetés Goyával) közül számos mű magyar fordításban is olvasható, mégis a most megjelent kötet a szerző teljesen más arcát mutatja. Ennek fő oka az, hogy a szokatlan formájú vagy formátlan szövegkorpusz a hosszú alkotói életút során felhalmozódott gondolatok gyűjteményét tárja elénk.
Mik ezek az írástöredékek? Feljegyzések, naplók, munkajegyzetek, leírások vagy meditációk? A külső élet megfigyelései vagy a belső élet lenyomatai? Erre a besorolhatatlanságra, műfaji meghatározatlanságra a szerző maga is reflektál, amennyiben bizonyos kategóriákat következetesen kizár. Így például nem nevezi naplónak a nagyon ritkán datált feljegyzéseket, főleg mivel a naplóírás késztetésével szemben erős gyanút érez. „Mindig úgy éreztem, hogy van ebben a törekvésben valami, ami nem szép, és nem is tiszta.” Ugyanígy azt is hangsúlyozza, hogy nem aforizmagyűjteményről van szó. „A Jelek az út mentén fölé ki kellene írni: Gyertek be, nézelődjetek szabadon! Itt nincsenek aforizmák.”
Ha a kategóriáktól el is tekintünk, még érvényes marad a kérdés, hogy miként olvashatók ezek a töredékek. Vajon véletlenszerű az egymásra következésük, vagy van bennük tudatos szerkesztési elv? Az új fordítás a posztumusz (1976-os) kiadást veszi alapul, annak szinte az egészét közli, Radics Viktória értő és szép tolmácsolásában. Ebben a válogatásban a szerző szándéka szerinti tagolás érvényesül, mely négy nagy tematikus blokkba osztja a feljegyzéseket (A kor lázgörbéje, Íróknak, Képek, tájak, hangulatok, Álmatlanság). Ugyanakkor az egyes ciklusokon belül is megfigyelhetők visszatérések, ismétlődések, melyek egy sajátos, rejtett ritmust adnak a szövegnek.
A bemutatás és a megközelítés leghitelesebb módja talán az lehet, ha néhány fragmentumot kiragadva lehetővé tesszük, hogy a saját hangján szólaljon meg, és így másokat is megszólíthasson ez a különös kötet.
Fő téma, ahogy erre a cím is utal, az utazás, a folyamatos úton lét állapota. „Az élet olyan, hogy senkinek sem javallott sokáig egyhelyben maradni, sem szellemi, sem materiális értelemben.” Habár Andrić hangsúlyozza, hogy számára az utazás gyakran nehézségekkel és szorongásokkal jár együtt, mégis, ahogy mindenki más is, folyton utazik. A feljegyzések egy jelentős részét (különösen a harmadik szakaszban) útirajzok, tájleírások és hangulatképek adják. Az utazások betekintést nyújtanak a különböző társadalmak és kultúrák mélyszerkezetébe. „Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.”
Részint az utazások során, mintegy apró jelzések gyanánt, születnek meg a kötetet alkotó gondolatok, melyek egyszerre nyújtanak támaszt és vigaszt. „Ha ezek a kicsiny, zavaros jelek nem is mentenek meg bennünket a bolyongástól és a megpróbáltatásoktól, könnyíthetnek rajtuk, és legalább abban segítenek, hogy meggyőznek bennünket: bármi történjék velünk, nem vagyunk egyedül, nem vagyunk sem az elsők, sem az utolsók.”
Lényeges szervező elem még, az eltérő tereken kívül, az idő, mely egyszerre a változás és az állandóság hordozója. „Ahogy múlnak az évek, mindenki életében, lett légyen bármily viharos, kialakulnak és megállapodnak bizonyos szimmetrikusan ismétlődő jelenségek.” Ezeknek a felismerése pedig hozzásegíthet ahhoz, hogy az ember mintegy előre lássa az életét.
Azt az életet, melyet Andrić szerint többnyire a fájdalom és a félelem határoz meg. Még akkor is, ha az egyik feljegyzés ezek hiábavalóságát hangsúlyozza. „Annyi mindentől féltünk életünk során. Pedig nem kellett volna. Élni kellett volna.”
A nehézségekre koncentrálás és az állandó szorongás, az írás gyakorlatában is, ellehetetleníti az igaz emberi érzések megélését és kifejezését, habár épp ezek jelenthetnének megnyugvást. „Az őszinte, mély szerelemben, melyben minden szép, az a legszebb, hogy a szeretett személyhez való viszonyunkban egyetlen fogyatékosságunk sem jut kifejeződésre.”
A túléléshez az emlékezésnél gyakran fontosabb a felejtés képessége. „Egy ember életerejét többek között azon lehet lemérni, hogy mennyire tud felejteni.” Ez az állítás persze nem meglepő, ha végigtekintünk a volt Jugoszlávia elmúlt századán és azokon az eseményeken, melyeken Andrić keresztülment. Az is pontosan érthető, hogy az írás felszínén többször előbukkan, mintegy elfojtott traumaként, gyógyíthatatlan sebként, a háború vagy a háborúk képe. „A vak, embertelen, romboló és gyilkos háború. Azonnal ráismertem, mert emlékszem rá, és úgy tűnik, öröktől fogva ismerem, amióta az eszem tudom.”
Részint a háborús tapasztalatok miatt, Andrić keserű józansággal szemléli azt a népcsoportot, amelynek tagjai között él: a „Homo Balcanicust”. Ha következetes akar maradni, akkor önmagára vonatkoztatva is meg kell kérdeznie: „Miért nem tudnak belépni a balkáni országok a művelt világba, még a legjobb és legtehetségesebb képviselőik révén sem?” Tisztán látja mindemellett a balkáni vidék minden meghasadt, menthetetlen szépségét és ellentmondását. „Vannak az életben szörnyűségek, amelyeket, azt hiszem, csak én tudok átérezni, és csakis bizonyos pillanatokban. Így például egy reggel tudomásomra jut, hogy az egyik járási székhelyünkön van egy mészárszék (...), melynek neve: Fehér bárány.”
Így az sem váratlan, hogy az egyes utazásokat és az egész életutat legalább annyira meghatározza az új területek felfedezésének vágya, mint a kiútkeresés. „Én azok közül vagyok, akik egész életükben, az anyjuk méhében tett első moccanattól fogva az utolsó agonitikus rándulásig a kijáratot keresik.”
Ahogy az is szükségszerűnek tűnik, hogy az öregedő szerzőt egyre inkább foglalkoztatja a halál gondolata. „Haldokolva (pontosabban: utolsó órámról gondolkodva). Úgy látszik, megérkeztem arra a helyre, ahonnét soha el sem kellett volna indulni.”
A halál legautentikusabb (elő)tapasztalatát az álmatlanság nyújtja. „Oly gyakran gondolkodtam ébren a halálról, oly sokszor megéltem álmomban, de igazán és mélyen ezekben az álmatlanságomat betöltő, ébrenlét és álom közötti percekben éltem át.”
A számos írót és gondolkodót jellemző inszomnia azonban másokkal megoszthatatlan élmény marad, hiszen „van a holtak világa, van az alvók világa, de a virrasztóknak nincs egységes, közös világa”. Ami azt is jelenti, hogy minden álmatlan embernek megvan a maga egyedi és sajátos, csak rá jellemző álmatlansága.
Ahogy ezek a felvillantott töredékek is mutatják, Andrić jegyzetei a személytelenség és személyesség között oszcillálnak. Ezáltal rajzolnak ki egy furcsa, egyszerre kitárulkozó és rejtőzködő önarcképet. Az író portréját.
Az egész életet végigkísérő jeltöredékek ezért nem egyszerűen az életmű járulékos részei, egyfajta maradványai, sokkal inkább egy olyan (számunkra eddig még ismeretlen) főművet alkotnak, mely a szerző szándékai szerint, de már annak életén túl zárul le, áll össze.
Sok ebben a könyvben a búcsúzás. Ezek közül a legszebb talán a társ elvesztése után írt néma fájdalomkiáltás: „Zavartan és legyőzve nézem, ahogy a szerelem különös, kegyetlen alkímiájában a világ minden szépsége átalakul az elvesztésed fölötti gyásszá.”
Miközben, az idő múlásával, Andrić egyre inkább úgy érzi, hogy önmagától is búcsúzik. A távozás mozzanata (mely együtt jár a fizikai leromlással: a látás és a hallás lassú elvesztésével) mégsem fokozódó reménytelenséget, sokkal inkább nagyobb világ-, ember- és önismeretet jelent számára. Erről tanúskodik ez a lenyűgöző korpusz, mely mintha azt jelezné, arra intene, hogy ne féljünk semmitől, a halál végső lépésétől se, nem érdemes. „Ahogy múlnak az évek, egyre mélyebb, egyre tisztább csodálattal tekintünk a világra (...) A kör szűkül ugyan, de egyre mélyül és világosodik.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Jó lenne, ha a damaszkuszi úton a VMSZ nem tagadná meg önmagát
Miután a VMSZ vezetői a magyarországi parlamenti választások után azzal mosakodnak, hogy ők nem tehetnek róla, >
Szerbia a mérsékelt autokráciák között
Aleksandar Vučić elnök és a Szerb Haladó Párt uralja a politikai rendszert, hatékonyan ellenőrizve a kormányt, >
Egy örömteli Budapesten, a populisták veresége után egy példátlan átmenet lehetőségét láttam
Mindenekelőtt azonban ott van az a felbecsülhetetlen értékű lehetőség, hogy megmutassuk: létezik kiút a mély populizmusból. >
Mit jelent Orbán veresége a világ többi része számára
A választás geopolitikai következményei is jelentősek lehetnek. Orbán alatt Magyarország többször megvétózta az Ukrajnának szánt segélyeket >
„Soha nem voltunk barátok”
„Ha Vlagyimir Putyin felhív, felveszem” – mondta. „Ha beszélnénk, elmondhatnám neki, hogy jó lenne négy év >
VMDK: Palics többet érdemel nem csak kirakatintézkedéseket
Juhász Bálint „stratégiai fejlesztésről” szóló kijelentései, valamint a VMSZ politikusainak – köztük Pásztor Bálint – támogatása >
VMP: A VESZTES POLITIKUSOK LEMONDÁSÁT KÖVETELJÜK
Miután Pásztor Bálint a VMSZ-t belerángatta egy vesztes politikába, és a végsőkig kitartott a FIDESZ támogatása mellett, akkor >
PÁSZTOR BÁLINT – BUKOTT POLITIKUS
A kialakult új helyzetben indokolt lenne, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség vezetése levonja a következtetéseket, ami >
VMDK: Az elszámoltatás ideje elérkezik
Miközben Pásztor Bálint és az ő SVM-es köre Budapestre utazott, hogy nyílt támogatást nyújtson Orbán Viktornak, >
Tegnap még Orbánt imádták, ma pedig Magyar Péter zsámolya felé törtetnek
És láss csodát. A vajdasági magyar politikusok máris egymással versenyezve vágtatnak a damaszkuszi úton a Budapest >
VMP: A TISZA győzelmében mi is egy csepp vagyunk
A FIDESZ bukása után a VMSZ zsarnoki csapdájába került vajdasági magyarok politikai csődhelyzete nyilvánvalóvá vált. Kezd kirajzolódni >
A tömeg megtalálta az új államfő jelöltet
A rendőrség egész nap a rektorátusban tartózkodott, este a polgárok demonstráltak a rendőrök ellen. Egy pillanatban >