Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A terrorizmus sokkhatása
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Általános felfogás
Kérkedni az érdemekkel, lebecsülni az értékeket – ez napjaink uralkodó irányelve.
Párhuzamos világok
A Tiszatáj január eleji számában Horváth Péter felsorolja saját magyarországi tapasztalatait, ami függvényében értelmezi a Neoplanta avagy az Ígéret földje című regényemet. Figyelmesen olvasom az illúzióiról, tévedéseiről szóló vallomásokat. Meglátásom szerint sok a hasonlóság közöttünk, ugyanakkor sok a különbség is. Véleményem szerint, csakis így értelmezhetjük egymást: párhuzamba állítjuk életvalóságunkat, amelyek szükségszerűen különböznek és különbözni is fognak, amíg létezik nemzeti kisebbség és nemzeti többség. A magyarországi magyar író a nemzeti többség szemszögéből érzékeli a világot és ehhez nem kell feltétlenül, hogy nacionalista legyen. Olyan „européer” pedig nincs, aki ki tud bújni a nemzeti világból, akkor is benne van, ha perlekedik vele. Még ha menekül tőle, akkor is. Ezzel a tudattal olvasom Radnóti Sándor Závada-laudációjára írt cikkét, amelyben emlékeztet a német széppróza jelentős korszakára, a II. világháború utáni múltfeldolgozás nagy regényíróira, Böllre, Grassra, Enzensbergerre, Lenzre. Ugyanezt az áramlatot ismeri fel Szolzsenyicin, Grosszman, Akszjonov, Ulickaja munkásságában is. A példákat persze sorolhatnánk, hisz korszerű európai jelenségről van szó. A magyar irodalomban sokáig váratott magára, noha az ilyen és hasonló nagy „társadalmi tablónak” nagy hagyománya van. Déri Tibor regényéről, a Feleletről folyó rossz emlékű, az író megbélyegzését szolgáló vita azonban „rácsapta a koporsófedelet a társadalom- és történelemismeret által megszerezhető szabad önismeret regényformáira”. Leírja azt a mondatot, amit manapság kevés kritikus mer leírni, vagy feltárni az okait. Radnóti az ismert esztéta azonban nem ódzkodik az okok feltárásától. „A megszokás és az irodalmi divatok a rendszerváltás után sem engedték meg a feltámadást. Azt az igényt, hogy az irodalmi tény társadalmi–politikai tény is legyen, a magyar kultúrában máig valami gyanú övezi.” Végre kimondatott, hogy a megszokás, az irodalmi divatok is kánonteremtő elvek lettek. Radnóti úgy véli, hogy Závada Pál munkássága ehhez a hagyományhoz kötődik, hozzáteszi azonban, hogy az utódállami prózában a magyar irodalmon belül is úttörő szerepet játszott Gion Nándor és szerény személyem prózája. Valóban, az Áttüntetések (a hatvannyolcas utópiák vereségének történelmi színtere), a Parainézis (a II. világháború előtti kommunista terrorizmus és a szocialista rend széthullása) főleg, a Neoplanta avagy az ígéret földje című regényem ebbe az irányba mozdul el. Németóra. Magyaróra. Kisebbségi óra, amely egyben magyaróra is és szerbóra is, azért kisebbségi, mert mindkettőt „elmondja”, „felmondja”.
Mephisto – itt és ma
Lenz, Böll, Grass műveit egyetemista éveimben forgattam, habár be kell vallanom, nem rajongtam túlságosan értük. Fiatal korom termékeny mohósága más irányba terelt. Midőn a legfontosabb kérdéseimre nem találtam választ, újra elővettem a műveket és döbbenten tapasztaltam, mennyire modernek és időszerűek. „Valaha elképzelni sem mertem, hogy Günther Grass és Heinrich Böll regényvilága egy az egyben megelevenedik Bácskában”, vallottam az egyik 2000-ben írt naplójegyzetemben. Aztán 2006-ban hosszabb időt töltöttem Berlinben és láttam, hogy Grass, Lenz, Böll nemcsak aktuális, hanem a fiatal írókra is nagy hatással van. Lehetetlen nem tudomást venni róluk. Erre gondolok, amikor elhatározom, hogy lefekvés előtt előveszem Klaus Mann: Mephisto című regényét, hogy jobban megismerjem saját bácskai világomat, annak kétszínűségét, hamisságát…
Holdudvari csatapaták
Tavaly igencsak csökkentettem közéleti szerepléseimet. Vagy fél tucat interjút, tanácskozást mondtam le. Elhatároztam, idén még szigorúbb leszek, mert a közéletben egyre több a sáfárkodás, amelynek nem kívánok részese lenni. A vajdasági magyar közéletben javában tart az okokat nehezen kifürkészhető átrendeződés, a szabályok és az elvek a régiek maradnak, a „holdudvarba” azonban új szereplők lépnek be. Mindez azonban presztízsharc a „nagy lakomán”, az „ünnepi fogadásokon” való részvételről szól, és nem az elvek reformjáról. Gyakran hallom az önigazolást, „ha nem én feszítenék a holdudvarban, akkor még rosszabb lenne”. Nem volt ez másképp az egypártrendszerben sem! Elmarad a többpártrendszerre jellemző politikai váltógazdaság, marad a kocsonyás jelen idő, amit nem kívánok egyik vagy másik személy, csoport vagy párt rovására írni. Teret hódít a valamennyinkre kiterjedő rezignáció, amely gyakran a teljes alternatívanélküliség kultuszába fullad. Az alternatívanélküliség természetesen elsorvasztja a közösség közéleti energiáit is, de ez érvényes vica verza is: a közösség felgyorsuló, reménytelen fogyatkozása táplálja az alternatívanélküliség tudatát. Lassan-lassan légüres térben kopognak a szavak. Kit érdekel Makai Sándor erdélyi püspök nagy ívű programja, amelyet ezzel a mondattal összegezett: „Saját életünk megújulása is csak az alapvető fogalmak revíziója útján lehetséges.” Vele kapcsolatban Móricz Zsigmond csalhatatlan ösztönnel állapította meg, hogy „napjainknak legfontosabb problémáiról gondolkozik”. Persze Móricz Zsigmond mondott mást is, melyre a mai Budapest-sznobok fölényesen mosolyognak. „Nagyon nevezetesnek találom – írta a nagy magyar író -, hogy a kisebbségbe szakadt magyarok szava indítja meg a nagy tisztulási folyamatot. És ha elérjük, hogy a magyarság egységes eszmei közösségbe tömörül, ebben a kisebbségben élőknek, úgy látszik, jelentős munkája és érdemei lesznek.” De ha már ezt a nagy kihívást a mai kulturális elit nem veszi figyelembe, legalább Móricz Zsigmondnak azt az állítását szívlelje meg, miszerint Makkai Sándor gondolatai „nem a kisebbség ügyei, hanem hozzátartoznak az egyetemes magyarság problémáihoz”. Úgy látszik azonban, a „magunk revíziója” elmarad. Néha egy-egy jellemesebb szókimondó közíró megpendíti, de vesztére, merev elutasításban lesz része. Ha nincsenek komoly eszmecserék, akkor maradnak a perpatvarok, amelyek viszont nem érdekelnek. Méltóbb módon kívánom várni a tavaszt.
A függetlenségről
Egyre inkább elmaradozok a nyilvános rendezvényekről. A minap azonban rászántam magam és elbandukoltam a Független Vajdasági Újságírók jubileumi ünnepségére. Örültem, hogy találkoztam néhány régi ismerőssel, ennek hatására idézem fel a kezdeteket, a kilencvenes éveket. Nem csak én, mások is észrevették: többen hiányoznak. Sokan távoztak az élők sorából, nagyobb számuk viszont a függetlenek sorából. A kultúra manapság mellékes, az értelmiségi státus leértékelődött, ami azt jelenti, az értelmiségi olcsó portéka a politika piacterén. Kellemes és kockázatmentes szórakozás néhány évig függetlenként flangálni, olyasvalami, mint a kiváltságosok részére a divatrevü. Ezt nem tartom a hiteles függetlenségnek, ami nem csak néhány évet, hanem egy élet következetes kiállását követeli meg. Persze a távozók csapata igen tarka. Sokan csalódtak, erejük is, életkedvük is fogytán, viszont vannak olyanok is, akik berendezkedtek a pártodúk melegében, vagy pedig megelégelték az örökös páriasorsot. Mások személyes megélhetésüket féltik. Bizonyára joggal, mert - tapasztalatból tudom – ólomidőkben borzalmas dolog az utcára kerülni. Ám vannak olyanok, is, akikből olyan lelkes komiszárok lettek, hogy az egykori kommunista komisszárok is megirigyelhetnék őket. Ez is hozzátartozik a politika ravaszságához. Radikálisan megváltoztatja az embert! A tanulság csupán az, hogy a függetlenség sokkal több a politikánál, életforma, kultúra és erkölcs. Csak akkor hiteles, ha a három összeforr. Stendhalt idézem: bátorság, amelyet nem lehet megtanulni.
Stendhal modernsége
Kertész Imre új, naplórészleteket, szépirodalmi vázlatokat és egy megíratlan regény töredékeit tartalmazó Utolsó kocsma című könyvében bevallja, hogy egy időben nagyon szerette Stendhalt olvasgatni, később azonban azt hitte, hogy a modernebbek érdekesebbek. Most viszont újra visszatért olvasmányához és hittel vallja, hogy „Stendhal modern volt”. Ugyanerre a következtetésre jutottam én is. Addig kerestem a modernebbet, hogy – miként a naplóim, interjúim is tanúsítják - Stendhal mindennapi olvasmányom lett: a legmodernebb írók egyike. Kertész különös Stendhal-mondattal zárja a francia író dicséretét. „A többség bizonyára kedveli a szenteskedésnek és a hazugságnak émelyítő keverékét, amit parlamentarizmusnak neveznek.” Mintha ma irta volna egy író, aki rombolja a divatos kánonokat.
A terrorizmus sokkhatása
Félve kapcsolom be a televíziót, szorongva olvasom az újságokat, aggódva figyelem a honlapokat. A terrorizmus-sokkhatása terjed Európában. Nyakra-főre születnek a különböző elméletek. A sajtószabadságért emelik fel a szavukat azok is, akik a saját környezetükben meg se mukkannak annak érdekében. Tanácskozásokat szerveznek. Pro et kontra! Közülük Alain Badiou nyilatkozatát érdemes emlékezetünkbe vésni. Ez a terrorista akció, nyilatkozta a Szabad Európa Rádiónak, bűntett, nemcsak azért mert a sajtószabadság ellen irányul, hanem a félelmet gerjeszti. De a terrorizmusra adott válasz is obskúrus. Sajtószabadság és félelem! Éppen nemrégiben írtam a „félelem koráról”, úgy látszik, már nem csak a küszöbünkön van, hanem beköltözött mindennapi életünkbe. Hol ezért, hol azért. A sajtószabadságért pedig könnyű globális méretekben síkra szállni, de nagyon kockázatos helyi viszonylatban kiállni érte. Közben folynak a terrorellenes rendőrségi akciók. Sok arab országban bőszen tüntetnek a terroristák mellett. Attól tartok, hogy nem csak általában van szó Európáról, nem csak az iszlámról, hanem külön-külön - valahányan. A mi kis nyavalyás „terrorizmusunkról”, a mi kis gyűlöletbeszédünkről, a mi kis és kényelmes önkéntes rabságunkról, a mi kis félelmeinkről, a mi kis sajtószabadságunkról. Személyes választásainkról, értékrendünkről. Ez a csata bennünk és köztünk is valamely formában lejátszódik. Egyszer majd a tükör elé kell állnunk és le kell tépni álszent álarcunkat. Ez lesz a legnehezebb. Az elviselhetetlen!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >