2024. március 29. péntek
Ma Auguszta, Bertold névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

Napi ajánló

Voltak, akiket élve temettek el

Ütötték egykori szomszédjukat, kollégájukat, utcabelijüket. Miért? Mert bosnyák. S mert megtehették. Aztán hazamentek aludni. Gazdag József (Magyar Nemzet)):

Ülök egy padon Balatonalmádiban, és Wojciech Tochman lengyel újságíró riportkönyvét olvasom. Jakbys kamien jadla. Akárha követ ettél volna. A könyv a boszniai anyákat szólaltatja meg néhány évvel a balkáni háború után.

Amikor az 1995-ös daytoni békeszerződés lezárta a boszniai vérengzést, a hírügynökségek fotóriporterei és az operatőrök összecsomagolták a kamerákat és elutaztak Boszniából. Az már nem érdekelte a világot, hogy a bosnyákok és a szerbek hogyan kezdenek új életet Srebrenicában vagy Potocariban. A lengyel újságíró könyve ezt az időszakot mutatja be, a háború utáni évek gyászmunkáját. A megbocsátás nehézségét. A csöndes tébolyt, amikor az anyák három kérdésre keresték a választ: hogyan halt meg a férjük és a fiuk, ki ölte meg őket, s hol vannak eltemetve.

A háború során az etnikailag vegyes városokban a szerbeknek listáik voltak a bosnyákokról. Házról házra jártak, előállították őket. Az első kategóriába tartoztak a bosnyák értelmiségiek, a vagyonosok és azok, akik jártasak voltak a hadviselésben. Őket kellett elvinni elsőként. Elvinni, likvidálni.

Előbb persze megverték őket. Nemcsak a szerb katonák, hanem a szerb civilek is. A gyűjtőtáborba bárki beléphetett, kezébe vehetett egy lapátot vagy egy vascsövet, és odasózhatott a bosnyákoknak. Következmények nélkül. Erre bujtogatta őket a szerb propaganda. A civilek pedig jöttek, felgyűrték az ingujjukat, és nekiláttak. Ütötték egykori szomszédjukat, kollégájukat, utcabelijüket. Miért? Mert bosnyák. S mert megtehették. Aztán hazamentek aludni.

A bosnyákok az utolsó pillanatig reménykedtek. Előbb elbocsátották őket a munkahelyükről, aztán kikapcsolták náluk az áramot, és elzárták a vízvezetéket. De még akkor is azt hitték, hogy ez egy rossz álom csupán, s ilyesmi nem történhet meg, pláne nem a huszadik század végén, Európában.

Aztán megásatták velük a saját sírjukat, és tarkón lőtték őket egy mezőn, egy erdei tisztáson, egy focipályán, egy raktárépület mögött, egy iskolaudvaron. Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék francia főnyomozója, Jean-René Ruez szerint bizonyíték van arra is, hogy egyeseket élve temettek el. S arra is, hogy szerb katonák bosnyák férfiak koponyájával fociztak.

A megözvegyült boszniai nők nem akartak visszaköltözni egykori otthonukba. Ott már úgyis a szerb szomszédjaik éltek, akik beköltöztek az üresen maradt házakba, az ő evőeszközeikkel ebédeltek, az ő ágyukban aludtak.

Voltak túlélők, akik azt gondolták: bárcsak haltak volna meg. A férfiak nem borotválkoztak, a nők nem törődtek a külsejükkel. Mi értelme van? Nem nevettek, nem beszélgettek. Miről beszéltek volna? Arról, hogy egyiküket hét szerb katona erőszakolta meg a kilencéves lányával együtt? Vagy beszéljenek arról a fiatal nőről, akit egy gyűjtőtáborban választottak ki maguknak a szerbek „saját használatra”, s közben két kisgyermekét, a négyéves Ajmart és a kilenc hónapos Ajlát ismeretlen helyre vitték? Az anya hiába könyörgött és imádkozott, hogy a gyerekeivel együtt halhasson meg, az nem adatott meg neki, túlélte a háborút – gyermekei csontjait pedig évekkel később egy tömegsírban találták meg.

Eszembe jut egy másik riportkönyv, Jean Hatzfeld ruandai krónikája (A bozótvágó kések évszaka), amikor a 800 ezer áldozatot követelő népirtás után néhány gyilkos megpróbálta elmagyarázni az újságírónak, mi vitte rá őket (a katolikus hutukat!), hogy a tuszi férfiakat lekaszabolják, a nőket megcsonkítsák, a csecsemőket pedig falhoz csapják.

„Megölni egy tuszit, erre nem is gondoltam, amikor még jószomszédi egyetértésben éltünk. Még egy kis piszkálódást vagy szitkozódást sem tartottam illendőnek. De amikor mindenki egyszerre elővette a bozótkését, én is azt tettem, késlekedés nélkül…” A bozótvágó késeket persze nem maguktól vették elő, hanem az uszító állami propaganda hatására, amely azt harsogta a rádióból, hogy Ruandát meg kell szabadítani a parazitáktól, s hogy teljes fertőtlenítésre van szükség. „Ha látod, hogy az öldöklés totális lesz, és számodra semmilyen következményekkel nem jár, akkor megnyugszol, és nekilátsz a feladatnak.”

Megnyugszol, nekilátsz. Ennyi.

Közben figyelem az embereket a balatonalmádi strandon, a napolajtól csillogó, félpucér testeket, a vízibiciklizőket, a szomorúfűz alatt csókolózókat, a sajtos lángosért sorban állókat, a kempingasztalon bridzsezőket, s azon gondolkodom, vajon ezek az emberek ugyanígy cselekednének-e egy következmények nélküli helyzetben.

2016. szeptember 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A márciusi ifjak

Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >

Tovább

Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú

A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >

Tovább

A második világháborút a zsidógyűlölet okozta

Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >

Tovább

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Tovább

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább