Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Napi ajánló
A vihar, ami elsöpört százezernyi szerbet
„Béke majd akkor lesz, ha az egykori háborús felek nem az egymás feletti győzelmeiket ünneplik.” Techet Péter (hvg.hu):
1995. augusztus 4-én indult meg azon katonai és rendőri akció, amelynek keretében a független horvát állam felszámolta a szerb szeparatista bábállamot, és elűzött kétszázezernyi szerbet. Zágráb augusztus ötödikét katonai parádéval ünnepli – a Balkánon a győzelmek és áldozatok még mindig csak akkor fontosak, ha a saját népből valóak.
Vannak régiók, ahol csak a birodalmak teremthetnek békét. Közép-Kelet-Európa közéjük tartozik: a homogén nemzetállamok, a határok csak vérrel, háborúkkal, kitelepítésekkel születtek a Habsburg és Oszmán Birodalom, majd a jugoszláv állam romjain. Persze az antiimperialista logika a birodalmakat teszi felelőssé a konfliktusokért, mintha csak a Habsburgok, az oszmánok vagy a jugoszlávok nyomták volna el a népeket, és nem a birodalmak ellen küzdő nacionalizmusok.
A mai Horvátország évszázadokon át többnemzetiségű, multikulturális birodalmak többnemzetiségű, multikulturális része volt. Mind Horvát-Szlavónországban, mind Dalmáciában jelentős számú szerb is élt. Szlavóniában egészen az 1880-as évekig önálló határvidéken a szerbek védték a Habsburgok államát. Horvátországon belül pedig nem egyszer éppen a szerbekre támaszkodva uralkodott a magyar bán, Khuen-Héderváry Károly. A két délszláv nép, a szerbség és a horvátság, amelyet leginkább a vallási különbség választ el egymástól, együtt tudott élni Szlavóniában és Dalmáciában egyaránt.
Az első világháború után létrejött Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1929-től Jugoszláv Királyság) a szerb nagyhatalmi tervek kiteljesedését jelentette: már a 19. századi szerb politikus, Ilija Garašanin híres, 1844-es programjában a jugoszláv egységet a nagyszerb álmok megvalósulásaként képzelte el. Nem véletlen, hogy az első jugoszláv egység (1920-1941) az államalkotó horvátok és szlovénok számára is (a kisebbségi magyarokról vagy albánokról nem is szólva) szerb uralmat jelentett leginkább. A 1939-es szerb-horvát kiegyezés (sporazum) sem tudta már az államot egyben tartani, amit végül a németek és magyarok 1941-es hadüzenet nélküli katonai támadása söpört le a térképről.
A második Jugoszlávia megalkotásakor Tito már nagyon ügyelt arra, hogy egyetlen nemzet se érezhesse magát elnyomottnak vagy elnyomónak. Különösen az 1974-es alkotmánymódosítással vált egyértelművé az ország multikulturális és föderatív lényege: az államalkotó nemzetek (szerbek, szlovénok, horvátok, macedónok, „muzulmánok“) mellett két nemzetiség, a magyarok és az albánok a vajdasági és a koszovói autonómia révén szintén bizonyos önállósághoz juthattak. A szerbek e rendszer vesztesének érezték magukat: a két autonóm területet az ő tagköztársaságukból kanyarintották ki, miközben a szerb kisebbségnek sem a horvát, sem a bosnyák tagköztársaságban – arra hivatkozva, hogy a szerbeknek már van saját tagköztársaságuk – nem járt autonómia.
Bosznia-Hercegovina majd harmada, Horvátország tíz százaléka volt szerb. Ugyan a horvátok folyamatosan szerb hegemóniától tartottak, a szerb kommunista párt és antikommunista ellenzék egyaránt a szerbség hátrányos helyzetétől óvott. Dobrica Ćosić szerb kommunista (a pártból később kizárt) író foglalta össze a szerbség érzését: „a háború győztesei, a béke vesztesei“. Ezen keserű megállapításban ott csengett a vád is, hogy míg a horvátok, a szlovénok és a bosnyákok egy jelentős része kollaborált a nácikkal és a fasisztákkal, a háború után ugyanúgy győztesnek számíthattak, mint a partizánok többségét adó szerbek.
A kilencvenes évek elején kirobbant jugoszláv konfliktus már ott parázslott a mélyben: Slobodan Milošević a szerbek elnyomására hivatkozva számolta fel a koszovói autonómiát, és a jugoszláv egység védelmében támadta meg a függetlenedő többi nemzetet. Horvát vagy bosnyák nézőpontból persze egészen másképp néz ki a történet: ők a szerbek elnyomása alól akartak szabadulni, és ezért léptek ki Jugoszláviából.
Egy birodalom megint szétesett, és romjain elkezdődtek a határhúzogatások. Mivel Közép-Kelet-Európa saját sokszínűségét mindig akkor kezdi el értékelni, amikor már kiirtotta vagy kitelepítette azt, a kilencvenes években is szerb, bosnyák, horvát politikusok azt hitték, hogy nem csak lehetséges, de jobb is egy unalmas, homogén, egynemzetiségű, egyvallású államban élni. Mivel a történelem során azonban a Balkán mindig is sokszínű volt, ez az „álom“ csak véres harcok árán volt elérhető.
Horvátország és Bosznia-Hercegovina nacionalista függetlenedésére a szerbek mindkét helyen autonómiával, szeparatizmussal válaszoltak. Bosznia északi részén, valamint Szlavóniában és Dalmáciában – sokban az egykori Habsburg-határőrvidék (vojina krajina) helyén – a szerbek szintén a nacionalista elkülönülést választották.
Ezzel kezdődött a bosnyák és a horvát polgárháború, amelybe Belgrád is beszállt a szerbek – hivatalosan: a jugoszláv egység – védelmében.
Egy percig se gondolhatjuk, hogy akár a boszniai Szerb Köztársaság, akár a horvátországi Krajinai Szerb Köztársaság a népek önrendelkezési jogáról, a multikulturalizmusról, az autonómia-gondolatról szólt volna. Nem, ezek a bábállamok Nagy-Szerbia előkészítései voltak: a cél nem egy multikulturális állam, hanem egy szerb birodalom megteremtése volt.
De ettől függetlenül vitathatatlan tény, hogy Boszniában és Horvátországban évszázadok óta éltek szerbek, akiknek a jogait a tuđmani horvát és az izetbegovići bosnyák nacionalizmus nem vette figyelembe.
Augusztus ötödike Horvátországban nemzeti ünnep: húsz évvel ezelőtt e napon vonultak be a horvát egységek a szerb szeparatista fővárosba, Kninbe. A Vihar (Oluja) nevü akció 1995. augusztus 4-től tartott augusztus 7-ig: nyolcvannégy óra alatt foglalta vissza a fiatal horvát állam valóban viharszerű gyorsasággal az ország harmadára kiterjedő, szerbek ellenőrizte területeket. A szerbek által elüldözött 170 ezer horvát visszatérhetett az otthonába. A horvátok pedig ennek örömére azonnal el is üldöztek kétszázezernyi szerbet. Még maga a későbbi liberális szerb államfő, Boris Tadić is „szervezett bűnözésnek“, „népirtásnak“ nevezte a horvát katonai akciót. Aleksandar Vučić, jelenlegi szerb miniszterelnök pedig – noha ő éppen a horvátokkal és a bosnyákokkal való opportunista megbékélés híve – „a második világháború utáni legnagyobb etnikai tisztogatásként“ jellemezte a Vihar (Oluja) akciót.
A támadást levezénylő Ante Gotovina tábornokot 2011-ben, első fokon huszonnégy évnyi szabadságvesztésre ítélte a hágai törvényszék, de aztán 2012 végén minden vádpont alól felmentette őt a másodfok. Hágában senkit sem ítéltek el tehát a szerbek elűzéséért, noha a vádirat még „szervezett bűnözői szövetségként“ emlegette Tuđman és Gotovina 1995-ös politikai-katonai akcióját. Horvátországban azonban több egykori harcos is bíróság elé került: Božo Bačelićet például tavaly egy spliti bíróság öt évre ítélte két krajinai szerb civil és egy szerb hadifogoly meggyilkolásáért.
Vitatott, hogy az akciónak mennyi civil áldozata volt: a szerbekhez közel álló NGO, a Veritas 1078 civil áldozatról tud, a zágrábi Helsinki Bizottság 677-ről beszél, míg a hágai törvényszék összesen 44 esetben látta bizonyítottnak, hogy szerb civileket a katonai akció keretében öltek meg Gotovina csapatai.
Horvátországnak ma nacionalista államfője van, és minden esély megvan arra, hogy a tuđmani párt, a HDZ térjen vissza – a korrupt és inkompetens baloldali-liberális kormányt váltva – a hatalomba.
A horvát közéletben a veteránoknak a mai napig nagy szavuk van: tüntetéseikkel, szavazataikkal, akcióikkal nem egyszer királycsináló szerepben lehettek és lehetnek. Még baloldalról is ezért csak kevesen merik megkérdőjelezni a nacionalista történelemszemléletet és emlékezetpolitikát.
E kevesek közé tartozik Oliver Frljić, a fiumei nemzeti színház igazgatója, aki az erősen baloldali meghatározottságú kikötővárosban békeakciókkal készült „megünnepelni“ Krajina visszafoglalását. Elmondása szerint nem a horvátok provokációja a célja, hanem egy olyan szemlélet meghonosítása, amely nem csak a saját áldozatokat, de minden áldozatot számon tart és meggyászol. Augusztus ötödikén öt, különböző nemzetiségű nő mesélte el a saját háborús történeteit a fiumei színházban. Frjlic felháborítónak nevezte, hogy a horvát médiában „Ellen-Viharként“ beszéltek a programról, mintha ő horvátellenes műsorra készülne. (Sajátos, hogy Frljićet most horvátellenességgel és szerbpártisággal vádolják, de amikor pár éve Zoran Đinđić halálát feldolgozó, provokatív darabot mutatott be Belgrádban, a szerb lapok egy jelentős része hasonló szellemben, de horvát nacionalizmussal vádolta őt.)
Béke majd akkor lesz, ha az egykori háborús felek nem az egymás feletti győzelmeiket ünneplik. Ettől azonban még igen messze van a Nyugat-Balkán.
Következő cikk: Nyílt levél Pintér Sándornak
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >