Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Hatalmad legtetején, amikor már senki, de senki nem áll ellen neked, amikor nem lesz ember e vidéken, aki egy épkézláb gondolatot, vagy véleményt meg tudna fogalmazni ellenedben, ha erre a pontra érsz, s végignézel ezen az elvadult, begazosodott és néma tartományon, amelyet valaha soknemzetiségű és -kultúrájú Vajdaságnak hívtak, akkor örüljön a lelked: ez a Te domíniumod! Adja a jóságos Úristen, hogy sokáig élj! Hogy élned kelljen! Itt. Bence Erika:

Korábban is gondoltam erre. Noha életem legfájdalmasabb döntése. Hiszen teljesen egyedül maradok. Gondoltam már régebben is, hogy beültetem kamaszkorú fiamat az autóba és átviszem a határon. Éljen idegen országban ezentúl. Nem azért, mert nem szeretem, tudja, aki szülő, különösen, ha anya, s főleg, ha egyedülálló anya, hogy mit jelent egyetlen gyermekünket szeretni. Mit jelent lemondani arról, hogy a közelünkben legyen, hogy az életének, boldogságainak és a szomorúságainak is részesei lehessünk.

Hogy kezdődött? Nehéz lenne megmondani. De már néhány évvel ezelőtt egyre-másra mutatkoztak a jelek, amelyek arra utaltak, hogy térségünkben, amit valaha soknemzetiségű és -kultúrájú Vajdaságnak neveztek,  kisiklottak a dolgok. A remény, amely a  miloševići rendszer megdöntése után, egy demokratikus társadalmi diskurzus és perspektíva konstituálódásával jött létre az országban, szűkebb környezetünkben is, abban a közösségben, amelyet mi magyar kisebbségi kultúrának nevezünk – ez a remény és hit elveszett.

Aki felnőttként, vagy fiatal felnőttként élt abban a korban, az tudja, milyen nehéz volt a kilencvenes évek háborús őrületét, nincstelenségét, de főleg kilátástalanságát egyenes derékkal, tartással és itthonmaradással átvészelni. A miloševići diktatúrát, mégis, azért bírtuk kitartással, harccal és meg nem alkuvással, mert általában sújtotta az egész országot; egy szűk oligarchia kivételével nemzetiségre, anyanyelvre és vallásra való tekintet nélkül, egyszerűen mindenki számára rossz volt.

Hogy kezdődött? Nyilván azzal, hogy a pártnak, amely ma a vajdasági magyarok egyetlen legitim érdekképviseletének tartja magát, annak a pártnak és vezetőjének bizalmat szavaztunk. Mert hittünk neki. Magyar Nemzeti Tanácsot választottunk, mert azt hittük, hogy értünk, a közösségünkért van. Hogy jobb lesz, ha nem nekünk, de a gyerekeinknek, az elkövetkező nemzedékeknek biztosan.

A jövőnket, a szabadságunkat, nagyon tévesen, mindig valamiféle idegen hatalomtól, külső erőviszonyoktól féltettük. Meg sem fordult a fejünkben, hogy alapvető szabadságjogainkat, bármilyen fórum (jogi, közigazgatási, kulturális, szociális etc.) előtti egyenjogúságunkat, a szabad véleményalkotáshoz, érvényesüléshez való jogunkat saját nemzeti közösségünk tagjai, vezetői fogják sárba tiporni. Akiknek mi szavaztunk bizalmat.

Megmutatkoztak az első jelek. Ösztöndíjak elosztásánál megnézték, hogy ki, kinek a gyereke, támogatottja; párthűség szempontjából makulátlanok-e a szülők. Egy vonással röpítettek ki programokat támogatási pályázatokból, mert az adott szervezet vezetőjének, vagy a pályázónak a hovatartozása, véleménye etc. nem a vezetői grémium meghatározó embereinek tetsző volt. Egészen kicsinyes, ocsmány dolgok. Kinek jelenhet meg könyve, ki szerkeszthet, ki léphet föl, ki és mi szerepelhet a médiában. Kisajátították, feldúlták és leszegényítették a kultúrális közéletet; könyvkiadókat és médiaházakat okkupáltak és szüntettek meg, ha más módon nem ment a disszonáns hangok elhallgattatása. Leváltottak főszerkesztőket és szerkesztőket, igazgatókat, kizártak embereket a gazdasági életből, irányításból, közéletből. Mindenünnen. Megindult a kontraszelekció és a teljes népbutítás folyamata. Folytathatnám, de minek. Mindenki tudja és érzi. Azok is, akik nem mondják, vagy nem tudják, nem merik megfogalmazni és kimondani, de akiknek a gyerekei már elmentek egy idegen világba szerencsét próbálni.

Demagógia, amikor azt halljuk, hogy főleg és kizárólagosan a gazdasági ellehetetlenülés (a szegénység) hajtja el az embereket innen, és hogy a szabadnak született ember igazságérzete,  szabadságvágya nem számít. Azt el lehet tompítani – gondolják – kisebb-nagyobb gazdasági támogatásokkal, ígéretekkel, vagy meg lehet szüntetni megfélemlítéssel, fenyegetésekkel, a gyerekek sorsát érintő zsarolással. Mert nem. Tartósan nem lehet. A kilátástalanság és a kényszerített szellemi kiskorúság állapota épp annyira rossz, ha nem elviselhetetlenebb az éhezésnél.

Nagyon elvakult, ha egy hatalomra vágyó, és azt mindenáron megtartani igyekvő pártelnök azt hiszi, elegendő csak az értelmiségi elitet eltávolítania önköréből és a közéletből, a többség, az átlagemberek, a közép- és alapfokú végzettséggel rendelkezők, az alacsonyabban képzettek véleménye és igazságérzete nem számít, mert velük bármiképp lehet manipulálni. Az ilyen elnököt nem érdekli hívei egzisztenciája, lelki potenciálja, sorsa és jövője. Az ilyen elnök nem szereti az embereket. Az ilyen elnököt egyedül és kizárólagosan saját önképe érdekli.

Amikor 2015. augusztus 20-án, Palicson megalakult a Magyar Mozgalom, sokak – én is – az új alternatíva lehetőségét ismertük fel benne. Megváltoztattuk a döntésünket. Maradjanak a gyerekeink, mert van még esély, hogy ebben a térségben, a Vajdaságban elindulhat egy más, újfajta társadalmi diskurzus. Egyfajta minimum teremtődik, amelyben megtalálhatja magát mindenki e nemzeti közösség tagjai közül. Gondoltuk. Remény mutatkozott arra, hogy lehetőség támad új válaszokat keresni e világban személyes, egzisztenciális, kisemberi tragédiáinkra.

Az, hogy a Magyar Mozgalom választási listáit több mint tízezer ember támogatta, mutatja, hogy sem a vajdasági (magyar) értelmiségi elitet, sem a hétköznapi/kis-/átlagembert nem lehet becsapni. És még valami: az intelligencia és a tisztesség nem függ az iskolai végzettségtől. Nagyszerű mesteremberek, jó észjárású munkások, emberséges parasztok. Értékes emberek és közösségünk megtartói. Nagyapáink, apáink mind ők voltak. Őket is semmibe vették a hatalom kisajátítói térségünkben.

Egy nappal ezelőtt a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) elutasította a Magyar mozgalom – VMDK választási listáját arra hivatkozva, hogy azon 1611 olyan aláírás szerepel, amelynek hitelesítése érvénytelen, ami egyenlő a hamisítás cselekedetével.

Én személy szerint csak a politikai diskurzusban veszek részt mint értelmiségi ember, akinek van és kell, hogy legyen véleménye. A választásokon szavazópolgár vagyok. Nem dolgozom vezetői beosztásban. És nem is szeretnék. Hogy értsék: azt is mondhatnám, nem érdekel és nem érint közvetlenül. De nem mondom. Mert gyáva meghunyászkodás lenne.

Nem tudom, mi történt Belgrádban. Nem is az én tisztem eldönteni és kideríteni. Én csak az üggyel kapcsolatos személyes véleményemet, gondolataimat fogalmazhatom meg. A Magyar Mozgalmat ezentúl is támogatni fogom és meggyőződésem, hogy szélesebb támogatói közönsége és szimpatizánsai nagy része is, mert kizárt dolognak tartom/tartjuk, hogy az, ami történt, úgy és akkép történt pontosan, miként az nyilvánosságra került. A józan ész és logika azt sugallja, hogy mind a Magyar mozgalom, mind a VMDK politikában jártas, szakmailag magasan képzett jogászai, a tudományok doktorai, de a világhoz értéket adni igyekvő parasztember tagjai/vezetői sem követnek el ilyen elemi hibákat. Nem hiszem el, mert biztosan tudom, hogy igaz és bátor emberek.

Kedves Pityu!

Bizonyára azt mondod, hogy nem vagyunk pertu és van tisztességes neved. Igen, egészen a közelmúltig volt. De az én szememben már nincs és nem érdemled meg a magázással járó tiszteletet. Hogy miért? Mert eljátszottad azt. Semmibe vetted az embereket, a jövőképünket, a gyerekeink jövőjét. Sértegettél, megaláztál és ellehetetlenítettél bennünket. Elvetted a hitünket.

Miért? Mert nem akartunk, nem is neked, hanem a pártkatonáid kényének-kedvének, ostoba akaratának szolgálni és bedőlni.

Teret engedtél pártodban a kicsinyességnek, a kisstílűségnek, a bosszúnak – a társadalmi és kulturális közéletben a gyűlöletbeszédnek, szellemi erőszaknak, kirekesztésnek.

Diktatúrát vezettél be, bármennyire is tagadod. De még a diktátorok között is a gyengébbek közé tartozol, mert megengedted, hogy közvetlen bizalmi köröd tagjai, kiskirályaid és pártkatonáid  frusztációikkal és bosszúvágyukkal a fejedre nőjenek. Teret adtál annak, megengedted, hogy ezek a sérült lelkületű emberek magánemberi és szakmai kudarcaikat is a közösség tagjain „verjék le”, hogy magánemberi és egzisztenciális boldogtalanságuk, sikertelenségük enyhítendő, elvegyék mások boldogságát és  biztonságát.

Gondolom, tudod, hogy pártod választási kampánymagatartása erkölcsi értelemben olyan alacsony szintre süllyedt, mint az e térségben ritkán történt meg, ha megtörtént.

Gondolom, tudod, hogy az emberek nagyobb része, még az elvtársaid és nagy „támogatóid” is, elsősorban gyávának tartanak téged, mert nem merted vállalni ellenfeleiddel a nyílt konfrontációt és megmérettetést.

És megtettem. Azt tanácsoltam a fiamnak, hogy menjen el. És el is fog menni. Én, az anyja és egyetlen közvetlen hozzátartozója. Azt mondtam neki, hogy majd ne jöjjön vissza. És ezt az érzést nem kívánom senkinek!

Azt bizonyára nem tudod, hogy én mindezért személyesen téged  teszlek felelőssé. És téged fog hibáztatni mindenki, akinek a gyereke el kellett menjen ebből az országból, mert itt nem volt már érdemes többé élnie.

Hatalmad legtetején, amikor már senki, de senki nem áll ellen neked, amikor nem lesz ember e vidéken, aki egy épkézláb gondolatot, vagy véleményt meg tudna fogalmazni ellenedben, ha erre a pontra érsz, s végignézel ezen az elvadult, begazosodott és néma tartományon, amelyet valaha soknemzetiségű és             -kultúrájú Vajdaságnak hívtak, akkor örüljön a lelked: ez a Te domíniumod! Adja a jóságos Úristen, hogy sokáig élj! Hogy élned kelljen! Itt.

(A befejező bekezdés részben Jókai-parafrázis. Két regényéből átvett/átalakított mondatok.)

(Nemrégiben még nem írtam volna gyermekeinknek azt az üzenetet, hogy menjenek el. Ellentmond meggyőződésemnek és hitvallásomnak. De tegnap óta minden más. Az emberi méltóság, az ember tisztelete sárba tapodva. Ilyen körülmények között, itt,  nem érdemes élni. A gyerekeknek nem. Mi meg. A francba!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |