2023. február 6. hétfő
Ma Dorottya, Dóra, Pál névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Isten éltesse, Tanár úr!

Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készü­letlenül, soha nem >

Tovább

Napi ajánló

Aktuálpolitikai áthallások?

Aktuálpolitikai áthallások?
Brestyánszki Boros Rozália (Szilágyi Nándor fotója)

„Szerettem volna megmutatni: egy ideológiai agymosás milyen terrorhoz vezethet.” Madainyer interjújából (Ványa bácsi):

Nemrég lelkes kritikát közöltünk a Katona József Színház és a Szadadkai Népszínház közös produkciójában készült Vörös című előadásról. A darab zentai születésű író-dramaturgjával, Brestyánszki B. R.-rel a színház történelmi sebeket is gyógyító szerepéről is beszélgettünk.

Először egy gondolom gyakori kérdés: Miért Brestyánszki B. R. néven ír? Ritka, hogy egy írónő a férje nevét használja, sajátjából csak egy monogramot hagy meg. Hogy alakult így?

Nem gyakori kérdés, tulajdonképpen ezt eddig még sohasem kérdezték meg tőlem. A saját nevemen írok. Igaz, hogy ezt a nevet viseli többek között a férjem is meg a lányaim is, de 22 éve engem is így hívnak, szóval a saját nevemen írok. Amit más is visel. Hogy miért maradt a többiből csak monogram? Mondjuk azért, mert a Brestyánszki Boros Rozália rettenetesen hosszú, a Rozi meg túl rövid.

Mennyire kibeszélt téma Szerbiában, a Vajdaságban a „hideg napok”? Része-e a szerb történelemoktatásnak?

A „hideg napok” elnevezés tulajdonképpen az 1942-es eseményekre utal, és Cseres Tibor az újvidéki vérengzést feldolgozó regényének, majd a regényből készült játékfilm címéből ered. 1942-ben magyar katonai alakulatok egy katonai razzia következtében számos szerb és zsidó polgári személyt lemészároltak. Ez a tény soha nem volt titok, és a köztudat részét képezi Szerbiában. Viszont az 1944-45 telén bekövetkezett iszonyatos méretű megtorlás – amikor a jugoszláv partizánalakulatok többnyire bírósági perek nélkül civil magyarok és németek ellen követtek el népirtást – ennek ténye nagyon sokáig tabu volt. Mindenfelé lincselések voltak, vagy táborokba internálták a lakosságot és válogatott kínzásokkal gyilkolták le tömegesen az embereket. Erről évtizedeken át hallgattak az emberek.  Sokan még ma is csak félve szólalnak meg, annak ellenére, hogy azért már igen sok kutató és történész foglalkozik az események felkutatásával és dokumentálásával. A Vörös az 1944-es vérengzésekre koncentrál – miközben nem kívánja figyelmen kívül hagyni annak 1942-es előzményeit.

Miért született meg önben az elhatározás, hogy színdarabot írjon erről a tragédiáról?

Máté Gábor, az előadás rendezőjének felkérésére kezdtem foglalkozni ezzel a témával, viszont nem tudom, hogy a sokféle forrásból, de többnyire számos vallomásból mondatról mondatra összeollózott mozaikos dramaturgiájú szöveg  nevezhető-e színdarabnak. Úgy gondolom, hogy a megszületett munka – most az írott szövegről beszélek – inkább nevezhető színpadi szövegnek, mint színdarabnak. Visszatérve a kérdéshez: valamikor tavaly októberben kaptam az információt Mezei Zoltántól, a társulatvezetőmtől, hogy Máté Gábor egy 1944-el foglalkozó előadást szeretne rendezni a Katona társulatával együtt, és én volnék az előadás szövegének „felelőse”. Be kell vallanom, hogy akkor, amikor meghallottam, hogy enyém volna a tisztség, hogy megírjam ennek az előadásnak a szövegét az első reakcióm inkább volt gyomorgörcs, mint boldogság. Nagyon érzékeny téma ez, és akkoriban még kilátásban sem volt Áder János és Tomislav Nikolić közös főhajtása Csúrogon. De aztán szép lassan, a kutatásaim majd a szöveg írása közben egyértelművé lett, hogy ennek a tulajdonképpen még feldolgozatlan traumának helye van a színházban, ezzel dolga van a színháznak.

A borzalmak ábrázolása hogyan hat a vajdasági magyar és szerb nézőkre? És hogy fogadja a budapesti közönség?

Eltérő módon reagálnak a magyarországi és a szerbiai nézők. A vajdasági emberek között is akad különbség, mert van, aki érintett – ez esetben gyakran előfordul, hogy egyeseket nagyon felkavar az előadás, felismernek egy-egy helyzetet, eseményt, ráismernek valakire a történetből –, a fiatalabb nézők között pedig akad, aki a téma ismerője és vannak olyanok is, akik szinte teljesen tudatlanul ülnek a nézőtérre és itt szembesülnek először az eseményekkel. Többektől hallottam vissza, hogy az előadás kapcsán kezdeményeztek beszélgetést a rokonokkal, és kiderült, hogy bizony a családjukban is van vagy volt valaki, aki ott és akkor... csak soha, senki sem mert beszélni róla. A szerb közönségről csak annyit tudnék mondani, hogy egyelőre nem mutat különösebb érdeklődést az előadás iránt – annak ellenére, hogy az előadást Szabadkán folyamatosan szerb nyelvű feliratozással játsszuk. A budapesti közönség kissé tájékozatlanabb az akkori események tekintetében, ami nem is csoda, hiszen az 1944-es népirtás tabu volt Magyarországon is, és sokan pont az előadás miatt néznek utána a történelmi tényeknek. Viszont nagyon izgalmas volt azt tapasztalni, hogy a budapesti nézőben is meg tud születni az előadás – csak kicsit másként, mint itthon. Néha előfordul, hogy egyesek aktuálpolitikai áthallásokat vélnek felfedezni a történetekben, de ebből a szándékból részemről csak annyi igaz, hogy tényekre alapozva szerettem volna megmutatni: egy ideológiai agymosás milyen terrorhoz vezethet. Bárhol, bármikor. És ahhoz, hogy emberhez méltóan tudjunk élni, és felülemelkedni a hasonló fenyegetések csapdáján, tudnunk kell, hogy mi történt.

Célja volt-e, hogy a színház eszközeivel gyógyítsa a 70 évvel ezelőtti sebeket?

Ha ignoráljuk a sebet, akkor az begennyesedhet, és rosszra adhatja magát. Néha fel kell tépni a sebeket ahhoz, hogy begyógyulhassanak. Beszélni kell erről, mert a hallgatás, az elhallgatás, az elfojtás nagyon sok negatív energiát, feszültséget termel, akkor is, ha ez nem tudatos. Szóval: igen. Volt ilyen reményünk.

Hogyan alakult ki a Vörös szerkezete?

Tavasz közepéig gyűjtöttem az anyagot, akkor még nem beszéltünk szerkezetről, csak fel szerettem volna térképezni, hogy milyen dokumentumok állnak rendelkezésünkre az előadáshoz, és akkor még nem foglalkoztam azzal, hogy ezek közül melyik szöveg, dialógus, monológ vagy szituáció hasznos színházi értelemben. Lényegesen több anyagot sikerült beszereznem, mint amennyire számítottam, és a mennyiség olvasmányként is tetemes lett. Júniusban Gáborral három napon át próbáltunk utat vágni a dzsungelben, és megtalálni az előadás formáját, nyelvezetét, szerkezeti felépítését. Ez nem volt egyszerű feladat, mert sem Gábor, sem én nem szerettünk volna hagyományos dramaturgiájú, lineárisan építkező történetet, egyetlen sorsot végigkövetni, mert az óhatatlanul szűkít, bezár, megköt. A kulcsot végül a tárgyalóasztalon pihenő ásványvizes flakon adta meg a struktúrához, mert teljesen véletlenül, de ennek apropóján jutott eszembe jelenetek ún. “tárgyi kötése”. Ez a megbeszélés után raktam össze nyáron a szöveg elsődleges változatát, amely a végleges formáját a próbák során nyerte el.

Mennyire törekedett a történelmi hűségre a személyek, a jelenetek szintjén? Tudott-e beszélni túlélőkkel, szemtanúkkal szerb vagy magyar oldalról?

Igyekeztünk mindvégig autentikus szövegeket használni, akkor is, ha mondatokról, vagy mondattöredékekről volt szó – vagyis olyan szövegeket beépíteni, szervesíteni, amelyeket az adatközlők (túlélők, utódok stb.) meséltek. Sikerült számos szöveghűen rögzített vallomáshoz is hozzájutnom, ahol a szerkesztők, a gyűjtők nem írták át az adatközlő nyelvezetét. Ezek az interjúk nagyon értékesek voltak, hiszen a beszélt nyelv, a tájszólás olyan hitelességet kölcsönöz a jeleneteknek, amit a meglévő írói fantáziámmal sosem tudtam volna  biztosítani. Maximálisan törekedtünk a történelmi hűségre. A helytörténeti könyvek, levéltári dokumentumok, tudományos kutatások és gyűjtések képezték a szöveg gerincét. Ha lehet színházban objektivitásról beszélni, akkor ez volt az egyike a legfontosabb szempontoknak. A szituációk valósak, a dialógusokban felhasznált mondatok nem a fantázia termékei, szinte kivétel nélkül beazonosítható mindegyiknek a forrása. Egyedül a neveket változtattam meg, mert kizárólag Szirtes Ági záró monológjában felsorolt nevek a valósak.

A ma sem nagyon ritka etnikai incidensek, mint a temerini esetek vajon összefüggenek az akkor történtekkel?

Mindig lehet ürügyet találni az agresszióhoz. Attól még az nem tolerálható és nem indokolható. (…)

2013. december 14.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább