2024. március 29. péntek
Ma Auguszta, Bertold névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Hova meneküljünk?

Végel László
Végel László
Hova meneküljünk?
(Myrtillis illusztrációja)

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi körben jelent meg):

Zsidó és kisebbségi sors

Lótás-futás Újvidéken, de végre hozzájutottam, hogy belelapozzak a Mózes Endre szerkesztette, a Ki szereti a zsidókat című antológiába. Fontos szövegek vannak benne, így például Bibó Istváné, Gyurgyák Jánosé, Komoróczy Gézáé. Azt hiszem, hogy nem is a szeretetről van szó, hanem a kölcsönös megértésről. Erről szólnak a zsidók és a kisebbségek témájáról szóló az antológiában szerepelő naplójegyzeteim. Úgy nőttem fel, hogy fogalmam sem volt erről az „ezeréves perről” (Eötvös József), nem hallottam róla a szenttamási Zöld utcában, s csak később derítettem ki, hogy ez nem a faluvégiek „pere”, hanem a középrétegé. Az újvidéki gimnáziumban sem hallottam erről. Lehet, hogy azért, mert az oktatási üvegbúra elszigetelt minket, zöldfülűeket a gondoktól, a valóságtól. A szocializmusban erről a kérdésről egyébként sem lehetett erről beszélni. Valójában azonban nem volt olyan eleven kérdés, mint az anyaországban. A királyi Jugoszláviában a magyarok is, a zsidók is, akárcsak a németek, kisebbségben voltak, úgyhogy önkéntelenül is egymásra voltak utalva. A zsidókérdéssel először Magyarországon találkoztam, de a kezdetben azt sem tudtam, hogy barátaim közül ki a zsidó származású és ki nem. Később, a kilencvenes években, véget ért a szocialista ancien régime, és Szerbiában is szembetaláltam magam az antiszemitizmussal. A több mint egy évtizede vezetett naplójegyzeteim arról tanúskodnak, hogy a zsidóellenes kirohanások nagyon hasonlítanak a kisebbségellenes atrocitásokhoz.  Az egyiket gyakran követi a másik.  A kilencvenes években az idő feladta az új leckéket. Sok dolgot akkoriban kellett újratanulnom, többek között azt is, hogy Heinrich Böll igazán nagy európai író. Akkor döbbentem rá, hogy a fasizmus, vagy annak foszlányai nem tűntek el, nem a kötelező és unalmas iskolai tananyagról van szó. Mindezek után arra a következtetésre jutottam, a kisebbségi és a zsidó sorsban vannak közös elemek is. Csak az a kérdés tudatában vagyunk-e ennek? Van abban valami kegyetlen abszurditás és önellentmondás, amikor egy kisebbségi ember zsidózik. De számomra Efraim Zuroff látogatása sem volt éppen megnyugtató. Miért? Azért mert Zuroff többször is Újvidékre látogatott, s mindig szóvá tette a hideg napok zsidó és szerb áldozatait, ami rendben van, ám nincs rendben, hogy ugyanebben a városban 1944/45-ben ártatlan magyar áldozatokat vetettek a tömegsírokba, s Zuroff egyszer sem tett említést róluk. Zuroffból éppen ez hiányzik: a közös sors értelmezése. Természetesen a holocaust borzalmas és egyedülálló. Akik azonban tudnak erről a borzalomról, azoknak tudniuk kell a kisebbségi tömegsírok borzalmairól is. Persze ez csak egy szerény lépés lenne, de fontos gesztusnak számítana. Mindig örömmel vettem tudomásul, ha az anyaországban érzékeltem a zsidók kisebbségpártiságát, s mindig nagyon elkeserített, ha a kisebbségi ember antiszemita szólamokat hangoztatott. Úgy vélem, hogy nekünk kisebbségieknek kell felemelnünk a szavunkat a magyarországi antiszemitizmus ellen, de abban is biztos vagyok, hogy a magyarországi zsidó értelmiségieknek kéne elsőként reagálniuk a magyar kisebbségeken esett sérelmek miatt.

Tegnap és ma

Egykor a szocializmusból ábrándultak ki az emberek, mostanság viszont a demokráciából.

Tanácstalan társadalom

Beismerem, hogy nem tudom áttekinteni a jelenlegi szerbiai helyzetet. Azt sem merem állítani, hogy a jó szándék a pokolba vezet-e. Nem pártokban és politikusokban gondolkodom, egyelőre csak abban vagyok biztos, hogy az a zűrzavar sokfelé nyit kaput, s a társadalom nem tudja eldönteni, hogy merre induljon.

Vákuumban

Rasim Ljajić 2000 után minden kormányban miniszterként szerepelt. Visszatekintve az elmúlt másfél évtizedre megállapította, hogy az ország lakossága nagy letargiában van. Távolról sem működnek úgy a közösségi energiák, mint 2000 után. Nem mondott semmi újat, az értelmiségiek, a közvélemény kutatók egyre gyakrabban teszik szóvá ezt, ami azért is nagy ellentmondás, mert elmúlt a miloševići vészkorszak, s közelebb vagyunk az EU-hoz, mint bármikor. A háború veszélye sincs közvetlenül a szemünk előtt. Ez a vonatkozik az értelmiségiekre is. Biljana Srbljanović, az idei Sterija Játékok egyik kitüntetettje éppen a minap jelentette ki, hogy a fiatal írók és értelmiségiek nagy többsége lemondott a kritikus szemléletről. A minap Belgrádban jártam és ugyanezt hallottam. Saša Ilićtől az igen tehetséges középnemzedéki prózaírótól, a kritikus szemléletű BETON szerkesztőjétől is. Felmerül a kérdés, hogy miért némult el a posztmiloševići korszakban beérő és érvényesülő nemzedék? Mi történik Mirko Kovač, Danilo Kiš, vagy éppen Saša Ilić után?  Bizonyára sokféle magyarázat akad. Biztos, hogy az egyik a félelem. Ma a fiatal nemzedék fele munkanélküli. Az egyik rész attól fél, hogy munka nélkül marad, a másik pedig attól, hogy munkanélküli lesz. A félelem általános. Ez már nem is politikai jellegű, hanem egzisztenciális félelem. A pártokrata uralom is fontos tényező. Senki sem vonja kétségbe, hogy Szerbiában igen erős a pártokrata uralom, de minden párt a másikra hárítja a felelősséget. Nincs, ki mérsékelje a pártokat, amelyek mindent megengednek maguknak. Az álneves pártaktivisták olyan honlapokon husángolják a szófogadatlanokat, amelyekről azt sem tudni, hogy ki a tulajdonos. Minden névtelen vagy álneves. Ebben a helyzetben az értelmiség némaságra ítéltetik. Vagy behódol, vagy félrevonul és hallgat. Ez az a némaság, amely messzire hangzik. A harmincas években Halász Gábor arról irt, hogy szeretne újra kóbor és lázadó fiatalokkal találkozni. Aztán nehéz idők következtek. Németh László arra panaszkodott, hogy a fiatal nemzedék gerincét fájdalommentesen törték meg. Ez a legfélelmetesebb. Ez esetben még a jajszóra sincs ihlet. Nem marad más hátra, mind mosolygósan elnémulni.

Rossz jelek

Rossz jelnek veszem, hogy egyre többet gondolok az időjárás változásra. A többi változást immár nem szenvedem meg annyira. Ez még rosszabb jel.

Nézőpontok

Végre egy nyugodt nap Budapesten. A város mégis megszépült, az emberek azonban rosszkedvűek. De ez sem pontos leírás. Hogy az egyik magyar rendező, Alföldi Róbert újvidéki élményét parafrazeáljam, a Ráday utcában vagy a Liszt Ferenc téren esténként jókedvű fiatalokkal találkozom, akiket a szabadság érzése itat át. És tényleg. Beszédbe elegyedek a szomszéd asztalnál ülő fiatalokkal, cseppet sem zavarja őket a Fidesz. Élik az életüket. De nem csodálkozom. Számos anyaországi értelmiségi meleg szeretettel beszél azokról a Vajdaságban is feltűnő eszmékről, amelyeket Budapesten megvet.

Zsebkiadásban

Ma van a nevem napja. A sors úgy hozta, hogy a mai napon jelent zsebkiadásban az Exterritórium (Fischer Taschenbuchverlag) Az egyik barátom a Skypen jelentette, hogy egy órával előbb vásárolta meg az egyik nagyáruházban. A keménykötésű kiadás idején Berlinben tartózkodtam. Most Budapesten. Betértem néhány budapesti könyvkereskedésbe, a magyar kiadás nem kapható. A szerb nyelvű sem. Groteszk helyzet!

A naplóírásról

Fáradtan, kimerülten érkeztem meg Budapestről. Kora reggel ébredek, nincs erőm írni, inkább olvasok. Elsőnek Ernst Jünger könyvét, az Acélzivatarbant veszem elő a bőröndömből. A Nagy Háborúról szóló regény első oldalánál tartok, amikor Szabad Európa Rádió tudósítója telefonál. Arra kér, hogy nyilatkozzak a ma sorra kerülő magyar-szerb csúcstalálkozóról, a két rendszer hasonlóságáról. Nem állok kötélnek. Elvben semmi kifogásom ellene, fogjanak egymással kezet és mosolyogjanak egymásra. Ez a dolguk.  Már hónapok óta elutasítok minden napi politikai megnyilatkozást. Túl sok ellenséget szereztem magamnak, túl sok verőlegény sompolyog körülöttem. Intsen be nekik a pártjuk, s nyilatkozzanak. Lépjenek ki a kuckóból! Elegem van azokból a kisebbségi értelmiségiekből, írókból és művészekből, akik a budapesti liberális körökben liberálisok, a népnemzetiben népnemzetiek, Belgrádban Szerbia nagy barátai, aztán pedig a kisebbségi közösségben a magyar „nemzetárulókat” husángolják. Kettőt jobbra – kettőt balra. Mindig annak gazsulálni, aki bugyellárist tartja. Elegem van ebből a pokoli „magyar csárdásból”.  A naplóírásba tántorgok. Igaza van Daniló Kišnek, nem kell mindenbe belekeveredni. A napló távolságot teremt köztem és a világ között, aminek köszönve tisztábban látok. A fűszál jut eszembe, amely akkor is szenved, ha az oroszlánok viaskodnak, de akkor is, ha szeretkeznek.

2014. július 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

Tovább

Deli Andor, a megtollasodott pártkatona

Már most el lehet mondani, hogy Deli Andor vajdasági fideszes/vémeszes EP képviselő tíz évig ott volt >

Tovább

Mindenütt átutazó

Felidéztem egyik régi írását, amelyben arról számolt be, hogy Budapesten sem érzi magát se jobban, sem >

Tovább

Pásztor-kultusz építés

Pásztor István kitalált és érdemtelen személyi kultuszának építése, emlékművek emelése, kirakatünnepségek rendezése, alapítvány alapítása és díjosztogatás >

Tovább

Amikor jön a vonat

Ebből a történetből persze senki nem fog jól kijönni. Nem fogják megszólaltatni az olyan, Lovas és >

Tovább

Mindenki feleljen a saját tetteiért!

A fotón (Nyilas) mögött jól látszik,  a KJI molinója piros betűkkel hirdeti (az intézmény közösségi oldalán a >

Tovább

Hátha nem lesz csendes

Nem tehetek róla, az utóbbi időben nem a lúdtoll, nem is a kard jut eszembe, ha >

Tovább

Magyar alkotók szerepe a szerb avantgárdban

Annak ellenére, hogy a magyar avantgárd egyik vidéki centruma lehetett Újvidék és azon belül is az >

Tovább

Vigyázz, jön a vonat!

De kedvet kap-e egyetlen komoly ember is az újabb vezér személyi kultuszának az építésére, egy irányvesztett >

Tovább

Hátha!

Valójában a közép-európai fuvallatok egyre gyengébbek, az északról érkező orosz sztyeppe vonzereje egyre inkább elhatalmasodik. A >

Tovább

Pásztort választott magának a VMSZ nyája!

Pásztor Bálint a tisztújító közgyűlésen egyetlen szóval nem mondta, hogy számára a magyar közösség érdeke a >

Tovább

Szerbiában 10 éve csorbítják a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat!

A Freedom House szakértője azt is mondta, hogy „most Szerbiában fennáll a valós félelem attól, hogy  valamiféle >

Tovább