2022. július 4. hétfő
Ma Ulrik, Erzsébet névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

Apám tyúkja

A Rádiókabaré felvétele. >

Tovább

Napi ajánló

Jeltöredékek

Ivo Andrić: Jelek az út mentén. Fordította Radics Viktória. Forum Ki­adó, Újvidék, 2018, 557 oldal

Fő téma, ahogy erre a cím is utal, az utazás, a folyamatos úton lét állapota. „Az élet olyan, hogy senkinek sem javallott sokáig egyhelyben maradni, sem szellemi, sem materiális értelemben.” Habár Andrić hangsúlyozza, hogy számára az utazás gyakran nehézségekkel és szorongásokkal jár együtt, mégis, ahogy mindenki más is, folyton utazik. A feljegyzések egy jelentős részét (különösen a harmadik szakaszban) útirajzok, tájleírások és hangulatképek adják. Az utazások betekintést nyújtanak a különböző társadalmak és kultúrák mélyszerkezetébe. „Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.” Darida Veronika (Élet és irodalom):

Vannak szerzők, akiket érdemes (újra) felfedeznünk, a szerb klasszikus Ivo Andrić (1892–1975) közéjük tartozik. Habár fontos regényei (mint a Nobel-díjas Híd a Drinán, vagy a Vihar a völgy felett, Omér pasa), novellái és esszéi (Beszélgetés Goyával) közül számos mű magyar fordításban is olvasható, mégis a most megjelent kötet a szerző teljesen más arcát mutatja. Ennek fő oka az, hogy a szokatlan formájú vagy formátlan szövegkorpusz a hosszú alkotói életút során felhalmozódott gondolatok gyűjteményét tárja elénk.

Mik ezek az írástöredékek? Feljegyzések, naplók, munkajegyzetek, leírások vagy meditációk? A külső élet megfigyelései vagy a belső élet lenyomatai? Erre a besorolhatatlanságra, műfaji meghatározatlanságra a szerző maga is reflektál, amennyiben bizonyos kategóriákat következetesen kizár. Így például nem nevezi naplónak a nagyon ritkán datált feljegyzéseket, főleg mivel a naplóírás késztetésével szemben erős gyanút érez. „Mindig úgy éreztem, hogy van ebben a törekvésben valami, ami nem szép, és nem is tiszta.” Ugyanígy azt is hangsúlyozza, hogy nem aforizmagyűjteményről van szó. „A Jelek az út mentén fölé ki kellene írni: Gyertek be, nézelődjetek szabadon! Itt nincsenek aforizmák.”

Ha a kategóriáktól el is tekintünk, még érvényes marad a kérdés, hogy miként olvashatók ezek a töredékek. Vajon véletlenszerű az egymásra következésük, vagy van bennük tudatos szerkesztési elv? Az új fordítás a posztumusz (1976-os) kiadást veszi alapul, annak szinte az egészét közli, Radics Viktória értő és szép tolmácsolásában. Ebben a válogatásban a szerző szándéka szerinti tagolás érvényesül, mely négy nagy tematikus blokkba osztja a feljegyzéseket (A kor lázgörbéje, Íróknak, Képek, tájak, hangulatok, Álmatlanság). Ugyanakkor az egyes ciklusokon belül is megfigyelhetők visszatérések, ismétlődések, melyek egy sajátos, rejtett ritmust adnak a szövegnek.

A bemutatás és a megközelítés leghitelesebb módja talán az lehet, ha néhány fragmentumot kiragadva lehetővé tesszük, hogy a saját hangján szólaljon meg, és így másokat is megszólíthasson ez a különös kötet.

Fő téma, ahogy erre a cím is utal, az utazás, a folyamatos úton lét állapota. „Az élet olyan, hogy senkinek sem javallott sokáig egyhelyben maradni, sem szellemi, sem materiális értelemben.” Habár Andrić hangsúlyozza, hogy számára az utazás gyakran nehézségekkel és szorongásokkal jár együtt, mégis, ahogy mindenki más is, folyton utazik. A feljegyzések egy jelentős részét (különösen a harmadik szakaszban) útirajzok, tájleírások és hangulatképek adják. Az utazások betekintést nyújtanak a különböző társadalmak és kultúrák mélyszerkezetébe. „Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.”

Részint az utazások során, mintegy apró jelzések gyanánt, születnek meg a kötetet alkotó gondolatok, melyek egyszerre nyújtanak támaszt és vigaszt. „Ha ezek a kicsiny, zavaros jelek nem is mentenek meg bennünket a bolyongástól és a megpróbáltatásoktól, könnyíthetnek rajtuk, és legalább abban segítenek, hogy meggyőznek bennünket: bármi történjék velünk, nem vagyunk egyedül, nem vagyunk sem az elsők, sem az utolsók.”

Lényeges szervező elem még, az eltérő tereken kívül, az idő, mely egyszerre a változás és az állandóság hordozója. „Ahogy múlnak az évek, mindenki életében, lett légyen bármily viharos, kialakulnak és megállapodnak bizonyos szimmetrikusan ismétlődő jelenségek.” Ezeknek a felismerése pedig hozzásegíthet ahhoz, hogy az ember mintegy előre lássa az életét.

Azt az életet, melyet Andrić szerint többnyire a fájdalom és a félelem határoz meg. Még akkor is, ha az egyik feljegyzés ezek hiábavalóságát hangsúlyozza. „Annyi mindentől féltünk életünk során. Pedig nem kellett volna. Élni kellett volna.”

A nehézségekre koncentrálás és az állandó szorongás, az írás gyakorlatában is, ellehetetleníti az igaz emberi érzések megélését és kifejezését, habár épp ezek jelenthetnének megnyugvást.  „Az őszinte, mély szerelemben, melyben minden szép, az a legszebb, hogy a szeretett személyhez való viszonyunkban egyetlen fogyatékosságunk sem jut kifejeződésre.”

A túléléshez az emlékezésnél gyakran fontosabb a felejtés képessége. „Egy ember életerejét többek között azon lehet lemérni, hogy mennyire tud felejteni.” Ez az állítás persze nem meglepő, ha végigtekintünk a volt Jugoszlávia elmúlt századán és azokon az eseményeken, melyeken Andrić keresztülment. Az is pontosan érthető, hogy az írás felszínén többször előbukkan, mintegy elfojtott traumaként, gyógyíthatatlan sebként, a háború vagy a háborúk képe. „A vak, embertelen, romboló és gyilkos háború. Azonnal ráismertem, mert emlékszem rá, és úgy tűnik, öröktől fogva ismerem, amióta az eszem tudom.”

Részint a háborús tapasztalatok miatt, Andrić keserű józansággal szemléli azt a népcsoportot, amelynek tagjai között él: a „Homo Balcanicust”. Ha következetes akar maradni, akkor önmagára vonatkoztatva is meg kell kérdeznie: „Miért nem tudnak belépni a balkáni országok a művelt világba, még a legjobb és legtehetségesebb képviselőik révén sem?” Tisztán látja mindemellett a balkáni vidék minden meghasadt, menthetetlen szépségét és ellentmondását. „Vannak az életben szörnyűségek, amelyeket, azt hiszem, csak én tudok átérezni, és csak­is bizonyos pillanatokban. Így például egy reggel tudomásomra jut, hogy az egyik járási székhelyünkön van egy mészárszék (...), melynek neve: Fehér bárány.”

Így az sem váratlan, hogy az egyes utazásokat és az egész életutat legalább annyira meghatározza az új területek felfedezésének vágya, mint a kiútkeresés. „Én azok közül vagyok, akik egész életükben, az anyjuk méhében tett első moccanattól fogva az utolsó agonitikus rándulásig a kijáratot keresik.”

Ahogy az is szükségszerűnek tűnik, hogy az öregedő szerzőt egyre inkább foglalkoztatja a halál gondolata. „Haldokolva (pontosabban: utolsó órámról gondolkodva). Úgy látszik, megérkeztem arra a helyre, ahonnét soha el sem kellett volna indulni.”

A halál legautentikusabb (elő)tapasztalatát az álmatlanság nyújtja. „Oly gyakran gondolkodtam ébren a halálról, oly sokszor megéltem álmomban, de igazán és mélyen ezekben az álmatlanságomat betöltő, ébrenlét és álom közötti percekben éltem át.”

A számos írót és gondolkodót jellemző inszomnia azonban másokkal megoszthatatlan élmény marad, hiszen „van a holtak világa, van az alvók világa, de a virrasztóknak nincs egységes, közös világa”. Ami azt is jelenti, hogy minden álmatlan embernek megvan a maga egyedi és sajátos, csak rá jellemző álmatlansága.

Ahogy ezek a felvillantott töredékek is mutatják, Andrić jegyzetei a személytelenség és személyesség között oszcillálnak. Ezáltal rajzolnak ki egy furcsa, egyszerre kitárulkozó és rejtőzködő önarcképet. Az író portréját.

Az egész életet végigkísérő jeltöredékek ezért nem egyszerűen az életmű járulékos részei, egyfajta maradványai, sokkal inkább egy olyan (számunkra eddig még ismeretlen) főművet alkotnak, mely a szerző szándékai szerint, de már annak életén túl zárul le, áll össze.

Sok ebben a könyvben a búcsúzás. Ezek közül a legszebb talán a társ elvesztése után írt néma fájdalomkiáltás: „Zavartan és legyőzve nézem, ahogy a szerelem különös, kegyetlen alkímiájában a világ minden szépsége átalakul az elvesztésed fölötti gyásszá.”

Miközben, az idő múlásával, Andrić egyre inkább úgy érzi, hogy önmagától is búcsúzik. A távozás mozzanata (mely együtt jár a fizikai leromlással: a látás és a hallás lassú elvesztésével) mégsem fokozódó reménytelenséget, sokkal inkább nagyobb világ-, ember- és önismeretet jelent számára. Erről tanúskodik ez a lenyűgöző korpusz, mely mintha azt jelezné, arra intene, hogy ne féljünk semmitől, a halál végső lépésétől se, nem érdemes. „Ahogy múlnak az évek, egyre mélyebb, egyre tisztább csodálattal tekintünk a világra (...) A kör szűkül ugyan, de egyre mélyül és világosodik.”

 

2019. január 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A bűnvádi eljárást már nem lehet megkerülni Donald Trumppal szemben

Ez veszélyes precedens keletkezhet, arról nem beszélve, hogy az eljárás jól jöhet a politikusnak. Másfelől viszont >

Tovább

Megvédheti-e a NATO Kelet-Európát?

A NATO esetleg meg tudja védeni kelet-európai tagjait egy orosz agressziótól, de azok belső gondjaival nem >

Tovább

A Fidesz, a republikánusok és a minimumadó

A republikánusok, illetve magyar illetékesek kölcsönösen egymásra hivatkoznak. A napokban több magyar hivatalosság is azzal érvelt: >

Tovább

Play Lovas?

A jelekből arra lehet következtetni, hogy széles e tájon (ameddig csak a Vajdasági Magyar Szövetség és >

Tovább

Különbéke honol a szerbiai társadalomban

Erről számolhatok be én is. Számos régi barátom, ismerősöm mély hallgatásba merülve alkalmazkodik a rendszerhez, amelyet >

Tovább

Az ortodox Irán

Ezen a lencsén át az látszik, hogy Putyin háborúja azt célozza: minél átfogóbban és minél hosszabb >

Tovább

Az eddigi európai rendnek vége

Bármennyire is keserű szembesülni vele, az intézményeken és szerződéseken alapuló európai rendnek immár vége. A biztonságot >

Tovább

Legalább nem kell ámítani magunkat a holnappal

Felejtsük el néhány évre a jövőt, és ne gondoljunk arra, hogy a vírusunk megint a holnap >

Tovább

Porosenko: Fegyver, fegyver és még egyszer fegyver kell

A volt ukrán elnök, aki annak idején tető alá hozta Putyinnal a Minszki megállapodást, kizártnak nevezte, >

Tovább

Az összeomlás forgatókönyvei

Most még az első szakaszban vagyunk, amikor úgy tűnik, hogy az Orbán-rezsim bukdácsol ugyan, de fennmarad, >

Tovább

Ki kellene terjeszteni a háborút Oroszországra is

De hogy van az, hogy Oroszország nap mint nap bombázhatja saját területéről Harkivot, de Ukrajna nem >

Tovább

Siker a semmittevésben!

Ezt sem voltak képesek, mint sok más egyéb problémát, az országon belül megoldani! Kinek, minek fizetik >

Tovább