Ma Elza, Natália, Blanka, Bonita névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk
A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kínai fogamzásgátló
Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Rendőrségi jegyzőkönyvekből
Szebenitől. Egyszóval hiteles. >
A legjobb motor a világon
István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
A zsemle ára
Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
Napi ajánló
Jeltöredékek
Ivo Andrić: Jelek az út mentén. Fordította Radics Viktória. Forum Kiadó, Újvidék, 2018, 557 oldal
Fő téma, ahogy erre a cím is utal, az utazás, a folyamatos úton lét állapota. „Az élet olyan, hogy senkinek sem javallott sokáig egyhelyben maradni, sem szellemi, sem materiális értelemben.” Habár Andrić hangsúlyozza, hogy számára az utazás gyakran nehézségekkel és szorongásokkal jár együtt, mégis, ahogy mindenki más is, folyton utazik. A feljegyzések egy jelentős részét (különösen a harmadik szakaszban) útirajzok, tájleírások és hangulatképek adják. Az utazások betekintést nyújtanak a különböző társadalmak és kultúrák mélyszerkezetébe. „Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.” Darida Veronika (Élet és irodalom):
Vannak szerzők, akiket érdemes (újra) felfedeznünk, a szerb klasszikus Ivo Andrić (1892–1975) közéjük tartozik. Habár fontos regényei (mint a Nobel-díjas Híd a Drinán, vagy a Vihar a völgy felett, Omér pasa), novellái és esszéi (Beszélgetés Goyával) közül számos mű magyar fordításban is olvasható, mégis a most megjelent kötet a szerző teljesen más arcát mutatja. Ennek fő oka az, hogy a szokatlan formájú vagy formátlan szövegkorpusz a hosszú alkotói életút során felhalmozódott gondolatok gyűjteményét tárja elénk.
Mik ezek az írástöredékek? Feljegyzések, naplók, munkajegyzetek, leírások vagy meditációk? A külső élet megfigyelései vagy a belső élet lenyomatai? Erre a besorolhatatlanságra, műfaji meghatározatlanságra a szerző maga is reflektál, amennyiben bizonyos kategóriákat következetesen kizár. Így például nem nevezi naplónak a nagyon ritkán datált feljegyzéseket, főleg mivel a naplóírás késztetésével szemben erős gyanút érez. „Mindig úgy éreztem, hogy van ebben a törekvésben valami, ami nem szép, és nem is tiszta.” Ugyanígy azt is hangsúlyozza, hogy nem aforizmagyűjteményről van szó. „A Jelek az út mentén fölé ki kellene írni: Gyertek be, nézelődjetek szabadon! Itt nincsenek aforizmák.”
Ha a kategóriáktól el is tekintünk, még érvényes marad a kérdés, hogy miként olvashatók ezek a töredékek. Vajon véletlenszerű az egymásra következésük, vagy van bennük tudatos szerkesztési elv? Az új fordítás a posztumusz (1976-os) kiadást veszi alapul, annak szinte az egészét közli, Radics Viktória értő és szép tolmácsolásában. Ebben a válogatásban a szerző szándéka szerinti tagolás érvényesül, mely négy nagy tematikus blokkba osztja a feljegyzéseket (A kor lázgörbéje, Íróknak, Képek, tájak, hangulatok, Álmatlanság). Ugyanakkor az egyes ciklusokon belül is megfigyelhetők visszatérések, ismétlődések, melyek egy sajátos, rejtett ritmust adnak a szövegnek.
A bemutatás és a megközelítés leghitelesebb módja talán az lehet, ha néhány fragmentumot kiragadva lehetővé tesszük, hogy a saját hangján szólaljon meg, és így másokat is megszólíthasson ez a különös kötet.
Fő téma, ahogy erre a cím is utal, az utazás, a folyamatos úton lét állapota. „Az élet olyan, hogy senkinek sem javallott sokáig egyhelyben maradni, sem szellemi, sem materiális értelemben.” Habár Andrić hangsúlyozza, hogy számára az utazás gyakran nehézségekkel és szorongásokkal jár együtt, mégis, ahogy mindenki más is, folyton utazik. A feljegyzések egy jelentős részét (különösen a harmadik szakaszban) útirajzok, tájleírások és hangulatképek adják. Az utazások betekintést nyújtanak a különböző társadalmak és kultúrák mélyszerkezetébe. „Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.”
Részint az utazások során, mintegy apró jelzések gyanánt, születnek meg a kötetet alkotó gondolatok, melyek egyszerre nyújtanak támaszt és vigaszt. „Ha ezek a kicsiny, zavaros jelek nem is mentenek meg bennünket a bolyongástól és a megpróbáltatásoktól, könnyíthetnek rajtuk, és legalább abban segítenek, hogy meggyőznek bennünket: bármi történjék velünk, nem vagyunk egyedül, nem vagyunk sem az elsők, sem az utolsók.”
Lényeges szervező elem még, az eltérő tereken kívül, az idő, mely egyszerre a változás és az állandóság hordozója. „Ahogy múlnak az évek, mindenki életében, lett légyen bármily viharos, kialakulnak és megállapodnak bizonyos szimmetrikusan ismétlődő jelenségek.” Ezeknek a felismerése pedig hozzásegíthet ahhoz, hogy az ember mintegy előre lássa az életét.
Azt az életet, melyet Andrić szerint többnyire a fájdalom és a félelem határoz meg. Még akkor is, ha az egyik feljegyzés ezek hiábavalóságát hangsúlyozza. „Annyi mindentől féltünk életünk során. Pedig nem kellett volna. Élni kellett volna.”
A nehézségekre koncentrálás és az állandó szorongás, az írás gyakorlatában is, ellehetetleníti az igaz emberi érzések megélését és kifejezését, habár épp ezek jelenthetnének megnyugvást. „Az őszinte, mély szerelemben, melyben minden szép, az a legszebb, hogy a szeretett személyhez való viszonyunkban egyetlen fogyatékosságunk sem jut kifejeződésre.”
A túléléshez az emlékezésnél gyakran fontosabb a felejtés képessége. „Egy ember életerejét többek között azon lehet lemérni, hogy mennyire tud felejteni.” Ez az állítás persze nem meglepő, ha végigtekintünk a volt Jugoszlávia elmúlt századán és azokon az eseményeken, melyeken Andrić keresztülment. Az is pontosan érthető, hogy az írás felszínén többször előbukkan, mintegy elfojtott traumaként, gyógyíthatatlan sebként, a háború vagy a háborúk képe. „A vak, embertelen, romboló és gyilkos háború. Azonnal ráismertem, mert emlékszem rá, és úgy tűnik, öröktől fogva ismerem, amióta az eszem tudom.”
Részint a háborús tapasztalatok miatt, Andrić keserű józansággal szemléli azt a népcsoportot, amelynek tagjai között él: a „Homo Balcanicust”. Ha következetes akar maradni, akkor önmagára vonatkoztatva is meg kell kérdeznie: „Miért nem tudnak belépni a balkáni országok a művelt világba, még a legjobb és legtehetségesebb képviselőik révén sem?” Tisztán látja mindemellett a balkáni vidék minden meghasadt, menthetetlen szépségét és ellentmondását. „Vannak az életben szörnyűségek, amelyeket, azt hiszem, csak én tudok átérezni, és csakis bizonyos pillanatokban. Így például egy reggel tudomásomra jut, hogy az egyik járási székhelyünkön van egy mészárszék (...), melynek neve: Fehér bárány.”
Így az sem váratlan, hogy az egyes utazásokat és az egész életutat legalább annyira meghatározza az új területek felfedezésének vágya, mint a kiútkeresés. „Én azok közül vagyok, akik egész életükben, az anyjuk méhében tett első moccanattól fogva az utolsó agonitikus rándulásig a kijáratot keresik.”
Ahogy az is szükségszerűnek tűnik, hogy az öregedő szerzőt egyre inkább foglalkoztatja a halál gondolata. „Haldokolva (pontosabban: utolsó órámról gondolkodva). Úgy látszik, megérkeztem arra a helyre, ahonnét soha el sem kellett volna indulni.”
A halál legautentikusabb (elő)tapasztalatát az álmatlanság nyújtja. „Oly gyakran gondolkodtam ébren a halálról, oly sokszor megéltem álmomban, de igazán és mélyen ezekben az álmatlanságomat betöltő, ébrenlét és álom közötti percekben éltem át.”
A számos írót és gondolkodót jellemző inszomnia azonban másokkal megoszthatatlan élmény marad, hiszen „van a holtak világa, van az alvók világa, de a virrasztóknak nincs egységes, közös világa”. Ami azt is jelenti, hogy minden álmatlan embernek megvan a maga egyedi és sajátos, csak rá jellemző álmatlansága.
Ahogy ezek a felvillantott töredékek is mutatják, Andrić jegyzetei a személytelenség és személyesség között oszcillálnak. Ezáltal rajzolnak ki egy furcsa, egyszerre kitárulkozó és rejtőzködő önarcképet. Az író portréját.
Az egész életet végigkísérő jeltöredékek ezért nem egyszerűen az életmű járulékos részei, egyfajta maradványai, sokkal inkább egy olyan (számunkra eddig még ismeretlen) főművet alkotnak, mely a szerző szándékai szerint, de már annak életén túl zárul le, áll össze.
Sok ebben a könyvben a búcsúzás. Ezek közül a legszebb talán a társ elvesztése után írt néma fájdalomkiáltás: „Zavartan és legyőzve nézem, ahogy a szerelem különös, kegyetlen alkímiájában a világ minden szépsége átalakul az elvesztésed fölötti gyásszá.”
Miközben, az idő múlásával, Andrić egyre inkább úgy érzi, hogy önmagától is búcsúzik. A távozás mozzanata (mely együtt jár a fizikai leromlással: a látás és a hallás lassú elvesztésével) mégsem fokozódó reménytelenséget, sokkal inkább nagyobb világ-, ember- és önismeretet jelent számára. Erről tanúskodik ez a lenyűgöző korpusz, mely mintha azt jelezné, arra intene, hogy ne féljünk semmitől, a halál végső lépésétől se, nem érdemes. „Ahogy múlnak az évek, egyre mélyebb, egyre tisztább csodálattal tekintünk a világra (...) A kör szűkül ugyan, de egyre mélyül és világosodik.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A siker kényszere megint mocskos trükkökre csábítja a Fideszt
A követeléseknek része, hogy a külföldön dolgozó magyarok is szavazhassanak levélben, ne csupán a határon túliak. >
„Megveszem az unokáimnak ezt a csokoládégyárat!”
Annyi bizonyos, hogy a vállalat székhelye átkerült Belgrádba, csak a gyárcsarnokok maradtak Szabadkán. A tulajdonosa és >
Kelet-Európának új tervre van szüksége
Közép-Európában alapvető gazdasági koncepcióváltásra van szükség, mert az már nem megy sokáig, hogy a térség a >
Lenin álma helyett Sztálin valósága
Közvetlen környezetemben is tapasztaltam, hogy a kisebb vagy a nagyobb ortodox pártfunkcionáriusok minden belső vívódás nélkül >
Kihalófélben levő kentaur
Jugoszlávia nincs többé, ám a „jugoszféra” kulturális tere ma is izgalmas, bár nyilvánvaló, hogy ez a >
Európa-ellenes Komintern
Adam Michnik szerint egyértelmű, hogy Kaczynski meg akarja gyengíteni az uniót, e célból összefogást készít elő >
Nincs részarányos foglalkoztatás!
Ökrész Rozália parlementi felszólalása egyenesen botrányos. Nem, hogy számon kérte volna az illetékesektől, hogy a foglalkoztatásban >
Novemberi helyzetkép
Az Európai Unió felcsútizálása vagy Felcsút európaizálása – ez itt a kérdés; „a világ esze épp >
Sajtószabadság-akadályozók (2.)
A KJI konferenciájáról szóló riport közlése a Vajdasági RTV Napjaink c. november 22-ei műsorának végén nem >
Magyarország szép csendben visszasomfordált...
... az EU közös vakcinabeszerzési programjába, miután májusban úgy vált ki, hogy tudván tudta: ez azt >
A mi papunk
„Itt nyugszik a cigány Matyi” – ez volt a sírfelirat. Ez a nagyapám sírkövére köpött szöveg >
A Magnyickij-törvény Orbán ellen?
Mujtaba Rahman, az Eurázsia Csoport nevű amerikai kockázatelemző agytröszt európai igazgatója úgy látja, hogy az amerikai >