Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Elektra sehol, Antigonéra pedig gondolni sem merünk
Végel László
Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):
Depresszió?
A www.profession.hu magyar honlap szerint Londonban 2-300 ezer magyar vendégmunkás él és dolgozik. Ezek szerint, létszámuk nagyobb, mint a vajdasági magyarok lélekszáma. A honlap cikkírója szerint, London a második legnépesebb magyarlakta város. Olvasom a hírt miközben nem hiszek a szememnek, az egyre vészesebben zsugorodó vajdasági magyar közösségre gondolok. Amennyiben a kivándorlás ilyen ütemben folytatódik, Angliában több magyar fog élni, mint a Vajdaságban. A Napló Kör szabadkai rendezvényére igyekezve felvetettem Pressburger Csabának, hogy az új egzódusz új sajátossággal gazdagodott, amit senki sem ír meg. Hiába adott a tény, mikor tényfeltáró újságírás nincs! Hiányoznak a szociológia műhelyek, elmaradnak a viták, a véleménycserék. Errefelé a szakmairánti elhivatottsággal is komoly gondok vannak. Valamiféle dermedt hangulat lett úrrá. Számos tehetséges, kiváló személyiség kilépett vagy kiszorult a közéletből. A fiatalok pedig távoznak… Mi történik körülöttünk és velünk? A hetvenes és a nyolcvanas években az elvándorlás pragmatikus jellegű volt, amelyet igazándiból nem is lehet elvándorlásnak nevezni, mert az emberek a jobb kereseti lehetőség okán ideiglenesen vállaltak munkát külföldön, azzal a szándékkal, hogy egyszer visszatérnek. A megtakarított pénzből itthon házat illetve házakat építettek, ahova egyszer majd, általában nyugdíjas korukban visszajönnek. Ami részükről racionális elképzelés volt! A kilencvenes években a félelem, a háborús veszély, a létbizonytalanság hatására vették a vándorbotot. Többen a jobb élet reményében Magyarországra távoztak, köztük jelentős számban értelmiségiek is. Néhány kutató abban bízott, hogy visszatérnek, de sajnos, a hazajövők száma jelentéktelen. Az elmúlt évtizedben azonban a kivándorlást már nem a félelem diktálja. Téves lenne ezt állítani, amikor a kisebbségi párt valamilyen szinten a hatalom része, egészen pontosan jelenleg a kormánykoalíció tagja. Ezek szerint szó sem lehet félelemről! A szülőföld elhagyását illetően, az anyagi kérdésnek van egy figyelemre méltó vetülete: magas szakképzettségűek vándorolnak ki. A legszegényebbekre nincs szükség a Nyugaton. Ők tehát maradnak, a jobban szituáltak viszont távoznak. Ismerek kiváló és módos szakembereket, akik bezárták jól menő műhelyeiket, és útnak eredtek. Nem vitás, persze, hogy a nyugati országokban jobbak az életfeltételek, a szakemberek könnyebben jutnak munkához, tehát a gazdasági állapotok továbbra is fontosak, azonban az elvándorlás új vonásokkal gazdagodott. Komoly, eddig még nem kutatott közérzeti okok is közrejátszanak az elvándorlásban. Feltételezem, hogy sokan azért távoznak, mert felismerték, hogy megszűnőben van a nemzeti közösségük és kezdik magukat légüres térben érezni. Mindez persze csak feltételezés, mivel semmiféle érdemi kutatás nem történik. Az viszont biztos, hogy a kisebbségben létrejött egy közömbös egyre inkább depresszív hangulat, a párbeszédet felváltotta a marakodás, az irigykedés. Nem csak a pénztárcával, a közérzettel, a hangulattal is bajok vannak. Persze nem csoda, hiszen a szociálpszichológusok már régen megállapították, hogy ahol elvész a jövőbe vetett hit, ott a hatalom és az egész közélet defenzív, a jelenbe bezárkózva vergődik.
Menekülő nemzedékek
A skypon keresztül néhány szót váltottam Dušan Jovanović, szlovén rendezővel, aki tavaszra az Újvidéki Színházban az Elektra-motívumokat felhasználva állít színre egy előadást. Gyilkosságokra koncentrál. Emlékeztetem Dušant, Sartre Legyek című drámájára. A gyilkosság után a városban terjed a bűz, erőszakosan támadnak a legyek. Senki sincs, aki elhantolja a holtak foszladozó tetemeit. Nincs Oresztész kezét fogó Elektra, Antigonéra gondolni sem merünk. A What is Yugoslavia című szövegem (egyesek szerint monodráma, másik szerint elbeszélés, én azt hittem, esszé) jut eszembe: „…let it be silence, ne kelljen néznem az képernyőről a tetemet, ne kelljen kérdeznem, what is Yugoslavia, és ne kérdezzem, miért nem akad valaki, aki betemeti a sírgödröt, miért temetetlen a holttest a másik képernyőn, ne lássam a siralmas véget, nincs megalázóbb, egyszersmind csúfosabb a szakadék szélén álló kentaurnál, aki minden pillanatban kicsúszhat a képből, miközben egyenként dobálja a göröngyöt a sírverembe..." Úgy vagyunk mindennel, ahogy a volt országgal, Jugoszláviával. Nincs Elektra! Semmit sem tudunk tisztességesen eltemetni, terjed a bűz, támadnak a legyek. Felidézzük a nyolcvanas évek rebellióit. Egyikünk sem gondolta, hogy itt kötünk ki. Mi is történt valójában? Európa elpazarolt egy évtizedet, mi pedig fél évszázadot. Attól félek, hogy rövidesen elveszett európai nemzedékről fogunk beszélni. Mi pedig menekülő korosztályról tudunk majd.
A Balkán dicsérete
A bécsi újságíró a provinciáról faggat és szóba hozza a bécsi eszményi kispolgárt, akiről Márai Sándor írt. Ez az osztrák „kitűnő hazafi és elsőrangú európai. Csak éppen erről beszél keveset. Vasárnap hátizsákot köt fel, és boldogan kimegy az erdőbe.” A peremvidéki kispolgár sokat beszél a hazafiságról, azonban nem tudja, hogy mi célból. Európát lenézi, ezzel szemben utánozza. Ne higgye uram, magyarázom neki, hogy a provincia dohos szagú és bezárkózott, ah, az régen volt. A globalizált világban a provincia olyan, mint a huzatos szoba, minden oldalon tárva-nyitva álló ablakokkal, ahol csak és kizárólag az utánzásnak van ázsiója. A provinciális értelmiségi olyan, mint egy pincér, aki felszolgálja a vidékre látogató nagyságokat és örül, ha borravaló helyett dicséretben részesül. Látja uram, itt Újvidéken az utóbbi időben vagy Belgrádot imitálják, vagy Budapestet. Csak az a jó és értékes, ami Budapestről vagy Belgrádból érkezik. Ezt nevezem újmódi provincializmusnak. Aztán maradt még itt egy maroknyi magyar, persze nem tudhatom, meddig tartanak ki, attól félek, hogy nem sokáig. Ünnepi alkalmakkor eléneklik a magyar Himnuszt és azt gondolják, hogy nagy tettet vittek véghez. Széttöredezett társadalom lettünk. Mindenki éli a maga sátortáborában a saját életét. Már az is sikernek számít, ha nem vagyunk egymással szemben agresszívek, hanem közömbösek. Nagyon kérem, ne értsen félre, nem vetem meg a Balkánt, ellenkezőleg, bizonyos értelemben ragaszkodom hozzá. Összeszoktunk. Beletörődött dorgálásaimba, én meg belenyugodtam hamisjátékaiba; úgy vagyunk egymással, mint a házastársak, akik egyfolytában civakodnak, de egy percig sem képesek egymás nélkül meglenni. Ugyanolyan felelőtlenül kötünk barátságokat, mint amilyen gyorsan egymás torkának esünk. Szóval, minden durvul, viszont a durvaságban mégis van valami báj. Szelíd barbárság! Végül is megszerettem ezt a lesajnált, kiközösített, büntetett, véres pöttyökkel teli Balkánt; ezt a hisztérikus zűrzavart, hogy ne mondjam dzsungelt. Nagyon jól érzem magam, sokkal jobban, mint felmenőink a bordélyházban. Pontosan úgy, mint Márai Posillipoban. Szerencsés túlélő vagyok. Valamennyit még megőriztem a nagy fáradtsággal és lemondással járó kíváncsiságomból és a sok bajt okozó türelmetlenségemből. Igaz, egyre kevesebb maradt már ebből is.
Azok a hetvenes évek…
Ulrich Raulff szellemes és elgondolkodató könyvet (Wiedersehen mit den Siebzigern) írt a hetvenes évek szelleméről. Az évtized, állítja 1969. augusztus 18-án kezdődött, akkor tartották meg a woodstocki fesztivált, és 1984. június 25-én fejeződött be, ekkor halt meg Michel Foucault. Marx volt a nagy olvasási élmény, és sorolhatnám a neveket tovább: Walter Benjamin, Habermas, Lukács, Lenin, Adorno, Wolfgang Abendroth… A 68-as remények azonban szertefoszlottak, azok a marburgi séták, amelyekről Raulff személyes hangnemű filozófiai esszében számol be, puszta emlékekké váltak, a korszellem változott, az értelmiségiek az ideológiák elől a strukturalizmus karjaiba menekültek, hogy a végén a menekülés gyászosan végződjön. Most éppen ott vagyunk, ahol vagyunk. A 21. század a szélsőségeseknek kedvez, főleg a szélsőjobbnak és a terrorizmusnak. A hetvenes éveknek azonban voltak hősei és gazfickói, állítja a szerző, s érdemes megjegyezni, hogy a hősök közé tartozik, például Michael Foucault és Roland Barthes, akik idejekorán észrevették, hogy a skolasztikus jellegű strukturalizmusba menekülő tanítványok jelentik a legfőbb gondot, ezért továbbra is ragaszkodtak 1968 szellemi örökségéhez. Az sem mellékes, hogy ez a hűség a hatvannyolchoz, főképpen a nyugat-európai kultúrában észlelhető, a rendszerváltó, a posztszocialista országokban különösképpen rossz lelkiismerettel gondolnak rá. Az új hatalomtartók megtagadták, mi több ellenségesen viszonyulnak hozzá. A konformista értelmiségiek szerint pedig jobb nem emlékezni rá. Szerintük legjobb struccpolitikát alkalmazni.
Csuszamlós talajon
Valami ösztönös félelem miatt, hónapok óta kerülöm, hogy az Iszlám Államra gondoljak, hiszen tisztában vagyok vele, hogy sikamlós talaj. Az arab világ egyszerre rejtélyes és baljós, félek tőle, ugyanis nem ámítom magam azzal, hogy a terrorizmus a semmiből született! Idegen tőlem minden vallási és faji előítélet, ezért azt tartom a legésszerűbbnek, hogy ezzel a terrorizmussal az arabok számoljanak le, mert különben beindul az általános arabellenesség, aminek nem lesz jó vége, hiszen az előbb vagy utóbb baljós civilizációs konfliktusba torkollhat. Beteljesül Huntington jóslata? Bekövetkezik a civilizációk összecsapása? Az al-Kaida után jött az Iszlám Állam, attól tartok, még rosszabb következik utána. Az Iszlám Állam hívei különös, manapság megmosolyognivaló térképeket terjesztenek az Iszlám Megaállam terjeszkedéséről. Az egyik szerint még Magyarország és Ausztria is az Iszlám Állam része lesz.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >