2019. november 19. kedd
Ma Erzsébet, Zsóka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

20 logó, amelyen csak mi, magyarok röhögünk

A Fika cafe egy svéd kávézó- és gyorsétteremlánc. A fika szó svédül kávét jelent. >

Tovább

Kínai fogamzásgátló

Trkala gyűjtéséből: Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót. A fogalmazványt eredeti >

Tovább

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

Rendőrségi jegyzőkönyvekből

Szebenitől. Egyszóval hiteles. >

Tovább

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

A legjobb motor a világon

István barátunk (a pocsolya túloldaláról) néhány szerkezet működését hasonlította össze: >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

A zsemle ára

Ma már semmi szükség sincsen se villanyórára, se gázórára! Miért? Mert ezek a mérőórák eredetileg azt >

Tovább

Beatles (összes)

Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >

Tovább

A legszebb női arc

Niki fedezte fel. >

Tovább

Napi ajánló

Jeltöredékek

Ivo Andrić: Jelek az út mentén. Fordította Radics Viktória. Forum Ki­adó, Újvidék, 2018, 557 oldal

Fő téma, ahogy erre a cím is utal, az utazás, a folyamatos úton lét állapota. „Az élet olyan, hogy senkinek sem javallott sokáig egyhelyben maradni, sem szellemi, sem materiális értelemben.” Habár Andrić hangsúlyozza, hogy számára az utazás gyakran nehézségekkel és szorongásokkal jár együtt, mégis, ahogy mindenki más is, folyton utazik. A feljegyzések egy jelentős részét (különösen a harmadik szakaszban) útirajzok, tájleírások és hangulatképek adják. Az utazások betekintést nyújtanak a különböző társadalmak és kultúrák mélyszerkezetébe. „Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.” Darida Veronika (Élet és irodalom):

Vannak szerzők, akiket érdemes (újra) felfedeznünk, a szerb klasszikus Ivo Andrić (1892–1975) közéjük tartozik. Habár fontos regényei (mint a Nobel-díjas Híd a Drinán, vagy a Vihar a völgy felett, Omér pasa), novellái és esszéi (Beszélgetés Goyával) közül számos mű magyar fordításban is olvasható, mégis a most megjelent kötet a szerző teljesen más arcát mutatja. Ennek fő oka az, hogy a szokatlan formájú vagy formátlan szövegkorpusz a hosszú alkotói életút során felhalmozódott gondolatok gyűjteményét tárja elénk.

Mik ezek az írástöredékek? Feljegyzések, naplók, munkajegyzetek, leírások vagy meditációk? A külső élet megfigyelései vagy a belső élet lenyomatai? Erre a besorolhatatlanságra, műfaji meghatározatlanságra a szerző maga is reflektál, amennyiben bizonyos kategóriákat következetesen kizár. Így például nem nevezi naplónak a nagyon ritkán datált feljegyzéseket, főleg mivel a naplóírás késztetésével szemben erős gyanút érez. „Mindig úgy éreztem, hogy van ebben a törekvésben valami, ami nem szép, és nem is tiszta.” Ugyanígy azt is hangsúlyozza, hogy nem aforizmagyűjteményről van szó. „A Jelek az út mentén fölé ki kellene írni: Gyertek be, nézelődjetek szabadon! Itt nincsenek aforizmák.”

Ha a kategóriáktól el is tekintünk, még érvényes marad a kérdés, hogy miként olvashatók ezek a töredékek. Vajon véletlenszerű az egymásra következésük, vagy van bennük tudatos szerkesztési elv? Az új fordítás a posztumusz (1976-os) kiadást veszi alapul, annak szinte az egészét közli, Radics Viktória értő és szép tolmácsolásában. Ebben a válogatásban a szerző szándéka szerinti tagolás érvényesül, mely négy nagy tematikus blokkba osztja a feljegyzéseket (A kor lázgörbéje, Íróknak, Képek, tájak, hangulatok, Álmatlanság). Ugyanakkor az egyes ciklusokon belül is megfigyelhetők visszatérések, ismétlődések, melyek egy sajátos, rejtett ritmust adnak a szövegnek.

A bemutatás és a megközelítés leghitelesebb módja talán az lehet, ha néhány fragmentumot kiragadva lehetővé tesszük, hogy a saját hangján szólaljon meg, és így másokat is megszólíthasson ez a különös kötet.

Fő téma, ahogy erre a cím is utal, az utazás, a folyamatos úton lét állapota. „Az élet olyan, hogy senkinek sem javallott sokáig egyhelyben maradni, sem szellemi, sem materiális értelemben.” Habár Andrić hangsúlyozza, hogy számára az utazás gyakran nehézségekkel és szorongásokkal jár együtt, mégis, ahogy mindenki más is, folyton utazik. A feljegyzések egy jelentős részét (különösen a harmadik szakaszban) útirajzok, tájleírások és hangulatképek adják. Az utazások betekintést nyújtanak a különböző társadalmak és kultúrák mélyszerkezetébe. „Utazni annyi, mint gyorsan váltogatni a helyeket, a szokásokat, az embereket, akikkel társalogsz, annyi, mint mélyebben az idő szakadéka fölé hajolni.”

Részint az utazások során, mintegy apró jelzések gyanánt, születnek meg a kötetet alkotó gondolatok, melyek egyszerre nyújtanak támaszt és vigaszt. „Ha ezek a kicsiny, zavaros jelek nem is mentenek meg bennünket a bolyongástól és a megpróbáltatásoktól, könnyíthetnek rajtuk, és legalább abban segítenek, hogy meggyőznek bennünket: bármi történjék velünk, nem vagyunk egyedül, nem vagyunk sem az elsők, sem az utolsók.”

Lényeges szervező elem még, az eltérő tereken kívül, az idő, mely egyszerre a változás és az állandóság hordozója. „Ahogy múlnak az évek, mindenki életében, lett légyen bármily viharos, kialakulnak és megállapodnak bizonyos szimmetrikusan ismétlődő jelenségek.” Ezeknek a felismerése pedig hozzásegíthet ahhoz, hogy az ember mintegy előre lássa az életét.

Azt az életet, melyet Andrić szerint többnyire a fájdalom és a félelem határoz meg. Még akkor is, ha az egyik feljegyzés ezek hiábavalóságát hangsúlyozza. „Annyi mindentől féltünk életünk során. Pedig nem kellett volna. Élni kellett volna.”

A nehézségekre koncentrálás és az állandó szorongás, az írás gyakorlatában is, ellehetetleníti az igaz emberi érzések megélését és kifejezését, habár épp ezek jelenthetnének megnyugvást.  „Az őszinte, mély szerelemben, melyben minden szép, az a legszebb, hogy a szeretett személyhez való viszonyunkban egyetlen fogyatékosságunk sem jut kifejeződésre.”

A túléléshez az emlékezésnél gyakran fontosabb a felejtés képessége. „Egy ember életerejét többek között azon lehet lemérni, hogy mennyire tud felejteni.” Ez az állítás persze nem meglepő, ha végigtekintünk a volt Jugoszlávia elmúlt századán és azokon az eseményeken, melyeken Andrić keresztülment. Az is pontosan érthető, hogy az írás felszínén többször előbukkan, mintegy elfojtott traumaként, gyógyíthatatlan sebként, a háború vagy a háborúk képe. „A vak, embertelen, romboló és gyilkos háború. Azonnal ráismertem, mert emlékszem rá, és úgy tűnik, öröktől fogva ismerem, amióta az eszem tudom.”

Részint a háborús tapasztalatok miatt, Andrić keserű józansággal szemléli azt a népcsoportot, amelynek tagjai között él: a „Homo Balcanicust”. Ha következetes akar maradni, akkor önmagára vonatkoztatva is meg kell kérdeznie: „Miért nem tudnak belépni a balkáni országok a művelt világba, még a legjobb és legtehetségesebb képviselőik révén sem?” Tisztán látja mindemellett a balkáni vidék minden meghasadt, menthetetlen szépségét és ellentmondását. „Vannak az életben szörnyűségek, amelyeket, azt hiszem, csak én tudok átérezni, és csak­is bizonyos pillanatokban. Így például egy reggel tudomásomra jut, hogy az egyik járási székhelyünkön van egy mészárszék (...), melynek neve: Fehér bárány.”

Így az sem váratlan, hogy az egyes utazásokat és az egész életutat legalább annyira meghatározza az új területek felfedezésének vágya, mint a kiútkeresés. „Én azok közül vagyok, akik egész életükben, az anyjuk méhében tett első moccanattól fogva az utolsó agonitikus rándulásig a kijáratot keresik.”

Ahogy az is szükségszerűnek tűnik, hogy az öregedő szerzőt egyre inkább foglalkoztatja a halál gondolata. „Haldokolva (pontosabban: utolsó órámról gondolkodva). Úgy látszik, megérkeztem arra a helyre, ahonnét soha el sem kellett volna indulni.”

A halál legautentikusabb (elő)tapasztalatát az álmatlanság nyújtja. „Oly gyakran gondolkodtam ébren a halálról, oly sokszor megéltem álmomban, de igazán és mélyen ezekben az álmatlanságomat betöltő, ébrenlét és álom közötti percekben éltem át.”

A számos írót és gondolkodót jellemző inszomnia azonban másokkal megoszthatatlan élmény marad, hiszen „van a holtak világa, van az alvók világa, de a virrasztóknak nincs egységes, közös világa”. Ami azt is jelenti, hogy minden álmatlan embernek megvan a maga egyedi és sajátos, csak rá jellemző álmatlansága.

Ahogy ezek a felvillantott töredékek is mutatják, Andrić jegyzetei a személytelenség és személyesség között oszcillálnak. Ezáltal rajzolnak ki egy furcsa, egyszerre kitárulkozó és rejtőzködő önarcképet. Az író portréját.

Az egész életet végigkísérő jeltöredékek ezért nem egyszerűen az életmű járulékos részei, egyfajta maradványai, sokkal inkább egy olyan (számunkra eddig még ismeretlen) főművet alkotnak, mely a szerző szándékai szerint, de már annak életén túl zárul le, áll össze.

Sok ebben a könyvben a búcsúzás. Ezek közül a legszebb talán a társ elvesztése után írt néma fájdalomkiáltás: „Zavartan és legyőzve nézem, ahogy a szerelem különös, kegyetlen alkímiájában a világ minden szépsége átalakul az elvesztésed fölötti gyásszá.”

Miközben, az idő múlásával, Andrić egyre inkább úgy érzi, hogy önmagától is búcsúzik. A távozás mozzanata (mely együtt jár a fizikai leromlással: a látás és a hallás lassú elvesztésével) mégsem fokozódó reménytelenséget, sokkal inkább nagyobb világ-, ember- és önismeretet jelent számára. Erről tanúskodik ez a lenyűgöző korpusz, mely mintha azt jelezné, arra intene, hogy ne féljünk semmitől, a halál végső lépésétől se, nem érdemes. „Ahogy múlnak az évek, egyre mélyebb, egyre tisztább csodálattal tekintünk a világra (...) A kör szűkül ugyan, de egyre mélyül és világosodik.”

 

2019. január 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Füstbe ment szerv

Azt hiszem elég volt, ezt az egész cudarságot, nekünk, egymást kézen fogva, mindenáron el kell kerülnünk. >

Tovább

Virág a kormányzó úr sírján

Érdektelen, hogy Lázár János (aki Orbán utóda szeretne lenni) miért tette ezt – és hogy miért >

Tovább

Soros György: A berlini faltól az új falakig

Az amerikai-magyar üzletember szerint a világ forradalmi időket él, világszerte erősödik a nacionalizmus, a jövő bizonytalan. >

Tovább

Háborús emlékek nyomában

Arra szeretném kérni Önöket, hogy ezt, amit most tőlem hallottak, adják tovább, és meséljék el, hogy >

Tovább

„Mórahalmon egyeztettek”

Mivel a VB következő (hatodik) ülését a társelnökök 2020 februárjára jelezték, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) >

Tovább

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább