Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Azért szól drámai erővel az identitásról, mert markánsan megjelenik a Másik, ennek folytán az identitások egymást tükrözik. Ezek után érthető, hogy a magyar irodalomban miért  hiányoznak az identitásregények: azért mert a magyar életből hiányzik a Másik. Végel László:

Posztkozmopolita regény

Végre, ma éjszaka Mathias Énard Iránytű című Councourt díjas regényét veszem elő. (Akadémiai Kiadó, Újvidék) Egy álmatlan éjszaka és egy beteljesületlen szerelem története. A francia író Franz Ritterről, a  Bécsben élő muzikológusról és archeológusról ír, aki reménytelenül szerelmes Sarába, az excentrikus francia orientalista nőbe. Bécs a Kelet kapuja, Porta Orientis, mondja a narrátor a regény első lapjain, és olvasás közben sajnálkozva gondoltam Budapestre. A magyar főváros is lehetne a Kelet kapuja, ha nem zárkózna be önmagába. Ahogyan Újvidék is lehetne a Közép-Európa kapuja a Balkán felé, ha ez a kapu nem lenne annyira roggyant, hogy nem lehet többé rajta ki-be járni. Legutóbbi regényeimben próbálkoztam vele, de csak annak árán sikerült, hogy közép-európaiságú képzeletemmel egészítettem ki a balkáni világot. A mai perspektívából írt regény narrátora ki-be jár ezen a kapun, miközben találkozik az Orienttel, az iszlám világgal,  Damaszkusszal, avagy a később lerombolt Aleppóval, Palmirával, a Isztambullal. Kozmopolita regény, írja róla a Die  Zeit kritikusa, de hozzátenném, hogy a szerző nem a régi típusú, a úgynevezett „általános emberi” témát aknázza ki. Ellenkezőleg a nemzeti és vallási identitások kavalkádja tárul fel, s ezért inkább posztkozmopolita  identitásregénynek nevezném, amely azért szól drámai erővel az identitásról, mert markánsan megjelenik a Másik, ennek folytán az identitások egymást tükrözik. Ezek után érthető, hogy a magyar irodalomban miért  hiányoznak az identitásregények: azért mert a magyar életből hiányzik a Másik.

Csak egy szikra hiányzik

Federica Mogherini, EU-biztos rossz hírekkel érkezett vissza a balkáni körútjáról. Ugyanazt állapítja meg, amit már hónapok óta érzékelek: a feszültség növekszik. Csak egy szikra hiányzik….

Kiszámíthatatlan Amerika?

Kapkodom a fejem Trump újabb váratlan fordulata hallatán. Legutóbbi nyilatkozta szerint ”az EU csodálatos dolog”, majd bejelentette, hogy abszolút támogatja. Az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, pedig elnökével vitatkozik. Herbert McMaster szerint helytelen a „radikális iszlám terrorizmusnak” nevezni  a jelenlegi terrorakciókat, mert ezzel egy egész vallást bélyegeznek meg. Trump és csapata tényleg kiszámíthatatlan, kérdés, hogy Amerika is ilyen lesz-e. Valami történik Amerikában, ám nehezen fejthető meg, hogy mi. Az MTI a zsidó temetők megrongálásáról jelent. Pár héttel ezelőtt St. Luisban, majd Philadelphiában. A jelentés szerint több száz zsidó központ, közösségi ház, iskola és óvoda elleni bombafenyegetést jelentettek be. Növekszik a muszlim és a zsidó közösségek vagy a közösség tagjai elleni bűncselekmények száma.

A harmincas évek árnyéka

Budapesten, köztük én is,  a teljesen feledésre ítélt Sinkó Ervinről emlékezünk. Nagyon hiányzott egy ilyen tanácskozás. Nem a szokásos ceremoniális méltatásra gondolok, nem is a közvetlen hatásra, hanem a vele való párbeszédre. A drvari napló mellett döntök, amely nem csak  Sinkó 1945 utáni illúziónak alapjairól tanúskodik, hanem a 90-es évek elejének boszniai katlanja sok tekintetben előre vetíti a XXI. századi európai zűravart is. Ebben a vonatkozásban Sinkó időszerű író. Nagy kérdés azonban, hogy van-e esélye ennek a szellemiségnek. Miután összeomlott Sinkó utolsó illúziója, Jugoszlávia és a jugoszláviai önigazgatású szocializmus, bizonyára másként, vagyis a mai tapasztalatok és ismeretek birtokában kellene megközelíteni, azzal, hogy nem a mai kordivatok, hanem a mai korszellem iránti kritika függvényében kellene megítélni életművét,.  Nem csak az illúzió összeomlásán kellene kárörvendeznünk hanem a megítélés szempontjait abból is kellene merítenünk, hogy mi következett az összeomlás után. Akkor talán felismerjük, hogy Sinkó titóizmusa sem egy megtévelyedett ember zsákutcája. Egyébként se feledkezzünk meg arról, hogy azokban az időkben Miroslav Krleža  a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagja irt emlékezetes sorokat Titóról és elismeréssel fogalmazott a jugoszláviai szocializmusról. Ivo Andrić  szintén a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagja pedig egyenesen Béke Nobel díjra javasolta Josip Broz Titót. Elképzelheteten, hogy kényszerítették volna. Alig akad  neves jugoszláviai költő aki ne írt volna Tito tiszteletére verset. Ez vonatkozik a jugoszláviai magyar költőkre is, nem csak a minden rendszerhez könnyen simuló udvari költőkről van szó, hanem olyanokról is, akiket semmiképpen se lehetne a rendszer üdvöskeinek nevezni. Kell hogy legyen ennek valamiféle magyarázata. Az 65-os magyar forradalmat is belengte a jugoszláv önigazgatás eszméje, manapság pedig az európai antikapitalista baloldalon egyre gyakrabban merül fel a demokratikusan átértelmezett munkásönigazgatás gondolata. Érdemes felidézni, hogy a nyolcvanas években a demokratikus ellenzék kimagasló képviselői emberarcú szocializmusban reménykedtek. Ezektől a tényektől elvonatkoztatva lehetetlen megítélni Sinkó Ervin 1945 utáni „honfoglalását” amely végül is a hontalanság újabb szakaszának kezdetét jelenti, ha nem állítjuk, hogy „kollektív vakságról” volt szó. A Nehéz honfoglalás címmel megjelent  1939-től 1944-ig vezetett drvari naplója ennek a problémakomplexusnak a gyökereit tárja fel, amelyből levezethető a következtetés, hogy Sinkó Ervin hontalan európai író. Váteszinek nevezhető tehát Iszaak Babel jellemzése: Magyarnak lenni már magában is szerencsétlenség, de ez még valahogy megjárja. Magyarnak és zsidónak lenni, ez azonban már kicsit több a soknál. Magyarnak és zsidónak és kommunista magyar írónak lenni, ez valósággal perverzitás. De ma magyarnak, zsidónak, kommunista magyar írónak és hozzá jugoszláv állampolgárnak lenni – emellett a megboldogult Sacher-Masoch fantáziája egyszerűen ártatlan kis pincsikutya.”

Csenevész demokrácia, csenevész autonómia

Thomas Mann Lübeckről, mint szellemi életformáról szóló eszéjét olvasva keresem a biztos pontot, amelynek hála, kiszabadulok a szabadság fogalmának kelepcéjéből. Miért érzem magam számkivetettnek, ha a szabadságról szólok? Érdekelnek mások tapasztalatai is, de csak saját dilemmáimról vallhatok, mert szellemi életünkben manapság alig akadnak dilemmák. Úgy tűnik az út egyenes, csak nem tudni, hova vezet. A megfutamodás lett a legsikeresebb túlélési stratégia. Ezért inkább saját zegzugos ösvényeimen toporogva kérdem, hogy miért torzul el a szabadság vágya,  holott ez lehetne a normális polgári létforma? Élettapasztalataimat összegezve belátom, hogy akkor ért a legnagyobb csapás, amikor a szabadságról szóltam. Amikor hallgattam, akkor nem  volt bántódásom, az íróasztal mellett üldögélve szégyelltem magam. Thomas Mann elkerülte ezt a kelepcét, volt honnan kitörni, hiszen létezett biztos támaszt jelentő polgári létforma, akkor is ha kilépett a lübecki házból. Nekem nincs honnan kitörni, tehát örökös toporgásra vagyok ítélve. Szerintem ez ebben a régióban általános életérzés, csak nem merészkedünk róla nyilvánosan tépelődni. Modernek akarunk lenni, de modernitásunk vákuumba kerül, írhatunk polgárpukkasztó regényeket, de a „polgárpukkasztás” könnyűnek találtatik, mert vele szemben nem létezik a lázadásunkat hagyománnyá nemesítő kiforrott polgári réteg. Minden nemzedék úgy véli, hogy újra kezdi a szellemi alapok lerakását, miközben észre se veszi, hogy homokra építkezik. Mondhatná bárki, Lübeck messzi van, ezért  közelebbi példát keresek.  Magris Triesztről szóló könyvét böngészem. „Kondenzált Monarchia”, olvasom, és felvetődik a kérdés, hogy miért született Triesztben értékes irodalom. a nemzeti és kulturális sokszínűségből. Miért éppen a trieszti olasz írók őrizték a Monarchia kultúráját és hagyományát? Miért nem idézett elő Magris közfelháborodást, azzal a mondattal, hogy Trieszt kondenzált Monarchia? Azért mert a stabil polgári réteg emlékezetkultúráját a fasizmus sem tudta megsemmisíteni. A diszletek változtak, de az alapok maradtak. Ezért hitelesek Magris mondatai. Miért nem eleven ugyanez a szellem az, úgymond, multikulturális Újvidéken, hogy ezt azt az Európa kulturális fővárosa ürügyén felmelegített, kiüresedett  szlogent használjam? A válasz elsikkadnak, mert nem is keressük őket. Úgy látszik ez senkit sem érdekel, hiszen azzal vagyunk elfoglalva, hogyan építsük fel homokból a saját kis várunkat. Utoljára kikeresem Czeszlav Milosz levélváltását Thomas Venclovával: „Vilna - Vilnius, mit életforma”. Milosz kelet-közép-európai ember ismeri a titkot, amit a nyugati írók nem ismernek és ezért megvilágítja a trieszti rejtélyt is. A regionalista gondolat, írja, mind a lengyel, mind a litván nacionalisták részéről ki volt téve a hazaárulás vádjának. Ebbe a „keleti csapdába” estünk bele mi is, a Vajdaságban a regionalista gondolat „csak” gyanús politika maradt, sajátos kultúra nélkül. Újvidéken a legnehezebb újvidéki írónak lenni. A nyolcvanas évek vajdasági autonomista politikusai politikailag az autonómia mellett álltak ki, ám kulturálisan közömbösek volt a helyi kulturális értékekkel szemben. Az autonomisták a kultúrában belgrádi sznobok voltak. Aleksandar Tišmát is előbb fedezték fel Belgrádban, csak aztán a Vajdaságban. A regionális politika a hetvenes és a nyolcvanas években hivatalos volt, de elsorvadt a komplex kulturális tartalma. Nem hiszem, hogy értékes, hiteles sajátos arculatú kultúra nélkül a jövőben a Vajdaság autonómiája politikailag vonzó lehet, főleg miután az autonómia párti politikusok elfecsérelték ezt az eszmét. Nem irritálnak az újféle „hasznos koalíciók”, ez csak a következmény: a nagylelkű Vučić szerény vigaszdíjat osztogat a bűnbánat zsámolyán térdepelőknek. Sokkal nagyobb gond, hogy az elmúlt tíz-húsz évben az autonómia politikusai nem tudták megújítani, új eszmékkel gazdagítani az autonómia-programot. Nem elegendő csak Belgrád ellen lármázni, sajátos és vonzó értékrendet is meg kell formálni. Szerintem az autonómia alapja a kulturális projekt. Nélküle csak jogi csontvázat bámulunk, a amely elhelyezhető valamelyik múzeumban. Sajnos lehetőségeink nagyobbak voltak, mint amennyivel éltünk. Persze, a regionalizmusnak is sok alfaja van. Milosz regionalizmusa nem provinciális, nem „zárt regionalizmus”, hanem nyitott és európai látókörű. Vajdaság a hetvenes-nyolcvanas években zárt autonómia volt, s ez feloldhatatlan ellentmondás elé állított. Ha a zártság ellen emeltem fel a szavam, akkor az adott autonómistákkal kerültem szembe, ha pedig az autonómia jogát védelmeztem, akkor saját demokratikus eszményeimmel kerültem konfliktusba. Ez az ellentmondás feloldhatatlannak bizonyult, ám a többpártrendszer nem hozott megoldást: most van egy csenevész demokráciánk és egy csenevész autonómiánk.

Végel László Közéleti naplójának nyomtatott változata a Családi Körben jelent meg.

 

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL

A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

Deli Andor, a megtollasodott pártkatona

Már most el lehet mondani, hogy Deli Andor vajdasági fideszes/vémeszes EP képviselő tíz évig ott volt >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |