Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Rehabilitálás és restitúció Szerbiában
Bozóki Antal
Vitatott rendelkezések – vontatott, akadályokkal terhes eljárások. Bozóki Antal (Bozóki Antal blogja):
A délvidéki/vajdasági magyarok számára ebben a pillanatban az egyik legidőszerűbb kérdés a rehabilitálás és a vagyon-visszaszármaztatás. Hogyan valósul(t) meg a magyarok joga?
Szerbiában az elvett vagyon visszaadásáról és a kárpótlásról szóló törvényt csak 2011. szeptember 26-án a rehabilitálási törvényt pedig 2011. december 5-én, vagyis 67 évvel az 1944-es események után, a közép-kelet európai országok közül utolsóként fogadta el a törvényhozás.
A vagyon-visszaszármaztatási, vagy restitúciós törvényben meghatározott határidő a kérvények átadásra 2014. március 1-jével lejárt. Az elkobzott vagyon visszaigénylésének előfeltétele a volt tulajdonos(ok) sikeres rehabilitálása. A rehabilitálási kérelmek benyújtása az illetékes bíróságoknak 2016. december 15-ével zárul. Ez azt jelenti, hogy azoknak, akik most nyújtják be a rehabilitálási kérelmet, már nincs joguk a restitúcióra.
Nem találhatók pontos adatok arra vonatkozóan, hogy a vajdasági magyarok közül hányan indítottak rehabilitálási eljárást a bíróságok előtt, milyen számban befejeződtek be azok sikeresen, illetve mennyi van még folyamatban, sem arra vonatkozóan, hogy közülük hányan követelték vissza a konfiskált vagyont.
Az újvidéki Felsőbíróságon „2011 novemberétől 2016. június végéig 1389 per volt folyamatban a háborús bűnökkel vádoltak rehabilitálásával és az elvett vagyok visszaszármaztatásával kapcsolatban, amelyek közül 1059 a konfiskált vagyonra vonatkozott. A perek etnikai vonatkozásával kapcsolatos adatok nem hozzáférhetők. Ez a viszonyulás érthető, de nem védelmezi a felet a megalázó gorombaságoktól. „Tudod te, hogy nagyapád mit követett el!” – így fogadták az unokát, aki a nagyapja rehabilitálását akarta kérelmezni. És elállt ettől.”
A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy úgy a rehabilitálási, mint a visszaszármaztatási eljárások hosszadalmasak és bonyolultak. „Nehéz és rögös” utat kell megjárnia annak, aki vállalja ezeket a sok türelmet, kitartást és anyagi kiadást is jelentő eljárásokat.
Az ügyészségek általában a rehabilitálást ellenző véleményükkel és a kedvező végzések elleni (nem ritkán többszöri) fellebbezésekkel akadályozzák az eljárás sikeres befejezését. A bíróságok sem alkalmazzák mindig következetesen a jogszabályokat, a kérelmezőtől követelik, hogy írásos bizonyítékkal igazolja, hogy megjárta például a járeki tábort, holott köztudott, ilyen bizonyítékot nem lehet beszerezni, illetve nem mindenki őrizte meg a szabadulásakor kiadott iratot, hogy abba a helységbe vissza nem mehet, ahonnan elhurcolták.
A vagyon-visszaszármaztatási törvény 46. szakasza világos, egyértelmű rendelkezést tartalmaz arról, hogy a(z visszaszármaztatási) „ügynökség köteles a teljes (a törvényben előírt minden dokumentumot tartalmazó – B. A.) tárgyakról hat hónapos határidőben döntést hozni, kivéve a különösen összetett tárgyakban, amelyek esetében ez a határidő a teljes követelés átvételétől számított egy év”.
A Restitúciós Ügynökség az utóbbi két évben szinte alig tett valamit a kérvények elbírálása, a közigazgatási eljárás elindítása, illetve a visszaadási határozatok meghozatalával kapcsolatban. Sok esetben még a tárgyalást sem tűzte ki.
Az ügynökség „eddig 13 341 hektár mezőgazdasági földterületet szolgáltatott vissza az örökösöknek. Az állam nem tudja pontosan, mennyi az érintett szántóföldek száma, de a jelenlegi hivatalos adatok szerint összesen mintegy 540 ezer hektár olyan állami földterület van, amelyet részben kell, hogy érintsen a restitúciós folyamat. Ezt a levéltárak és az illetékes telekrendezési szolgálatok hiányos dokumentációja is nehezíti.”
Az elkobzott vagyont visszakövetelőket tömörítő szabadkai egyesület közgyűlésen elhangzottak szerint, „az idén március 28-ig Szabadka területén visszaszármaztattak 96 üzlethelyiséget, négy lakást, négy épületet, 2367 négyzetméter építési földterületet, ahol nem épült semmi, valamint 330 hektár, 51 ár és 34 négyzetméter mezőgazdasági földterületet. Ha ezt összevetjük azzal, hogy a szabadkaiak nagyjából 3500 hektárt követelnek vissza, látszik, hogy ennek kevesebb mint 10 százaléka esetében fejeződött be a vagyon-visszaszármaztatási folyamat. Szabadkán a visszakövetelt vagyon 90 százaléka mezőgazdasági földterület, itt az igényeltnek mindössze 3,3 százalékát adták vissza.”
Az egyesület sérelmezi, hogy „többszöri ígéret és próbálkozás után sem került parlament elé a törvény módosítása, noha arra az érintettek számos kifogást emeltek. Az egyik legfontosabb, hogy a törvény nem teszi lehetővé a naturális helyettesítést, vagyis, ha a visszaigényelt föld valamiért nem adható vissza, hogy akkor másik földet adjanak helyette. A vagyont visszakövetelők szerint egész sor példa van arra is, hogy az elkobzott vagyont az állami tulajdonból illegális módon idegenítették el, ezért ehhez nem tudnak hozzájutni az egykori tulajdonosok.”
A Szerb Haladó Párt (SNS), amelyet Aleksandar Vučić, a párt elnöke képviselt, és a Vajdasági Magyar Szövetség, amelyet Pásztor István, ugyancsak pártelnök reprezentált, 2016. augusztus 14-én Belgrádban koalíciós szerződés írtak alá „A közös, programszintű együttműködésről és részvételről a Szerb Köztársaság kormányában”.
A szerződés legfontosabb része a 2. szakasz, miszerint „a szerződő felek egyetértenek abban, hogy a Kormány a(z akkor még – B. A.) miniszterelnök-jelölti programbeszédben bemutatott programbeli célok mellett a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásainak megvalósításán is dolgozni fog”. (A szakasz szerb szövegében nem található az „is” szócska, de ez semmit nem változtat a lényegen.) Ezek a „prioritások” 11 pontból állnak és külön dokumentumban, mintegy a szerződés mellékleteként lettek megfogalmazva.
A VMSZ „prioritásainak” 10. pontjának címe a „rehabilitáció, vagyon-visszaszármaztatás, az egyházakkal való együttműködés”, melynek teljes szövege az alábbi:
A rehabilitációs eljárásokban eljáró állami szervek A vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett aktusok elítéléséről szóló parlamenti nyilatkozattal (Sz.K. hivatalos Közlönye, 54/13), valamint azzal az 2014. október 30-án meghozott kormánydöntéssel összhangban fognak eljárni, amely hatályon kívül helyezte azt a két, 1945-ben született katonai közigazgatási határozatot, amelyek a kollektív bűnösség elve alapján háborús bűnösnek nyilvánították a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokat;
Mielőbb módosul a Vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény, amely lehetővé teszi a csereingatlan útján történő kárpótlást, a termőföldek, erdők és építkezési területek vonatkozásában;
Mielőbb rendeződnek a magyar közösség történelmi egyházai és az állam között fennálló nyitott kérdések, különösen a papság társadalombiztosítási státusa;
Az egyházi vagyon visszaszármaztatása mielőbb befejeződik.
A VMSZ az „a” alatt megállapítja, hogy a szerb a hatalmi szervek, (pontosabban: a szerb kormány) „hatályon kívül helyezték” a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarokat érintő két 1945. évi (január 22-i és március 26-i – B. A.) közigazgatási határozatot”.
A kormányhatározat indoklásából azonban kiderült, hogy „jogerős határozat hatályának megszűnéséről szóló határozatnak[12] – a közigazgatási eljárási törvény 255. szakaszának 3. bekezdése szerint – „csak a jövőben van joghatálya”.
Magyarán ez azt jelenti, hogy ennek a kormányhatározatnak – a bírósági rehabilitációs végzésekkel ellentétben – visszamenő/kezdettől számított hatálya nincsen. Vagyis: csak a hatályon kívül helyező határozat meghozatala napjától előre nézve érvényes (nem pedig a megszüntetett, 1945. évi végzések keltezésétől).
Amennyiben továbbvigyük ezt a gondolatot, akkor a csúrogi, zsablyai és mozsori magyarok 2014. október 30-ig (amikor a kormány meghozta a határozatot) továbbra is kollektív háborús bűnösök, attól kezdve pedig nem. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a szerb kormány el is törölte meg nem is a három falu magyarjainak a kollektív bűnösségét. Eltörölte a „jövőre nézve”, nem pedig a sérelem elszenvedése pillanatától.
A VMSZ a „prioritásaiban” megfogalmazott álláspontjával is megerősítette, hogy a vajdasági magyarok esetében a kollektív bűnösséget csak „a jövőre vonatkozóan” szüntették meg, és nem a határozatok meghozatalától kezdve, mivel azok megsemmisítésére sajnos nem került sor.
E két viszonyulás hatásának teljesen eltérő a jogkövetkezménye: Az első esetben az érintetteknek továbbra is egyénileg kell kezdeményezniük a rehabilitálási és a vagyon-visszaszármaztatási eljárásokat, beleértve azokat is, aki akkor csecsemők vagy gyermekek voltak, a második esetben pedig csak azoknak kellett volna, akik ellen eljárás folyt, és akiket háborús bűnösöknek nyilvánítottak, vagy ilyen bűnök elkövetése miatt elítéltek.
Ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: A kormányhatározatot miért nem úgy megfogalmazták meg, hogy minden személy, aki ellen nem hoztak jogerős bírósági ítéletet, vagy közigazgatási határozatot, mentesüljön a kollektív felelősség terhe alól és kapja vissza az elvett vagyonát? Mi ebben a VMSZ felelőssége?
A VMSZ az idézett bekezdésben megállapítja még, hogy „a rehabilitációs eljárásokban eljáró állami szervek az elkövetett aktusok elítéléséről szóló parlamenti nyilatkozattal” és „a kormánydöntéssel összhangban fognak eljárni”.
Nem egészen érthető, hogy a VMSZ ezzel a (teljesen felesleges) szövegrésszel mit is akart mondani. Talán az állami szervek másként is eljárhatnak, mint ahogy a jogszabályok előlátják? Mi ebben a pláne?
A „prioritások 10. pontja a „b”, „c” és a „d” alatt csupán elvárásokat fogalmaz meg a restitúciós törvény „mielőbbi módosulása” (mintha önmagától módosulna!), a magyar egyházak és az állam közötti „nyitott kérdések mielőbbi rendeződése”, valamint „az egyházi vagyon visszaszármaztatása mielőbb befejeződése” tekintetében.
Sehol egy követelés, határidő, ami meggyorsítaná a magyar közösség érdekeinek megvalósulását, követeléseinek rendezését! Egyáltalán, a VMSZ értelmezésében mit jelent az, hogy „mielőbb”.
A VMSZ „prioritások” 10. pontjának megfogalmazásaiból az derül ki, hogy a VMSZ a rehabilitálási és restitúciós kérdésekben sem követelt, az SZHP, illetve az új/régi kormányfő pedig nem vállalt semmilyen számon kérhető konkrét kötelezettség teljesítését a vajdasági magyar közösség érdekében. Az, hogy a Kormány – a „koalíciós szerződés 2. szakasza szerint – „a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásainak megvalósításán is dolgozni fog”, éppen semmilyen feladatot/kötelezettséget nem hárít Vučićra. Vagy „dolgozik” ezeken, ha ugyan kedve tartja, vagy nem.
A kormányzati többséghez tartozó VMSZ parlamenti képviselőinek (és természetesen a párt vezetőjének) politikai, szakmai és erkölcsi felelőssége, tehát, a két törvény megfogalmazásával kapcsolatban (is) kétségtelen. A délvidéki magyarság érdekeinek érvényt szerezni nem tudtak, viszont „belementek a vagyon-visszaszármaztatás és a kollektív bűnösség méltánytalan kezelésébe”. Ebből aztán az itteni magyarok számára komoly anyagi és egyéb hátrányok is keletkeztek.
A VMSZ képviselőknek lehetőségük volt ezeknek a kérdéseknek az elfogadható módon való rendezésére, ami sajnos nem történt meg. Most is fontosabb volt számukra a hatalomban való részvétel és néhány jól fizetett (kormány)tisztség megszerzése, mint a vajdasági magyarok érdekeinek képviselete. Teljesen érthetetlenül állunk ezekben a témákban a magyar kormány érdektelensége előtt is.
Az EU-csatlakozási politika elfogadásával Szerbia vállalta a vagyon-visszaszármaztatási kötelezettséget is, de „a gyakorlatban megtesz mindet annak érdekében, hogy erre ne kerüljön sor”.
Az Európai Parlament (EP) 2015. március 11-i állásfoglalásában a Szerbiáról szóló 2014. évi eredményjelentésről (2014/2949(RSP)[17] (a 29. pontban) „felszólította a szerb kormányt a rehabilitációs törvény teljes körű, megkülönböztetéstől mentes végrehajtására; javasolta továbbá a kárpótlási törvény további módosítását a természetbeni kárpótlással kapcsolatos minden eljárási és jogi akadály megszüntetése érdekében”.
Az EP 2016. február 4-i állásfoglalásában (9. pont) a Szerbiáról szóló 2015. évi jelentésről (2015/2892(RSP)) „emlékezteti a szerb kormányt a rehabilitációs törvény teljes körű, megkülönböztetéstől mentes végrehajtására; a szerb kormánynak a kárpótlási törvény további módosítását javasolja annak érdekében, hogy a természetbeni kárpótlással kapcsolatban felszámoljanak minden eljárási és jogi akadályt.
A VMSZ politikusai még arra sem voltak képesek, hogy a „prioritásaikba” belefoglalják az Európai Parlament állásfoglalásait. Reméljük azonban, hogy ezeknek az EP álláspontoknak eredménye is lesz, és hogy a történelmi igazságtétel mégis valamivel előbbre jut.
***
Habár még egyik folyamat – se a rehabilitálási eljárások, se a vagyon-visszaszármaztatás – Szerbiában nincs befejezve, az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a két törvény alkalmazása, azon túlmenően, hogy – a vajdasági magyarok szempontjából – mindkét területen vitatott rendelkezéseket is tartalmaz – lassan, vontatottan, számos akadállyal is nehezítve halad.
Az eddigi eredményekkel, különösen a visszaszármaztatást és a nyugdíjjogokat illetően nem lehetünk megelégedve. Azt is mondhatnánk, hogy kifejezetten szerények, szinte egyedinek mondható sikeres esetekről van szó. Jogaikat csak azok tudták érvényesíteni, akik végigjárták a hosszadalmas, akadályokkal terhes és költséges bírósági eljárást.[19]
Egy „be nem fejezett”, értékelésre váró folyamatról van szó, amelynek végén a VMSZ-nek, mint a hatalmon lévő Szerb Haladó Párt (SNS) koalíciós partnerének be kellene számolnia/el kellene számolnia arról, hogyan is valósult meg a vajdasági magyarok joga a rehabilitálásra és a restitúcióra.
Ezt a két témát azonban nem tekinthetjük lezártnak mindaddig, amíg átfogó tanulmány vagy kimutatás nem készül a rehabilitálási és a restitúciós eljárásokról. Csak akkor tudunk beszámolni arról, hogy a vajdasági magyarok tekintetében mi volt a hozadéka ennek a két törvénynek, amiről aztán tudományos/szakmai tanácskozást is lehetne tartani.
__________
Következő cikk: Nyert, de még hozzá kell szoknia a kígyófészekhez
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >